Örökbefogadás — Juanita

Aki Peruban az inkák nyomában járva a dicső múltat keresi, könnyen csalódhat. Aki nyitottan, befogadóan áll a múlt és a jelen szimbiózisához, gazdagodva térhet haza. A múltat és a jelent fejben össze kell rakni. A fontosabb történelmi helyek láncolatát követve, egymástól jelentősen eltérő térségekkel ismerkedünk meg. Nemcsak a dicsőséges és tanulságos inka évszázadokba feledkezhetünk bele, hanem az ország őstörténetét, valamint jelenét is nagy vonalakban áttekintjük.

Az egyenlítőtől 1300 kilométerre délre, a Csendes-óceán partján fekszik az ország fővárosa, Lima. A hideg Humboldt-áramlás, és a kontinentális időjárás következtében, a levegő egész éven át telített párával, de annyira nem, hogy csapadék formájában kicsapódjon. Emiatt ritka a ragyogó napsütés. A tízmilliós főváros nyomornegyedek halmaza. Hangtalanul kiált a szegénység. Szélében vakolatlan házak, csupasz ablakszemek.

Lassan változik az utcakép. Az óceánparti sáv egy része a belváros. Európai színvonalú a látványvilág, de a jómódú férjek feleségei gyakran a slamposságban versenyeznek egymással. A lakásokban a bejárónők ellenére olykor nagyobb a bűz és a piszok, mintsem kellene. A tömegközlekedési buszok ajtajai csukhatók vagy nem, de napszaktól függetlenül, heringként zsúfolódnak össze az utasok. Külön sávban halad a metróbusz. A közúti forgalom nehezen ismerhető ki az európai ember számára. A rendezett káoszban csukott szemmel is elboldogulnak a helyiek. Az évezredforduló táján a megvásárolt személygépkocsit jogosítvány nélkül is átvehette, majd vezethette a tulajdonosa. Ez megszűnt azóta.

Más különcséggel is bírnak a peruiak. Ha valami ellen tiltakoznak, többnyire zenés tüntetésen fejezik ki ellenvéleményüket. A Csendes-óceán partján hozták létre a Szerelemparkot. Funkcióját nappal és éjszaka egyaránt betölti. A délelőtt zenére tornázó fiatalok közé perdült a feleségem, hogy indíthassam a felvételt – meglepett vele. Látványos virágágyások, mozaikcsempés képek. Az éjszakai lehetőségekről annyit, hogy a reménytelen szerelemtől halálosan megsebzett szívű emberek itt is megtalálták az utolsó ugrásra alkalmasnak tartott helyet. Mások viszont könnyen túlélhetik önmagukat.

Az ország politikai élete viharos. A sorra megbuktatott elnökök, a jogerős bírósági ítéletet követően rendre a főváros közelében lévő börtönszigeten, luxuskörülmények között folytathatják életüket. Alig akadhatott közöttük olyan, aki ne ismerhette volna meg hosszútávon belülről. Érthetetlen, hogy elődjeik esetéből nem voltak képesek tanulni. A náluk kevésbé befolyásosabb, és így náluk kevésbé tehetős földi halandók többnyire szörfözéssel tűnnek ki az átlagból.

A főtér itt is elegáns: bazilika, pálmafa, térkő, szökőkút. Messzebbről rálátás nyílik a közeli hegyeken színesre mázolt kalyibák rengetegére. Ablakai mögül mélyen ülő sóvár szemek lesik a jólétet. Régen a szegényeket a Ferences rendiek temették el. A rend temploma alatt lévő katakombában húszezer koponyát őriznek, amely a palermóival együtt a Föld két legnagyobb ilyen helye. Térjünk vissza a túlvilág mezsgyéjéről. Zenés őrségváltásra várakoztunk a főtéren, amikor az egyik biztonsági ember megkérdezte a nemzetiségemet. Amikor megtudta, rám vigyorogva felelte: Cicciolina – Cuzcóban bárt neveztek el róla. Hiába, az élvezetek.

Ritkán szoktam megemlékezni a gasztronómiáról. Peru ínyencsége a sült tengerimalac. Tapasztalatom szerint íztelen, és gondolkodás nélkül kihagyható. Viszont mindenkinek figyelmébe ajánlom az óriási szemű főtt kukoricát. Az italok közül az alkoholtartalmú piszkoszauert (csak Lima egyik vendéglőjében fogyasztottunk valóban kifogástalan minőségűt), és a kukoricából erjesztéssel készített alkoholmentes csicsamorádát ajánlom jó szívvel. A szállodák svédasztalos ételkínálata bőséges. Minősége jó. A vendéglők árfekvése a hazaiakéhoz hasonló. Az országban palackozott vizet érdemes fogyasztani. A fővárossal való ismerkedést megpróbálom stílszerűen zárni. Számtalan belvárosi üzlet esetében igaz, hogy az eladótér és az utcafront között nincs kirakat, fal. Záráskor a kereskedő lehúzza az üzlet teljes homlokzatát lezáró, magában kis ajtót foglaló biztonsági rácsozatot. Ezennel én is lehúztam Lima jelenkori redőnyét.

