114. PONT KERÜLT A VÉGÉRE – tíz év után (1974)

Középiskola, első osztály. A testnevelő tanár egy erősen középkorú férfi volt. Az első órán a két párhuzamos osztály fiú tanulóit sorba állította és kikérdezett minket a sporttevékenységünk felöl. Szándékom ellenére fals információt adtam magamról, mert öttusázónak vallottam magam, holott, a nyáron a Honvédba atletizálni jártam. Aki valamit sportolt közülünk, biztos lehetett az ötös érdemjegyben. Mivel tisztában volt a foci iránt érzett hevületünkkel, minden órán rúghattuk a bőrt.

Az egyik tanóra végén nem mehettünk ki a tanteremből. Rejtélyes homály fedte az okot. Idővel minden kiderül. A közkedvelt testnevelő tanár az udvaron lévő szertárban felakasztotta magát. Értetlenül álltunk a tragikus eset előtt.

Ugorjunk tíz évet előre. Az üzlet, ahol dolgoztam, szakmai gyakorlatra érkező diákokat fogadott. Baráti kapcsolatot ápoltam velük. Ők nem abba a középiskolába jártak, ahova én, de egyikük édesanyja abban a suliban tanított, ahová négy évig kötődtem. Bár a pedagógus engem nem okított, de be tudtam őt azonosítani. Ekkor jött a múlttal kapcsolatos felismerés, mert valahogyan összeállt bennem a kép. Az öngyilkosságot elkövető testnevelő szerelmes lett a fiú mamájába. Mivel érzelme nem talált viszonzásra, ezért kötélhez fordult megoldásként. Elgondolkodva néztem a szimpatikus fiúra, és aközben mélyen eltemettem magamban a múlt tragédiáját.