Rácsatlakozási pont — csokis müzli
Két nap, két irányból a tengerparton. A malagai főpályaudvar közeléből 5-ös busszal a Campo de Golf strand legtávolabbi megállójáig tartunk. A centrumtól nyugati irányban vagyunk, túl a reptéren, Torremonilos közelében. A homokos partra levezető kemény burkolatú út mellett strandfelszerelési cikkek kölcsönözhetők. Felhőtlen az ég. Nyugati szellő hajtja a hullámokat. Közelben a nemzetközi légikikötő. Első emlék a fejünk felett ötpercenként elhúzó utasszállító gépek visszafogott menetzaja. Hullámokkal kombinálva kiváló hangfelvételeket készítettem róluk. Meglepetésre nudista szakasz következett. Milyen volt a felhozatal? Szavahihető informátorom szerint néhány fonnyadt hímtag. Tisztes távolságban fürdőruhás alakok. A partszakasz hangulatát élethű homokkrokodil fokozta. Igazi tavaszi strandhangulat. Nem újabb föveny következett, hanem a tengerbe tartó vízbefolyás körül kialakított természetvédelmi terület. A város felé u-alakban kerültük ki. Magas nádasok, belső tavakkal szabdalva. Néhány flamingó álldogál a sekély vízben. Madármegfigyelésre magas fapalánkba vájt ablakszemek szolgálnak rejtőzésre. A sűrű nádasba piros turistajelzés vezet. Kihagytuk. A pallón visszaérkeztünk a partra. Strand vendéglőkkel, majd egy újabb, ezúttal kiszáradt mederágy a tenger felé. Nehezen találtuk meg a gáton átvezető ösvényt. A túloldalon aláereszkedve kutyás eldorádó. Az eldobott labda után tízesével szaladtak a házi kedvencek. A helyben maradók ugatással jelezték tettrekészségüket. A többiek hasig a sós vízben. Balról feltűntek a tizenkét emelet magas lakóházak. Egyre gyakrabban követték egymást az éttermek. Lábakon álló, csónak alakú fémedény tele homokkal. Az izzó parázs fölött villákra helyezve, nyársra felhúzott halak – így készül a tányérra való. Túl az illatfelhőn, egészen a városközpontnál lévő személy- és teherhajó kikötőig, homokos partszakaszok váltják egymást. Egyre több a lakóház, egyre több a napimádó. Megfigyeltük, hogy a homokba gödröt ásnak a strandolók. Nagyobb kannában sangriát tesznek bele. Lefedik homokkal és folyamatosan tengervízzel locsolva próbálják hűsen tartani. Az edényből több színes szívószál lóg ki. Mindenkinek meg van a saját rácsatlakozási pontja. Okos. Mi viszont mást gondoltunk Katival. Az égető nap heve ellen a magas házak árnyékába menekülve sétáltunk tovább. A vendéglők terasza zsúfolásig hangoskodó fiatallal. Közel ötórányi lazulást követően visszaérkeztünk a centrumba.
Másnap irány a 3-as busz megállója. Cél a városközponttól
keletre eső családi strand utolsó megállója. Többnyire magas lakóházak mellett
gurultunk. Nemcsak az útközben látott környezet fogta a tekintetet, hanem a
buszmegállótól a partig vezető térkövezett út látványa is. Az érdeklődő
kérdésre bárki rávágná elsőre, hogy szívesen lakna itt. Az előző napinál jóval
erőteljesebb hullámok rontottak a homokos partnak. A hajókikötőig tartó út
ezúttal rövidebbnek bizonyult, mint előző nap, de annál jóval hangulatosabb.
Számtalan pálmafa alkot kisebb-nagyobb zöld oázist. Szűrt árnyékukban fél
futballpályányi területen tömör, pihe-puha pázsit csábít letelepedésre. Bőven
van időnk, maradunk. Ez valóban az idill netovábbja: hátunk mögött a
civilizáció nyújtotta biztonság, mi pedig a pálmafás zöld oázis kényelméből
élvezhettük az elénk táruló homokos tengerpartot, és a végtelembe vesző kék víz
romantikáját. Nehezen áll útra a lábunk. Köves partszakasz következett
hosszasan. Rákényszerültünk a pálmafás sétányra. Balra a víz, jobbra a
forgalmas közút, amelyen nem rég érkeztünk. Igazi nagyváros Malaga. Lüktető
gépjárműforgalom, de kipufogógáz szaga csak egyszer-kétszer csapta meg az
orromat. Az otthoninál jóval fiatalabb az autópark, emiatt a zajterhelés is
alacsonyabb. A városi buszok mindegyike újszerű. Útba esett a tizennégyezer fő
befogadására alkalmas bikaviadal aréna. 1876-ban került sor az első
összecsapásra. Az épület zárva. Kár érte. Közelében nagyobb market. Előtte jól
öltözött, középkorú fickó tartja a markát. A