: ŐSZ — egyet legyintett (2004)

A Margitsziget múltjáról sétáink közben nem meséltem a vakvezetőnek, nehogy annak árnyékában — Nyulak-szigete — elmenjen a kedve tőle. Emiatt történelemből tudása erősen hiányos maradt, de logikából és technikából önerőből jelesre vizsgázott előttem. A szigeten lévő állatkert eleinte felkeltette érdeklődését — néha napközben is előfordultunk a Duna közepén — de idővel nem sokat törődött vele.

Hajnalban csak akkor indultunk el a lakáshoz közeli szigetre, ha reggel 6-ra visszaérkezhettünk. Legkésőbb fél 4-kor keltünk útra. Négy évszakosak voltunk. A Nagy rétnél nyakából rendre lekerült a póráz és megvalósíthatta önmagát, de a séta végén ugyanott, ismét munkakutyává vált.

A technika fejlődésével a Margitszigeten is megjelentek a szenzoros ivókutak. Belőle egy az állatkertnek a sziget belseje felé eső oldalába lett telepítve. Elmúlt a tél, jött a tavasz és abból is a május hónap. Az állatkert mellett húzódó járdán egymástól elkülönülve haladtunk. Először nekem tűnt fel az újdonság, de idővel a figyelmes német juhásznak is. Szimatolgatva elsétált az ivókút mellett, amelyből elkezdett csobogni a víz. Megállt és visszanézett. Elsőre neki sem ment minden. Idővel mégis ráérzett a fifikára. Nagy kényelmesen beállt eléje, megeredt a csap, nyelvével néhányat belelefetyelt és mint aki jól végezte dolgát, vette a kalapját. Kihagyhatatlan kedvtelésévé vált. A továbbiakban nem érdekelte a pocsolya. Hiába, technikai fejlődés jóléttel és kényelemmel kiegészülve, megteszi a hatását. Mint említettem, 4 évszakosak voltunk. Egyre több levél pergett le a fákról. Megtörtént a megtörténhetetlen. A német juhász lazán odaállt az ivókút elé és várt, várt és várt, de nem történt semmi sem. Tanácstalan volt. Rám nézett, tekintetében ott volt a kérdés: na, most mi van?

— Ősz van, elzárták a csapot — feleltem.

Farka végével egyet legyintett, és ment a dolgára.