() ORRUNK ELÖL ELHALÁSZOTT MAFFIAFŐNÖK — a kisfőnökig bezárólag (2023.)

Kinek mi jut eszébe Palermo kapcsán? A legtöbb embernek alighanem a maffia. Utazásunk időzítése ebből a szempontból nem is sikerülhetett volna tökéletesebbre, vagy inkább pechesebbre? Január 16-án, érkezésünk napján, Palermóban elfogták a harminc éve körözött és időközben életfogytiglani börtönre ítélt, Matteo Messina Denaro maffiafőnököt. Belvárosi kávézóban fogyasztotta reggelijét, amikor lecsaptak rá a csendőrök. Dél körül érkeztünk a városba, Katival: mit nem adtunk volna érte, ha ott lehettünk volna a letartóztatásnál. Aznap este a televízióból értesültünk a nagy hírről. A Messina név hallatán először arra gondoltam, hogy nem Palermóban, hanem Messinában kapták el.

Palermo egyik sétálóutcájában találtunk rá a No Mafia múzeumra. Sokat vártam tőle, de valamiért nem érintett meg annyira, mint ahogy előzetesen gondoltam. Az épület valószínűleg a maffia tulajdonában lehetett valamikor, de ez csak feltételezés a részemről, mivel netes cikkben olvastam, hogy erre törekszenek az e témában utazó múzeumszervezők. Fekete-fehér fotók, és két monitor mesél a nem is olyan régi múlt ember és léleknyomorító terrorjáról. A klánok egymás közötti leszámolása, a képek tanúsága szerint, többnyire autóval utazás közben történt. Távolsági buszon is előfordult lövöldözéses, és késes támadás is. A magamfajta békességet szerető ember addig nem is háborodik fel annyira, míg tudja, hasonszőrű hasonszőrűre megy. Teljesen más a helyzet, egy államügyész vagy egy főbíró esetében. Az már gyalázatnak számít nálam. De mit gondoljunk arról a képről, melyen a kietlen hegyen szamárháton ül egy anya, kezében újszülött porontya. Abból is maffiózó lesz, olyan mint az apja, akihez éppen viszi.

A város egyik fő turisztikai látványossága, a kilencedik századi alapokra épített Normann palota. Európa legrégebbi királyi palotája. Az udvari kápolnát, égre-földre dicséri mindenki, pláne a róla szóló netes cikkek. 1132-ben épült, arab és nyugati hatások is érvényesülnek a belső térben. Az apró csempemozaikok konstantinápolyi mesteremberek munkáját dicsérik, figyelemre méltók a római oszlopok és a töménytelen arany. Mindezek megtapasztalása után — leginkább az aranyra asszociálva — a következő vélemény fogalmazódott meg bennem: ez az antikrisztus kápolnája! - mellyel lehet vitatkozni. Itt minden a pénzről, a csillogásról és a hatalomról szól. Palermó hálás hely. A Szégyen tér közelében rátaláltunk, egy terméskőből emelt naturális templomra. Belül feszület, padok, a padlózat ugyan absztrakt mozaikos, de semmi csicsa. Ez a hely az emberről szól, ez Krisztus temploma. Az előző két épület között, közelebb a Normann palotához, találjuk A palermói székesegyházat, mely lenyűgözte a feleségemet. Építésének kezdetén mecsetnek készült, később katolikus szentély lett belőle, magán viselve a muzulmán építészet stílusjegyeit. Erőt sugárzó, monumentális, lenyűgöző épület. Robosztusságban a córdobai Nagymecsethez hasonlította, Kati.

Errefelé másként is eltartósítják a múltat. Irány a Quattro centi. Ez egy miniatűr tér, a két sétálóutca kereszteződésében. A négy irányból a tér belseje felé eső házak végeit szándékosan nem újították fel: málló falak, viharvert zsalugáterek. Az épületek végei homorúak, melyeket az egyszerűség kedvéért tekintsünk fülkéknek. A földszintre és a további két emeletre ember nagyságú szobrokat, vízköpőket állítottak be: a négy sarokból három üzemelt. Hangulata és kinézete passzol a házvégekhez. Elsőre talán felújításért kiáltana – mint ahogy azt véleményével alátámasztotta, Kati – de én ahelyett, inkább a csigavért ajánlottam. Jó ez úgy, ahogy van.

