12. OLYAN MINT CATANIA – Szicília (2022)

Mi ejthet rabul Szicíliában? – a maffia, az Etna, netán valami más. A XX. századi Cosa nostra – fiatal siracusai hölgyinformátorom szerint már a múlté. Szél kergette esőfelhőbe rejtőzött előlünk az Etna. A sziget keleti részét, Catania tágabb környezetét jártuk be a feleségemmel.

Cataniának nincs óvárosa, Catania az óváros. Az idelátogató utazó vagy a háta közepére sem kívánja többé, vagy beleszeret. Kiemelkedő nevezetességről nem beszélhetünk, mert az igazi látnivaló a város. Jelene egyben a múltja is. Az épületeket nem felújítják, hanem renoválják. A kicserélt nyílászárók beleolvadnak a homlokzatba. A régi járdák keskenyek. A kapubejárónál az utcaszintbe belesimulnak. A három méter széles sikátorban az egymással szemben lévő lakások erkélyei szinte összeérnek. Száradó ruhák az utca fölött, az erkélyeken, de még az épület kapuja előtt a járdán is. A házak építőanyagának része a lávakő, köszönhetően a várostól látástávolságban lévő, aktív tűzhányónak. A közművek gyakran a falakon kívül futnak. A különböző termékek egy blokkban várnak bekötésre. Két olyan emberrel is találkoztunk, akik az utcán kezükben teli vizesvödörrel tartottak hazafelé. A szemét az utcán hever összegyűjtve vagy szélhátán lavírozva. A régi házakat kisebb, zárható tetejű begyűjtő autó járja. Rakterébe a szemeteszsákokat, a dobozba kitett hulladékot kézzel dobják bele a kukások. A lakótelepi házak előtt legördíthető tetejű fémtároló. Mellette helyhiány miatt száz teli szemeteszsák egyberakva. Frekventált helyen a járda szélében műanyag hulladékgyűjtő edények sorakoznak.

Az utcák után következzenek az üzletek. A főútvonalaktól eltekintve, többnyire családi boltok várják a vásárlókat. Az áruért akár 50 százalékkal többet is elkérhet a kereskedő, mint amennyit az üzletláncokban a pénztárnál hagyhatnánk érte. Meghatározó a két szabadtéri piac. A főtér mellett utcákon át nyúlóan reggeltől kora délutánig, zöldség-gyümölcs és halpiac zsibong. A legnépesebb és legelszántabb kereskedőhad szombatonként sorakozik fel. Az árak itt is drágábbak, mint a szupermarketekben. A halárusok a leghangosabbak. Halkóstoló öt euró, osztrigakóstoló három euró. Megkérik az árát. Néhány száz méterrel távolabb zsibvásár. Fél eurótól hat euróig kínálja portékáit a turkáló szekció. De akadnak vadonatúj cuccok is. Első számú árudömping a ruházat és a cipő, valamint a konyha ezernyi kelléke. Két kitelepült gyorsvarroda emelte tovább a színvonalat. Szót érdemel a mindkét piacra érvényes zárás módja. 14 óra előtt az eladásra szánt termékeket gyorsan összeszedik az árusok, és a szétszedhető pultokkal együtt bepakolják dobozos autóikba. Negyed óra. Volt piac, nincs piac. Az utcatakarítók már söprik is a járdát. Még egy érdekesség a témához. A Deco élelmiszerüzletben mosdó üzemel.

A régebbi olasz filmekből kiindulva gondolhatnánk, hangosak a szicíliaiak. Ez tapasztalatom szerint nincs így. Szegény emberek laknak errefelé, de erőn felül adnak magukra. A nők ápoltak, a férfiak is kitesznek magukért. Divatszín a fekete. Sokatmondó, csupa harsogó, nevető, jókedvű lurkóval találkoztunk. De nem mehetünk el szó nélkül a hajléktalanok mellett. A forgalmas főútvonal árkádsora alatt csillag nélküli minősítésű matracszálló. Több mint lehangoló. Kéregetnek, de nem erőszakosak. Erőteljesnek látszó fiatalok is növelik a létszámot.

Nincs hiány templomból sem. Egyikben teljesen kiakadtam. A templomhajó közepén a fal mellett gyertyát euróért árusító automata üzemelt. Eszembe jutott a bibliai történet, amikor Jézus kikergette a kufárokat a templomból. Hiába, ezen a fronton sincs új a nap alatt. A másik istenházában gyertya formájú műanyag lámpasor világított. Ez sem nyerte el a tetszésemet, de ez hagyján még. A harmadik szentélyben az esti misén ketten vettek részt. A tetejébe pénzért felmehetünk. A magasból hiteles cataniai tetőrengeteg című képet lehetne vászonra vinni.

