: PORLEPTE FALU — ballagó idő 1965)

Ma már nincsenek ilyen elmaradott települések az országban. A jótékonynak tekinthető fejlődés mára már csak a múlt múzeumából teszi megismerhetővé tárgyi formájában. De létezik az irodalmi leírás, vagy a sajátos visszaemlékezés műfaj is. Az apró településen élő emberek aligha bánkódnak emiatt. A városból felüdülés céljából érkező utazó, romantikus nosztalgiát érezhet iránta. Ezzel így voltam én is.

Egyik nagymamám 1910-ben látta meg a napvilágot. Lehettek vagy hatan testvérek. Darabszámra kevesebb cipője lehetett a családnak, mint ahányan voltak. Elemibe igyekeztek a petróleumszagú gyerekek, hónuk alatt palatábla. Ha valamelyikük komolyabban megbetegedett, gond nélkül kimaradhatott az oskolából. Egy nebuló nem osztott szorzott a néptanítónál. Egészségi probléma miatt ez esett meg anyai nagymamámmal is. Nem sajátíthatta el a betűvetés, olvasás fortélyát. Ettől még szülhet gyereket, vezethet háztartást, kapálhatja a földet napestig — gondolhatták a szülei. Így is lett.

A helyi termelőszövetkezetben gyalogosként dolgozott. Kezében kapával gondozta a falunak városnak élelmet adó tágas határt. Eközben, két gyermeke csak ötös érdemjegyet hozott haza az iskolából. A szerény vályogházhoz idővel bekopogtattak a leánykérőbe érkező fiúk is. Ekkoriban már titkolni való volt az analfabetizmus. A legény megérkezése előtt az édesanyát a kiszemelt lány sámlira ültette, kezébe adta a Népszabadság újságot, és úgy kellett tennie, mint aki érdeklődve olvassa a legfrissebb híreket. Néha ide-oda lapozgatott a vaskos sajtóban. Szemfényvesztés volt-e, vagy ritmust váltott a ballagó idő?