: ŐZEK — oltalom (2015)
Időben kissé messzebbről rugaszkodom neki. Hogy az
ország melyik táján túráztunk szakadó esőben egykor, most nem ugrik be —
valahol a Dunántúlon. Az viszont megkérdőjelezhetetlenül biztos, hogy távolról
egy állattól eredeztethető, de számunkra nehezen beazonosítható hangot
hallottunk. Később kiderült, hogy a kutyaugatásra emlékeztető hang, őztől
származott. Addig fogalmam nem volt róla, van-e hangja az őznek, és ha igen,
vajon milyen lehet? A következő két eset, alig pár hónap eltéréssel követte
egymást.
A Nagy-Bereg felfedezésére indultunk gyalogosan, a
párommal. A keskeny nyomtávú vonatról leszállva, és túljutva az utunkba eső
nagyobbacska majoron, már az egyik csatorna mentén gyalogoltunk. Tőlünk balra
vadlesek egymást követően, jobbra pedig a nád takarása mögött, szélesebb vizes
árok. Keveset beszélgetve haladtunk. Fejünk felett, a zenitre hágó nyári nap
heve vibrált. A területüket védő madarak tavaszi zajongása már a múlté.
Vadátjáróra találtunk. A csatorna túlpartjáról ágzörgésre figyeltünk fel.
Megálltunk, szoborrá váltunk. A bozótosból 3 őzike bukkant elő, és ereszkedni
kezdtek a vízfolyásba. 5 méterre lehetett tőlünk a társait vezető vad, amikor
észrevett minket. Hirtelen jobbra szökellt, és az őt követő társaival együtt,
eltűntek a dús növényzet oltalma mögött.
A második eset a Pilisben játszódott le. Az országos
kék turistajelzésen haladtunk. Tőlünk jobb kézre átláthatatlan sűrűségű
növényzet takarta a tájat. Több állattól származó ágrecsegés-ropogás zaja verte
fel a csendet. A hang irányába fordulva, megálltunk. Meglepő módon, a zaj
felénk irányba egyre erősebbé vált, mígnem a zöld lombfüggöny takarásából, 4 őz
került elibénk. Tőlünk