114. PONT KERÜLT A VÉGÉRE — tíz év után (1974.)
Közép
iskola, első osztály. A
testnevelő tanár egy erősen középkorú férfi volt. Az első órán, a két
párhuzamos osztály fiú tanulóit sorba állította és kikérdezett minket, a
sporttevékenységünk felöl. Szándékom ellenére fals információt adtam magamról,
mert öttusázónak vallottam magam, holott, a nyáron a Honvédba atletizálni
jártam. Aki valamit sportolt közülünk, biztos lehetett az ötös érdemjegyben.
Mivel tisztában volt a foci iránt érzett hevületünkkel, minden órán rúghattuk a
bőrt.
Az egyik tanóra
végén nem mehettünk ki a tanteremből. Rejtélyes homály fedte az okot. Idővel
minden kiderül. A közkedvelt testnevelő tanár az udvaron lévő szertárban
felakasztotta magát. Értetlenül álltunk a tragikus eset előtt.
Ugorjunk tíz évet
előre. Az üzlet, ahol dolgoztam, szakmai gyakorlatra érkező diákokat fogadott.
Baráti kapcsolatot ápoltam velük. Ők nem abba a középiskolába jártak, ahova én,
de egyikük édesanyja abban a suliban tanított, ahová négy évig kötődtem. Bár a pedagógus
engem nem okított, de be tudtam őt azonosítani. Ekkor jött a múlttal
kapcsolatos felismerés, mert valahogyan összeállt bennem a kép. Az
öngyilkosságot elkövető testnevelő szerelmes lett a fiú mamájába. Mivel érzelme
nem talált viszonzásra, ezért a kötélhez fordult megoldásnak. Elgondolkodva
néztem a szimpatikus fiúra, és aközben mélyen eltemettem magamban a múlt
tragédiáját.