A magasból szálljunk alá a szent anyaföldre. Szólni kell az utcácskákat megszakító hangulatos terekről. Akár van rajta árnyékot adó fa, akár nincs, kora délután életkortól függetlenül, idegyűlik össze a helyi közösség krémje. Márványpadokra ülve beszélgetnek, játszanak valamit vagy csak szemügyre veszik az arra járó idegent. Speciális járgányából itt árul gombócos fagylaltot az olasz Bagaméri, Claudio bácsi. További hangulati elemnek, és utcaárnyékolásra is kiváló, az emeletes házak között az egymáshoz fűzött, szétnyitva kihelyezett színes esernyőtenger látványa. Hogy mennyit kell Catania belvárosában várakozni egy- egy kuncsaftra, nem tudom. De azt igen, hogy az örök női iparágat errefelé is űzik. Szavahihető korombeli magyar informátorom szerint többségük a bevándorlók közül kerül ki. Ritkán találkoztunk utcazenésszel. Fúvós, dobos és olajos hordóból készített hangszeren játszottak. Kimondottan hiányoltam őket. Az ókori színházra kifüggesztett tájékoztatótábla szerint 2014–2020 között felújításra kerül sor. Nem kapkodják el az olaszok. A Bellíni-színházat a véletlen sodorta elibénk, melyhez üveglépcsőházat építettek – ez tűnt fel Katinak.

Catania hírvivőjét másként is megtisztelte a város. A hatalmas Bellíni-kertet autóforgalom járja körbe. Hatásáról kézzel érintett poros falevél árulkodott. A kertben virágzó banánfa virágzata emlékeztetett a papagájvirágéra. A fáról aláhullott narancs nagy bánatunkra ehetetlen. A filagóriás részben fekete fiatalok zenét hallgattak. Mások futottak, kerékpároztak, sétáltak. A zöld közepén óriási, lekövezett, széksorokkal telibe rakott koncerthelyszín. A kertben az aktuális dátumot minden nap élő virágokból kirakják, mely távolról is szembeszökő. A legcsodálatosabb flóra mégis egy meredekebb utcában várt ránk. A flaszter mindkét oldalában két méternél magasabb leanderfasor húzódott. Róla fehér, barackvirág, piros és bordó színű virágzuhatag omlott alá.

A Jón-tenger partján él és virul Catania, szicíliai módra. Két strand várja a hűsölni vágyókat. Mi csak az egyiket kerestük fel, a központi vasútállomástól északra lévőt. Kényszer szülte miniatűr lubickoló. Pallókon lehet lejutni a tengerig, a mederalj erősen köves. Június közepén a víz hőmérséklete 20 fok. Vannak olyan napszakok, amikor a levegő páratartalma 40 százalék alá csökken. A központi vasútállomástól állítólag délre terül el a városi strand, de ügyesen elbújt előlünk. Nem úgy a tengerparton végtelenbe tartó rozsdaövezet, és az óriási méretű kikötő. Három vasútállomáson is megfordultunk, és mindegyikre igaz, rendezett, tiszta. A főpályaudvaron 1915-ben sínre tett gőzös emlékeztetett a múltra. A regionális vonatot, amellyel utaztunk, túlzottan lehűtötték. A kutyákat szájkosár nélkül lehet utaztatni. Azt már régebben is megfigyeltem, hogy a nagy sebességű vonatok az állomásokon indokolatlanul sokáig tartózkodnak.

Szerencsére rátaláltunk az Ursini-kastélyra, mely napjainkban a múzeum szerepét tölti be. Belső csarnoka három emelet magas, fölötte további két szint. Időszámítás előtt VII. századtól közel 2500 év tárgyi és művészeti hagyatéka került elénk: kővázák, kerámiák, fatáblák, faragások, festmények, cserépedények, szarkofágok, padlómozaikok, valamint kő-, márvány-, bronz- és vasszobrok. Sokat időztünk a múlt emlékei előtt, melyek közül több is elismerést érdemelt. Az emeleteken vászonra vitt festmények, némelyike falméretű. Itt is akadtak hátizsákba kívánkozó darabok. Ilyen helyen elgondolkodtat az ókor emberének alkotóképessége és a szépre való törekvése, de előttük ott voltak még a gízai piramisok is. Nem is beszélve a régebbi leletekről. Mindezek tükrében, mennyire nem becsüljük meg jelenünket, a világegyetemben betöltött egyediségünket.

