() PRO ÉS KONTRA — látásmód(2019.)
Enver Hoxha 1908-ban a
dél-albániai Gjirokastrában látta meg a napvilágot, ötgyermekes család
tagjaként. Nagybátyja nevelte fel, aki militáns politikai nézeteiről volt
ismert. Mivel nem akart a fasiszta pártba belépni Hoxha, ezért elbocsájtották a
munkahelyéről. Útra kelt. Tiranában dohányboltot nyitott, mely gyűjtőhelye lett
a kommunista eszméket képviselő embereknek. 1941 november
8-án megalakult az Albán Kommunista Párt, melynek 1943-tól főtitkára lett.
A szocialista érában a
szocializmust építő baráti országoktól is távol tartotta népét és országát.
Egyedül csak itt nem nyithatták ki kapuikat a templomok, többüket más célra
átalakítottak. Magánszemély tulajdonában nem lehetett személygépkocsi,
televízió. A szomszédos országokkal vasúti személyforgalom nem létezett. A
külföldi események hírzárlat alá estek. Emellett a vidéket ellátták villannyal
és felszámolták az analfabetizmust. Úgy ahogy működtek az egészségügyi
intézmények is. Hétszáz-ezer egy vagy többszemélyes betonbunker épült a nép
fiainak, az elitnek pedig hatalmas földalatti luxus óvóhelyek, mert a pártvezér
rettegett az amerikai megszállástól. Ám a diktátor fél a helyi, talán nem is
létező ellenségtől, emiatt a pórul járt emberek elszenvedhették a számtalan koncentrációs
tábor kegyetlenségeit. Közülük ötezren a halált is. Az 1990-es kelet-európai változások fenekestől felforgatták a
gettószámba menő, mélyszegénységben vegetáló Albániát.
Az azóta eltelt három évtized
alatt nagyot fordult a kocka. Nem vitás, autóimádók lettek az albánok, a
Bentley-től a nyugdíjas kort bőven meghaladó korú mercin át a limuzinig
mindenféle-fajta járgánnyal találkozni. Az utak és a járdák minősége irigylésre
méltó. Nagyarányú lakásépítést tapasztalhattunk. Gyakori az egy ház több színből
álló variációk sora. A belvárosban békésen megfér egymás mellett a modern
üvegpalota és az összedőlés határán rogyadozó viskó. A régi építésű
többemeletes lakóházak téglafalai vakolatlanok. A hiánygazdálkodással, és a
kevésbé hideg telekkel magyarázható. Találtunk a magas házak árnyékában
garázsból varázsolt három bejáratú vityillót is. Egy másik kulipintyó tetején a
bádoglemezt nagy darab kövekkel stabilizálták az erős
szél ellen. Legyen bármilyen szegényes is egy lak, mindenhol törekedtek a
parkosításra. Tenyérnyi fűoázis közepén is cseperedik egy-egy facsemete.
Néhány nem várt meglepetés is
fogadott minket. A buszokon kalauz teljesített szolgálatot, és nincs hiány
ellenőrből sem. A tömegközlekedési járatokat nem számozzák, vagy csak elvétve.
Ha egyáltalán van megállást jelző oszlop a buszmegállóban, talány, hogy ahhoz
képest hol áll meg a beérkező járat. Menetrendről tájékoztató tábla errefelé
csak a népmesékben létezik, vagy abban sem.
Az autómentes időszak végéig jelentősnek
mondható belföldi vasúti személyszállítás idővel odáig apadt, hogy 2019-ben
mindösszesen négy vonal működött. Egy-egy irányba naponta egy-egy vonatpár
közlekedett. Az Albán Vasutak olyan személykocsit nem képesek kiállítani,
melynek ne lenne törött ablaküvege. Az államvasút több száz adminisztratív
munkatársat foglalkoztat, melyek bújtatott munkahelyek. A közutak mentén
közlekedési rendőr nyúl síp után, ha megköveteli a kaotikussá váló forgalmi
helyzet.
A tetten érhető gazdagság
alapja, vagy a korrupció, vagy a maffiózó életmódból fakad. Közismert az albán
maffia, emberkereskedelem, prostitúció, cigaretta csempészet,
fegyverkereskedelem, kábítószer kereskedelem. Az Európában összekapart pénzt
sokan visszaforgatták a helyi idegenforgalomba, vendéglátásba, kereskedelembe,
emiatt feléjük rend a lelke mindennek. Albániában külsőre nyugi van.
Pár nap barangolás után arra
a következtetésre jutottam, hogy az utcazenészek csak szabályozott körülmények
között válhatnak közszereplővé. A Szkander bég téren, a szóba jöhető két helyen
egyazon időben ugyanazokkal a figurákkal találkozhattunk. Szabad volt
kalapozniuk. Máshol egyetlen eggyel sem. A parkokban és a csendesebb
mellékutcákban sokan társasjátékoztak, kivétel nélkül férfiak. Sakkozókat is
megfigyelhettünk. Meglepő volt számomra, hogy bár igaz, csak egy alkalommal, de
a kockázókról tisztes távolságból hangfelvételt szerettem volna készíteni, de a
játszókon kívül, még vagy tízen mordultak rám egyszerre. Arra gyanakszom,
moszlimok lehettek és ezért reagáltak elutasítóan. Velük kapcsolatban jutott
eszembe, hogy ők megélhették a népnyomorító kommunizmus minden rémségét,
idősebb korukat pedig áthatja a szabadság fuvallata.
