169. RIBILLIÓ —
kétkedés (1999.)
A Hold a Napot
szinte teljesen el fogja takarni! — ömlött ránk a hír. A háziállatokra százegy
szemmel kell odafigyelni, mert a ritka égi jelenség erősen megzavarhatja viselkedésüket.
— harsogták második szólamnak a médiák. Fejcsóválva hallgattam ezt a
világvégének lefestett dél körüli közeljövőt. Erősen kavargott bennem a
gondolat. Legjobb lesz utána járni.
Elérkezett a beharangozott
nap. Késő délelőtt magamhoz hívtam a vakvezetőt, feladtam rá a hámot. Megörült
a szokatlan időpontban megejtendő sétának. Kiléptünk a kapun. A nem látás okán
teljes sötétség fogadott az utcán, de tisztában voltam vele, a valóságban
legfeljebb erős szürkület lehet. A bal szemem sarkából füllel éberen figyeltem
a kutyát: vajon ijedtében mikor fog a nyakamba ugrani? Tudtam, nagy franc. Ám, ő kedvére szimatolt. A fűben itt-ott letette a
névjegyét. Köröztünk a lakótelepen, de a német juhász, bár kezdte nem érteni az
ismétlődő szagok okát, nem háborgott. Fejem tar búbját elkezdte égetni a Nap.
Ettől én is megvilágosodtam, vége a napfogyatkozásnak. — hazafelé vettük az
irányt.
A szuka visszafeküdt
a helyére, nyelvével mellső mancsának tisztogatásába fogott. Nem bírtam a déli
sétát szó nélkül hagyni:
— Nem vettél észre
semmilyen szokatlant?
Félbeszakította a
tisztálkodást. Rám sandított, és legyintett egyet a mancsával.