Vidám napot / példamutató...,

Borsodi cigányok.

Százból kilencvenöt embernek feláll a hátán a szőr erre a vízióra. Nekünk a párommal, van ilyen, meg olyan tapasztalatunk is, róluk. Nem vitás, egyik alkalommal a vasúti kocsi egy olyan füstös bandával telt meg dugig az egyik állomáson, akik éppen akkor vehették fel a valamelyik segélyüket. Nagybevásárlás után méretes málhákat cipelve a falujukba igyekeztek vissza. A tökmag lurkótól a magukat nagyon tökös legényeknek tartó szeszgőzös ordibálókon át az éltesebb korúakig bezárólag, ott volt mindenki a díszes kompániából. Pár perc eltelte után már csak ők maradtak a vagon belsejében, ami a kriminális viselkedésük hatásosságára alapozódott. De nem róluk akarok szót ejteni.

 Az általam nem nevesített borsodi települést alig ezren lakják. Bőven akad közöttük cigány származású is. Éveken keresztül ezen a településen szálltunk meg a párommal. Ha egy hatéves cigány gyerek jött velünk szemben az utcán, négy méterről illedelmesen ránk köszönt. Kamaszok karikáztak a főutcán, távolról üdvözöltek minket. A nálunk fiatalabb felnőttek is tisztában voltak az illemmel. Amennyiben egy nálunk idősebb cigányemberrel futottunk össze, természetesen mi üdvözöltük őt előre.

De tisztátalan vagy ápolatlan romával sem találkoztunk. A pénz egyiküket sem vetette fel, de amit képesek voltak szerény lehetőségeikből kihozni, megtették. A boltos nem nézett rájuk sandán, ha beléptek a boltjába.

Az egykori szállásunkkal szemben is egy cigány család lakott. Az udvaron minden nap ott száradtak a reggel mosott ruhák. Egyik alkalommal az egyik gyerek az utcára kilépve a kertkaput a megszokottnál kissé erősebben becsapta. Utána szólt a nagyanyja: — Ne csapkodd az ajtót, mert nem vagyunk mi cigányok! — minket nem láthatott a matróna. Amikor a párom kullancsot sejtett magában — egy általa nem látható testrészén — gondolkodás nélkül átsétált a szemben lakó családhoz, és elmondta jövetele okát. A húszévesnél nem idősebb asszonyság előbb kezet mosott, utána pedig a szekrényből elővette az egészségi ládát, és belőle kivett egy bontatlan gumi kesztyűt.

Idén egy világszám büfé nyílt a csendes falu központjában. Párommal a túrázásból visszaérkezve minden alkalommal leültünk oda francia meleg szendvicset, és sült krumplit enni: nagyon ízletesen készítették el az ételeket. Egyik nap egy anyuka hét csemetéjével együtt érkezett meg oda. Mindannyian ki voltak suvickolva. A gyerekek olyan kulturáltan viselkedtek, hogy bárki előtt példaképek lehetnének. Az anyuka mindegyikőjüktől csendesen megkérdezte, hogy ki mit fogyasztana. Az orgona síp sorozatú kölykök szerényen, de tudatosan választottak maguknak a kínálatból. A kézbe kapott eledelt csendesen eszegették, iszogatták. A legkisebb testvérnek a legnagyobb segített az asztalnál. Egyikük sem lármázott egy újabb falat után. Nem tudok mást mondani velük kapcsolatban mint, hogy: —Le a kalappal előttük!