Az utcán kevés beöltözött
moszlim sétált velünk szemben. Találkoztunk ultra konzervatívan öltözött nővel
(csak a szeme sávja látszott ki), és „merész” öltözetűvel is (a ruhán mélyebb
nyakkivágás, de fátyollal az is takarva). A fiatalabb fehérnép lábán divatos rózsaszín
sportcipő, a fejen ugyanolyan színű kendő. A moszlim férfiak a mindenki által
követet európai stílusú viseletet öltötték magukra. Egyébként, moszlim öltözet
kapható a helyi turiban is.
Az egyik dzsámiban
alaposabban szét szerettünk volna nézni. Mivel a nők vallásukat csak az imaszobában
gyakorolhatják, a férfiak pedig a szentélyben, ezért nem látásom okán én nem
tudtam volna odabent körbenézni, a párom pedig nem az imaszobára volt kíváncsi
elsősorban.
Terveztem a müezzin énekét rögzíteni.
Előzetesen annyi információt sikerült összegyűjteni róla, hogy napjában ötször
hangzik fel. A fővárosban tizenkét óra harmincöt perckor és tizennyolc órakor, míg
a főváros előtelepülésén, Kasharban öt óra ötvenkor sikerült lefülelni. Aki
ilyesmire adja a fejét, érdemes tudnia, a müezzin éneke a napfelkeltéhez és a
naplementéhez van kötve, tehát mindig más és más időpontokban hangzik fel.
A Pyramid nem más, mint Enver
Hoxha építész lányának alkotása, mely elhunyt édesapja részére emlékmúzeumnak
épült. A rendszerváltás után kulturális centrummá alakították át. Mellette található
egy „múmia” feliratú épület is. Mindkét építmény erősen lepusztult állapotú.
Karbantartásukról szándékosan nem gondoskodik az állam. Így akarják az enyészet
áldozatává silányítani. A Pyramid egy hatalmas kör alapon nyugvó, nem magas
piramis jellegű építmény, melyet nagyobb részt
betonból emeltek, kisebb részt üvegből, márványlapokkal fedve. Rácsozott
ajtaján jól látható az ellene való tiltakozás égett, kormos nyoma. Sétánk során
több fiatal is megpróbált felmászni a tetejébe, de a síkos lapok meggátolták
őket tervük elérésében. Egy moszlim család apraja-nagyja is eredménytelenül ügyeskedett
rajta.
A közelmúlt egy másik
árulkodó jele egy közeli rozzant házikó udvarán fellelt három személyt
ábrázoló, ember nagyságú szoboralkotás: Lenin (karjai hiányoznak), Sztálin és
Enver Hoxha. Milyen jól tették az albánok, hogy meghagyták a triumvirátust.
Történelmük szomorú része. Nem szabad feledni, bár, egy újszülöttnek mindenféle
teória az újdonság erejével hat. Ebben lenne fontos szerepe az oktatásnak.
Szálljunk fel a Porcelan
feliratú buszra és utazzunk el vele a főváros határán valamicskével túl lévő Dajti
express alsó állomásának közelébe. Az ülőkabinos felvonó az Osztrák-Magyar
Monarchia idején épült. A világháború után Albániát elhagyták az osztrák-magyar
csapatok. A négyezer-háromszáz méter hosszú kötélpályán húsz perc a menetidő. A
megváltozott egészségi állapotú utasok ingyen vehetik igénybe. A felső
végállomástól a piros jelzés vezet fel az ezerhatszáz méter feletti csúcsra. A
jelzést nem könnyű követni. Bár odafent verőfényre találtunk, de a fővárost a
szmog miatt nem lehetett részletekbe menően szemügyre venni, a környező
hegyeket viszont, igen.
A Dajti express alsó
végállomásától körülbelül hatszáz méterre található a Bunkart 1, mely egy
egykori fegyveres testület telepén megépített labirintus, légi és atomtámadás
ellen. Itt megtekinthető Enver Hoxha háromszobás fürdőszobás rezidenciája is. A
hatalmas labirintus mozit és koncerttermet is magában foglal. Fotók és
hangillusztrációk mesélnek a kegyetlen múltról.
1985-ben szívroham végzett
Hoxhával. Halála után az ország bel- és külpolitikai viszonyai fokozatosan
enyhültek. 1991-ben százezres antikommunista tömegtüntetés zajlott Tiranában,
mely során ledöntötték Hoxha óriási szobrát. Egy évre rá a több párti szabad
választáson elbukott az egykori diktátor pártja. 1992-ben a Hősök temetőjéből
exhumálták, és szerény körülmények között újratemették. Hírhedt és embertelen
tettei között tartják számon, Hoxhának, amikor megakadályozta kalkuttai Teréz
anyát, hogy haldokló édesanyjához hazatérjen. Teréz anya, amikor Enver halála
után visszatért Albániába, a diktátor sírjánál imát mondott érte.