81. PÉNZ — megtérülő
befektetés (1969.)
A családi
kupaktanács is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a hatvanas években megvásárolt,
sötétbarna színű és magas fényű szekrénysort most néven nevezhessem. Volt ennek
egy bárszekrény része is. Az italos poharakon és néha egy üveg itókán kívül, a
szerény megtakarításomat rejtette magában. Nekem, az ötvenforintos barnás színű
bankó tetszett a legjobban: Rákóczi fejedelmet katonáival csata közben
ábrázolta. A piros százast nagyobb becsben tartottam volna, ha lett volna.
Szüleim vendégségbe
indultak. Egyedül maradtam otthon. Kezembe vettem a nekem hatalmas értéket
jelentő ötvenest. Sokadszorra gyönyörködtem benne. Lelkemet és tudatomat ismét
átmelengette az összeg teljessége, de ezúttal nem került vissza a helyére.
Spórolós gyereknek lettem nevelve, de ekkor kiütött rajtam a dőzsölés vágya.
Lementem a sarokra,
ahol Budapest első önkiszolgáló étterme üzemelt, és két forintért vettem egy
káposztás lángost. Onnan pár méterrel, a gépi fagyit árusító néninél is ott
hagytam egy bélást. Kezdtem pazarul érezni magam. A közelben ott kongott az
Árpád híd étterem. Oda is bekukkantottam. Egy nagy pohár narancslét rendeltem a
pultnál. Rendes volt a pincér, mert felhívta a figyelmemet, hogy a közelben
feleannyiért is kaphatok.
— Én itt szeretném elfogyasztani! — feleltem határozottan, vele magamat
is meglepve.
Elmosolyodott a pincér és már nyújtotta is a hűs italt. Három forint
nyolcvan fillért fizettem érte. Nem volt olcsó mulatság — kis kortyokban állva
fogyasztottam. Kezdett tele lenni a bendőm, de egy tölcsér fagyi képe és íze
csak belecsusszant az urizáló tudatomba. Vettem a fáradtságot és a csoki
vanília kedvéért visszatértem az ismerős női archoz. Mire az utolsó
tölcsérmorzsa is a gyomromba került, és elmúlt az utolsó nyalás édes íze is,
megnyugodtam. Így is lehet élni. Megelégedetten tértem haza. A megmaradt
negyven forint húsz fillért visszatettem a helyére. Bár kissé sajnáltam, hogy
Rákóczi fejedelem helyett, csak két Dózsa György ábrájú bankót nézegethetek, de
nem bántam meg a pénzherdálást.
Ma is helyesnek
tartom a régi döntést, mert ilyen gyakorlati tapasztalattal is fel kell
vértezni önmagunkat gyerekként. Még zsenge felnőtt koromban is csak kevés pénzt
tartottam magamnál, nehogy meggondolatlanul költsek.