Vidám napot / pénzjegynyomda vagy mi...,

Egy vonatfülke aspektusából.

Véget ért a zajos fővárostól elszakadás egyhetes idilli időtartama, és az ország egyik távoli szegletében vonatra szálltunk, mi több, már a második vonaton utaztunk. A fülkében a páromon és rajtam kívül egy fiatalember is ült. Ő is Budapestre tartott — ott dolgozott keményen az építőiparban — de a távoli megyeszékhelyre járt el udvarolni. Egy zenész cigány család szép szemű lányán akadt meg a szeme. Mint elmondta nekünk: a család kőkeményen fogja a nagykorúság határán lévő tündérkét, és csak az etikett szerint lehet szó az udvarlásról. Ennek vetületeként megtudhattuk tőle, hogy egykor egy olyan magyar párt veretes tagja volt, amelynek harci zászlója az előbb említett népcsoport tagjai ellen lengedezik leginkább. A szerelemre lobbanás óta a fiú kikeresztelkedett a pártból. Az életről vallott elgondolásai szimpatikussá tették őt előttünk. Ám a pénz az nagy úr!

Váratlanul szóba hozta, hogy milyen jó annak, akinek pénzjegynyomdája van, mert az annyi pénzt nyomtat magának, amennyire éppen szüksége van.