Óvó óváros — renitens szemeteszsák

Utazásaink során, Kati akaratának megfelelően, az elutazás előtt első ízben Azerbajdzsánban regisztráltunk konzuli védelemre. Második nap személyesen felkerestük a szolgálatot. Első fontos eredménye lett számunkra, hogy az azeri vízum csak egy belépésre jogosít fel. Maradjunk továbbra is az óvárosban. A vérzivataros történelmi időket szerencsésen túlélve, jó állapotban maradt fent, a szinte teljesen épp várfalú, dombra épült terület. Képzeljünk magunk elé egy kerekded alakú óvárost, amelynek középpontjában magasodik a Sirvan Hasas palota. Körülötte, A labirintusszerű sikátoros utcaszerkezetben, sárga homokkőből épült házak. Lombos fák, bokrok és lépcsők mindenhol. Nem csak madártávlatból hangulatos a város eme büszkesége, hanem a macskaköveket róva is. Hotelek, motelek, utcai árusok és a vendéglők mellett, néhány lakóház is akad még. Nem csak a vendéget fogó éttermi alkalmazott várakozik az utcán, hanem az alkalmi idegenvezetőnek felcsapó, angolul is beszélő nemtől független fiatal. Egész Bakura jellemző, hogy az utcafronton csak a hotelek vannak táblával jelezve. Az azoknál alacsonyabb kategóriájú szállásokat jóformán csak helybeazonosításra alkalmas eszközzel lehet megtalálni. Aki magánszervezésű úton jár Azerbajdzsánban, a szállásfoglalás terén legyen körültekintő. Könnyen érheti kellemetlen meglepetés, elsősorban a kapzsi tulajdonos miatt. Vallását mindenki szabadon gyakorolhatja. Számomra mindig kellemes hangulatot teremt a müezzin imára hívó éneke. Aki 12:35-kor itt vagy a közelben tartózkodik, kiválóan hallhatja a hangszórókból megszólaló éneket.
A mindenkori muzulmán hitű uralkodó palotájában tartózkodunk. Épületen belül és azon kívül is, akár jelentős szintkülönbségek nehezítik a közlekedést. A múzeumban régi kardok és tőrök, nagy méretű szőnyegek, de összességében vajmi kevés tárgyi emlék utal a múltra. Ekkor még nem lehettünk tisztában vele, mint az utolsó napokban a Nemzeti Galériát végigjárva (magyarországi kisvárosi intézmény), hogy az ország alig rendelkezik történelmi korú tárgyi emlékkel: a Szovjetúnió idejében a tagköztársaságokból Moszkvába begyűjtve mutatták be azokat (aztán ott is maradtak). . Ami van, arra viszont nagyon odafigyelnek. A lekövezett udvaron lévő méter magas állványzaton nyugvó kőfaragásos leletek fölött plexi tető. Körülötte lombos és pálmafák, virágzó bokrok. Külön épületben hat kőkoporsó. A mecset tornya nem látogatható. Összességében hangulatos, korát megidéző épületegyüttes. Udvarán leülve gyorsan megfeledkezhetünk a huszonegyedik századról.

Közelében a Szűz-torony. Kívülről három épület benyomását kelti. Első emeletére fémlépcső vezet fel, utána szűk kőlépcső a tetejébe. Útközben keskeny lőrés és kitekintőnyílás, valamint jelentéktelen tárgyi emlékek. Ide nem mentem fel. Kati utólagos véleményére hagyatkozva, elég kívülről megnézni.

A Karavánszeráj pechünkre renoválás alatt állt. Mellette réges-régi működő kőkút. Előtte, osztályfőnökük körül általános iskolások csoportosultak. A pedagógust oroszul kérdeztem valamiről. Egyik tanítványához fordult segítségért, aki kérdésemet pergő nyelvvel megfelelte. A végén megkértem, hogy ne beszéljen olyan gyorsan, mire megkukult. A középkori fürdő épületében ajándékbolt. A járófelületbe üvegbetekintőt építettek. Alatta a méter mélyen lévő régi kőmedence romja. Mellette ásatás során feltárt kőemlékek, valamint filagória. Az óvárost a dupla kapun át elhagyva, pár perc sétára a Kaszpi-tenger öble várt ránk.