Mielőtt másfél órás repülést követően megérkeznénk a kedvencünkké vált perui nagyvárosba, Arequipába, aközben ismerkedjünk meg az ország őstörténetével, és a spanyol hódítás első tanulságos mozzanatával. A fővárostól a Caral régészeti terület 300 kilométerre északra található. Tízezer éves kultúra nyomára találtak. Az egyik lapos piramis egyedülálló módon uralkodói sírt rejt magában. A fővárosban három, 1300–1800 éves lapos agyagpiramis emlékeztet a limai parti kultúrára. Jellemzői: kerámia, szőttes, kiégetett agyagtégla. A napot és az esőt istenként tisztelték az őslakosok. Peru nyugati területe égi áldásban szegény, de az időnként előforduló özönvíz mennyiségű csapadék – ellene régen az esőisten kiengesztelésére gyermek-, és lámaáldozatokat mutattak be – a legnagyobb ellensége a régészeti leleteknek. Dél-Amerika Polinézia és Afrika felől is benépesült. A XVI. század elején a mai Lima területére ugyanazon a félszigeten lépett partra Francisco Pizarro González spanyol konkvisztádor, mint ahol a Párizsból Limába tartó járatunk landolt. Véres hódításával hozzájárult Peru későbbi létrejöttéhez. Idő előtt kellett jobblétre szenderülnie az írástudatlan disznópásztornak. Legjobb barátját és harcostársát álnokul meggyilkoltatta. Apjuk haláláért gyermekeik elégtételt vettek. Pizarro tudományosan hitelesített koponyáját a limai Szent János Katedrálisban lehet megtekinteni. Megtettük.

A természeti környezetnek és hozadékainak köszönheti létezését Arequipa, no meg a spanyoloknak. 2200 méter magasan fekszik a tartományi székhely. A távoli környezetnek hat, 5000–6000 méter magas havas andoki vulkáni kúp adja meg a varázsát. Vízfolyásának neve kecsuául hideg patak. A nappal és az éjszaka hőmérséklete között jelentős az eltérés. Meleg, száraz klímájú térség. Mezőgazdasági terület. Az öntözésnek is köszönhetően egyes növényekből évente kétszer betakaríthatnak. Peru a guanako, vikunya, alpaka, és a láma tenyésztés központja. Napjainkban is ridegtartásban élhetnek a négylábúak. Nyírás előtt több száz hajtó összehangolt munkája révén kötelek közé terelve, karámban találják magukat. Nyírással megszabadítják őket szőrzetüktől, majd mehetnek, amerre látnak. Legértékesebb a bébialpaka szőr (első nyírás). A belőle kézi faszövőkereten készült sálért ezer dollárt is elkérhetnek. A kellemes klímájú települést 1540-ben alapították az ibériai hódítók. Azóta meghatározó jelentőségű a spanyol befolyás. Arequipa a templomok városa. Közülük a Szent János-kápolna az úttörő. Az őslakosok keresztény hitre térítésének első számú letéteményesévé vált. A XVII. században a területen ezerkétszáz fekete rabszolga is élt. A különböző színű népcsoportok keveredése elkerülhetetlenné vált. Összességében huszonötezren lakhatták a vidéket ekkoriban. Egy istenhitre kellett áttérnie a tévelygő nyájnak. Mint tudhatjuk, a jó isten keze mindenhova elér. A keresztnek, mint szimbólumnak elfogadtatását azért sikerült viszonylag könnyen elérniük a spanyoloknak, mert az indiánok fejlett csillagászati ismereteik révén tisztában voltak az égi kereszttel. A kézzel fogható inkakereszt kissé más alakú volt, de középpontjában a nap állt. Dél-Amerika szerte tisztelték a földanyát az indiánok. A hittérítés során a spanyolok nemes egyszerűséggel őt Szűz Máriával helyettesítették be. Bár kissé morbidnak tűnhet, de az evangelizációt elősegítette, felgyorsította, hogy a hódítás idején lévő tízmillió indiánlétszám az esztelen mészárlást követően közel tizedére apadt.

Sok hangszeren játszottak az ibériaiak. Nem minden hátsó szándék nélkül fontos megbízatással képzett képzőművészek érkeztek Spanyolországból. Feladatuk az indián gyerekek rajzolásra, festésre való megtanítása volt. A helyi környezetre adaptálódtak a szent képek részletei, melyek visszahatottak a helyiekre. A templomon kívüli keresztet jellemzően a természetre és az életre utalva, zöldre mázolták. Ez a „várakozás” hitének erősítését, elfogadását is elősegítette. A templomok külső díszítésében megjelentek a helyi motívumok, mint például a puma. Ugyanez megfigyelhető a liturgikus festményeken is, ahol például az utolsó vacsora alkalmával, az asztalon helyi gyümölcs és paradicsom mellett sült tengerimalac is feltűnik. Ám a templomi oltáron és a festményeken továbbra is ott díszlett az arany. Ellene nem emeltek kifogást sem az aranyimádó spanyolok, sem a napimádó kecsuák. Legalább ebben az egyben összhang volt közöttük – írom kissé ironikusan.