Pár házzal távolabb találhatunk rá az elhíresült Szégyen térre. A tizenhatodik században egy olasz szobrász megrendelésre szökőkutat tervezett és épített, de mivel egy gazdag palermói kétszer annyit ígért érte, mint a megrendelő, ezért az alkotás idekerült. Lett is belőle kisebb-nagyobb ribillió. Kezdődött azzal, hogy a szökőkút nem akart elférni a kiszemelt helyen, ezt néhány ház bánta. Helyére került a már hírhedtté vált mű, mely napról napra egyre nagyobb felháborodást keltett a palermóiakban. Körülbelül ötven meztelen férfi és nőalakot ábrázoló szobor együttes a kompozíció, melynek közepébe régen lépcsőkön lehetett feljutni: manapság magasabb vaskorlát veszi körbe. Külön pechére a tulajdonosnak, a szökőkút szélétől pár méterre templomkapu, melyet apácák is használtak. Szemérmességükről nincs első kézből származó információm, de az könnyen elképzelhető, hogy az izzó szemű csődör hímvesszejének végében lévő ledérnek ábrázolt apáca látványa, végleg kiverte a biztosítékot, Jézus asszonyai között. Ez a szoborrészlet végleg elkerült innen. De milyen érdekes. Innen pár lépésre található az a piros kupolás (San Cataldo) templom, melyet írásom elején, a naturálissága miatt, az igazi krisztusi templomnak neveztem.

Nem tudom, hogy ezer Palermóba látogató turista közül, vajon hányan keresik fel a Marionett múzeumot. Havonta egy előadással kápráztatják el a szerencséseket. Az első emeleten az elvarázsolt erdő összessége fogadja a látogatót: sötét rengeteg, boszorkányok, kígyó, jó és rossz manók, papagájok foggal, bagoly, denevér. Díszes kompánia, indulhat a jó és a rossz örökös harca. Távolabb ördög bibliáját forgató bábok, hátukban kibicelők — ez is életszerű. A figurák körülbelül méteresek. Következnek a sarok kompozíciók. Kínai sarok: sárkány, bábok. Indiai sarok: arannyal díszített sárkány, zenélő bábok. A színházteremben a fal mellett két sorban különböző országok katonái álltak vigyázban. Meglepett a színpad kicsinyke mérete. Százharminc centi magasan volt az alja, és kétszer egy méter a színpad kerete. Mélysége fél méter, vagy annál valamennyivel több. Elölről nyolc lámpa világítja meg. Két oldalt egy-egy verkli zongora — a jobboldalit sikerült megszólaltatni az előadásokat tartó fiatal hölggyel, de csak pár másodpercig tartott, mert érkezett a következő csoport — bődületesen jó a hangja.

Ereszkedjünk a föld alá hat méter mélységbe, a kapucinusok katakombájába. Nyolcezer ember került ide, túlnyomó többségük jómódúságának köszönhetően. Számomra egyáltalán nem számított bizarr helynek, sőt, kimondottan hasznosnak tartom az ilyen bemutatótereket az élők miatt: egy méltó párja van a világban, Peru fővárosában. Itt aztán minden megtalálható: több száz koponya; függőlegesen hét fakkban, ruhában fekvő tetemek; a falakra hátuknál fogva két sorban felakasztott maradványok; családok külön oldalfolyosón satöbbi. A mumifikálódott tetemek a legkülönbözőbb épségben maradtak fent — továbbra is ruhába öltöztetett alakokról van szó: csak a natúr koponya maradt meg; teljesebb koponyák, jellemzően orr nélkül; a ruhákból kilógó csonk végtagok; félig-meddig jó állapotú végtagok. De nem egy szerencsésebb sorsú halott kimondottan épp bőrrel megúszta a saját temetését,teljes arcberendezésű, szakállas, bajszos és gazdag hajfürtű férfi, aki mellközépig látható. Több fehérnép is felismerhető lenne kései rokonainak, ha az ő korából ismerték volna. Szót kell ejteni a két évesen elhunyt Rozáliáról, akinek édesapja gyógyszerész volt. Tudta, hogy szeretett gyermeke menthetetlen, ezért felkészült a tartósításra. Precíz munkát végzett, mert a kislány a megtévesztésig hasonlít egy alvó babához, hajában masni. Ő élete végéig bármikor megnézhette „alvó” csemetéjét. Túl kell lépni a hiedelmek világán, az élet és az elmúlás kéz a kézben járó egymástól elválaszthatatlan páros. Ez is eszembe jutott odalent, amint a szellőző kürtőkön behallatszott a közeli játszótéren önfeledten focizó palermói srácok magával ragadó hangulata.

Milyenek a szicíliai fiatalok? A sétálóutcában haladtunk Katival, fejemen a fejhallgató, rajtam a felvevő, kezemben a mikrofon. Szemből tizennégyéves fiatal pár közeledett. Összetalálkoztunk.

— Csáó drájver! – üdvözölt a fiú.

Utánuk nézett, kati, és vajon mit látott? A lány egy taslit nyomott udvarlója tarkójára.

Búcsúzóul az engem „Csáó drájver!” üdvözléssel köszöntő fiatalember barátnőjének üzenem:

— a taslit, szerintem nem érdemelte meg, a barátod!