Vidám napot /piros hasú százas...,

Leblokkolt agy.

Alsóba jártam. A házban lakott egy osztálytárs, egy helyeske lány. Sok vizet nem kavartunk egymással kapcsolatban, sem a suliban, sem a játszótéren. A két édesanya az utcán egymással találkozva mindig köszöntek egymásnak, és ha nem volt sietős a dolguk, beszélgettek egy kicsit. Ezek tartalmáról ilyen vagy olyan mértékben értesültem.

Anyukám egyszer közölte velem, hogy milyen ügyes a hatodikon lakó kislány, mert őt a mamája egy száz forintossal leküldte a boltba vásárolni, és tíz fillérre pontosan elszámolt vele otthon. — Látod kisfiam, egy ilyen komoly feladatot is rá lehet bízni! — toldotta meg.

Még manapság is füstölögve leblokkol az agyam, ha logikátlanságra alapozódik egy  fel vagy leminősítés. Ilyenkor rövidebb-hosszabb időre szükségem van hozzá, hogy helyreálljon az észkerék optimális forgása. Az iménti esetkor is így voltam ezzel. — Százassal egyszer sem küldtél le vásárolni! — fakadtam ki önérzetesen. Tény és való, igazat beszéltem. Ennek a ténynek az árnyékában pedig való igaz, a százassal fizetett vásárlásról nem tudtam egyszer sem elszámolni.