A várossal ismerkedve felkerestük a XVII. században emelt katedrálist, valamint az elegáns Plaza de Armas teret, ahol pálmafák, kertek, szökőkutak és a barokkstílusban épült jezsuita templom a körkép. Az ország szellemi központjaként tekinthetünk a városra. Az előre vivő gondolatokat és a demokratikus elveket nemcsak képviselik a helyiek, hanem szükség esetén hangot is adnak értük. Felvilágosult dél-amerikai közösség. Limánál jóval hangulatosabb, emberközelibb.

Előbb a gleccserbe fagyott inka lány, Juanita felkeresésére indultunk Katival. A főtérről nyíló utcában lévő múzeumban tilos a fotózás. Az inkák, és így a kecsuák is, a napistent imádták. Évente legfeljebb ötszáz gyermekáldozatot mutathattak be istenük kiengesztelésére. Erre csak nagy baj esetén kerülhetett sor: természeti katasztrófa, járvány, éhínség. Peru területe 1,1 millió négyzetkilométer, amely az inkák idejében 2 millió lehetett. Erről a hatalmas területről gyűjtötték össze azokat a négy–tizenkét éves lányokat és fiúkat, akiket fényes ünnepség keretében összeadtak a főpapok. Ezt követően az ifjú házasokat egymástól elválasztva áldozati helyeikre kísérték. Élve, elkábítva vagy megölve eltemették őket. Sírjukba minden földi jó is került, nehogy nélkülözniük kelljen a hosszú égi úton. 1995 szeptemberében, Arequipa körzetében, az Ampato vulkán közeléből került elő az első gyermekáldozat. A hatezer méter magas hófedte hegy sziklaüregében tizennégy év körüli kecsua lány megfagyott holttestére találtak. Magassága 140 centiméter, testsúlya 40 kilogramm, és szűz volt. Nagyjából 1440–1450 között áldozhatták fel. Jómódú család gyermeke lehetett. Ő lett Juanita. A múzeumban egymásba helyezett hármas mélyhűtött üvegtárló rejti a testet. A legbelső koporsóban hanyatt fekszik. Lábai hasához felhúzva, mely sejtetni engedi, ülőpózban kerülhetett a sziklarésbe. Arcának vonásai jól kivehetők. Első négy fogacskája felhúzott szája széle miatt kiviláglik. Ruházata ellenállt az évszázadoknak. Teste olyan jó állapotban maradt fenn, hogy vérmintát vehettek belőle. Béltartalmából utolsó étkezéseire következtethettek. Hajszála is fontos kiindulópontja lett a genetikai vizsgálatoknak. Segítségével beazonosíthatták az 5000 és 6700 méter magasan megtalált további gyermekáldozatok eredeti lakóterületét is. A begyűjtött fiatalokat egy éven át készítették elő az áldozati szerepkörre: erjesztett alkoholtartalmú itallal itatták őket, és kokalevelet rágattak velük az átszellemülés érdekében. Juanita üvegkoporsójának belső hőmérséklete mínusz 19,5 Celsius fok, a páratartalom 80 százalék. Ezek az értékek azonosak a megtalálás helyének klimatikus adataival. Kedves Juanita! – ha nem is juthattál el az égiekhez, de örök emléknek megmaradtál nekünk.

Nem kevésbé érdekes a főtéren magasodó Szent Katalin Kolostor története. Ez már a keresztények bűne. Élt a városban egy asszonyság, aki úgy gondolta, apácazárdát nyit és busásan megél belőle. Jómódú özvegyeket, gazdag családok leányait fogadta a kolostor falai közé. Aki ide egyszer betette a lábát, nem mehetett ki többé. Semmilyen formában nem tarthatott kapcsolatot a külvilággal. Odabent vidám élet zajlott. Szólt a zene, érkeztek a férfivendégek. Emiatt néhányszor az a bizonyos gólya is megfordult a műintézmény falai között. Száz éven át üzemelt az örömtanya, tehát volt, aki megörökölte. Híre eljutott egészen a Vatikánig, ahol megszületett a megtisztulásra felszólító pápai dörgedelem. Meg lett az eredménye. Napjainkban két tucat apáca lakhatja. A belépőjegyek árából tartják fenn az épületegyüttest. A környezetbe belegondoltuk a múlt kaotikus évszázadát, de a falak hallgattak, mint a sír.

Késő délután városi terepszemlére indultunk. Hétköznap lévén, a sétálóutca tele helyi erővel, turistával. Hömpölygött a tömeg. Az utca két oldalán változatos attrakciók sora. Még a koldus is zenei produkcióval rukkolt elő. A pantalló bolt zenés reklámja is hatott. Táncosok hevítették az egyre hűlő levegőt. Itt nagyon megéreztünk valamit Dél-Amerika sajátságos világából. Egyszeriben jó kedvünk támadt – nem mintha savanyú képpel indultunk volna sétára.