: ŐZEK — oltalom (2015.)

Időben kissé messzebbről rugaszkodom neki. Hogy az ország melyik táján túráztunk szakadó esőben egykor, most nem jut az eszembe — valahol a Dunántúlon. Az viszont megkérdőjelezhetetlenül biztos, hogy távolról egy állattól eredeztethető, de számunkra nehezen beazonosítható hangot hallottunk. Később kiderült, hogy a kutyaugatásra emlékeztető hang egy őztől származott. Addig fogalmam nem volt róla, van-e hangja az őznek, és ha igen, vajon milyen lehet?

A következő két eset, alig pár hónap eltéréssel követték egymást. Párommal a Nagy-Bereg felfedezésére indultunk gyalogosan. A keskeny nyomtávú vonatról leszállva, és túljutva az utunkba eső nagyobbacska majoron, már az egyik csatorna mentén gyalogoltunk. Tőlünk balra vadlesek sora egymást követően, jobbra pedig a nád takarása mögött egy szélesebb vizes árok húzódott. Keveset beszélgetve haladtunk. Fejünk felett, a zenitre hágó nyári nap heve vibrált. A területüket védő madarak tavaszi zajongása már a múlté. Vadátjáróra bukkantunk. A csatorna túlsó partjáról ágzörgésre figyeltünk fel. Megálltunk, szoborrá váltunk. A bozótosból három őzike bukkant elő, és ereszkedni kezdtek a vízfolyásba. Öt méterre lehetett tőlünk a társait vezető vad, amikor észre vett minket. Hirtelen jobbra szökellt, és az őt követő társaival együtt, eltűntek a dús növényzet rejtő oltalma mögött.

A második eset a Pilisben játszódott le. Az országos kék turistajelzésen haladtunk. Tőlünk jobb kézre átláthatatlan sűrűségű növényzet takarta a tájat. Több állattól származó ágrecsegés-ropogás zaja verte fel a csendet. A hang irányába fordulva, megálltunk. Meglepő módon, a zaj felénk irányba egyre erősebbé vált, mígnem a zöld lombfüggöny takarásából, négy őz került elibénk. Tőlünk három méter távolságban megtorpantak. Nem csak ők lepődtek meg, de a kezemet fogó párom szemei is kikerekedtek. Önkéntelenül is a hátam mögé igyekezett, és aközben, kezével oltalmazásul, maga elé vont.