Ha már ennyire belemerültünk a történelmi múltba, utazzunk el az északra lévő Taorminába. A tengerpart mentén kanyarog odáig a vasútvonal, és tovább. A pályaudvar épülete inkább múzeumra emlékeztet. Festett díszes mennyezet, cirádás kovácsoltvas jegykiadó ablakok, és vitrinben kiállított ásatások emlékei az ókorból, például kőkorsó, oszlopdísz. A település fő látványossága a görög színház, mely a vasútállomásnál több mint kétszáz méterrel magasabban található. Ki-ki állóképességének megfelelő módon juthat el odáig: turistaösvényen felkapaszkodva kissé lihegve, vagy buszra szállva pár euróval szegényebben. Dicséret illeti a vendéglősöket, mert a kínálatot fotón megjelenítik, és az árakat is feltüntetik. Helyben vagyunk. Akkor sétáljunk vissza az időben. Taormina alapítói a II. Dionüsziosz alatt véghez vitt naxoszi öldöklés túlélői. A település alapítója Andromakhosz, a történetíró Timeosz apja volt. Időszámítás előtt 358-ban ő gyűjtötte össze a naxoszi túlélőket, és a Tauro lejtőjén megalapította Tauromeniont. A város számos háború áldozatává vált. Sosem lehetett önálló. Lépjünk beljebb eggyel. A görög színház, a teatro greco eredetileg görög építésű. Időszámítás előtt III. században II. Hierón uralkodása idején hellén telepesek emelték. A ma is látható romok a római korban, a II. században újjá- és átépített színház maradványa. Alkalmas volt gladiátorjátékok megrendezésére is. 109 méter átmérőjével a siracusai után, ez Szicília második legnagyobb ilyen épülete. A félkörívű nézőtér ötezer-négyszáz főt volt képes befogadni. Sajnos vagy nem, de ma is gyakran használják koncertek, opera- és színielőadások megtartására. Mondom ezt fanyalogva azért, mert az amúgy kiváló állapotban fennmaradt műemléket a fémlelátókra fabrikált gyermekméretű műanyagszékek és a hangtechnika látványos jelenléte végtelenül elszomorító, élményromboló látvánnyá silányítja. Nem úgy a kerengőről elénk táruló panoráma: az indigókék tenger, a rajta ringatózó fehér hajók, a vad és sziklás hegyek varázsa, a rajtuk felhúzott házak, a távolban füstölve égő hegyoldal. Távozásunk idején a színházhoz tíz kerekes székes érkezett. Mindegyiküket négyen segítették. Ők mindannyian – mint ahogyan mi is – ingyen látogathatták meg a műemlékeket, múzeumokat. Elismert festőnk, Csontváry Kosztka Tivadar is több képet festett a városban, például Holdtölte Taorminában, és a híres képét, A taorminai görög színház romjai címűt is.

Már kijöttünk az ókori színház területéről, amikor a hegyoldalban a hosszú lépcsősoron felfelé kapaszkodó embereket vett észre Kati. Utánuk eredtünk. Odafent kisebb templom. Mennyezete szikla, tehát aláépítették. Hátában ház, amelynek alja szikla. Ez vagy egy mesterségesen ellentétesen kifaragott szikla, vagy a természet fejcsóválásra okot adó újabb remeke.

Cataniától Siracusa délre esik. Buszra szálltunk. A két város között található az orosz Lukoil olajfinomítója. Az orosz–ukrán háború következményeként könnyen előfordulhat, hogy akár tízezer ember is elveszítheti munkáját. Kiégett füves dombok, zöldellő citrom és narancsligetek, szárazságtűrő leanderbokrok, valamint kaktuszfák a tájkép. A városba megérkezve a régészeti terület mellett elsuhant a járat. A végállomás a város túlsó déli végében, a vasútállomás közelében kapott helyet. Nem kockáztattunk. A végállomáson szálltunk le. Modern városrészen át hosszasan gyalogolva visszaérkeztünk a sokat ígérő régészeti területhez. Látnivalóit rövid pórázra fogva sorolom. Siracusában élt és alkotott Arkhimédész. A rómaiak ellen vívott egyik háborúban, hetvenen túl lelte halálát. Jelképes sírjának fontosságát dór oszlopoknak kellett volna jelezniük. Helyette a park egyik félre eső szegletében, fémoszlopon semmitmondó fémtábla, az is helytelen irányba fordítva. Következett a kőfejtő. Ez barlangok egymásutánja, melyekben a rabszolgákat szállásolták el. A bejáratokat rácsozat zárta le. Kissé távolabb a nagy dérrel-durral beharangozott Dionüsziosz füle barlang. Előtte rátaláltunk egy félig-meddig nyitott barlangra, melynek tetejéből páfrány nőtt a föld felé, fentről kisebb vízfolyások zubogtak alá. Immár előttünk az emberi fülre emlékeztető, az üreg három emeletnek megfelelő magasságú bejárata. Az összes közül ez volt a legnagyobb barlang, de odabent semmi említeni való.

Megérkeztünk az egykor tizenhatezer fő befogadására alkalmas színházhoz. Tudtuk róla előre, hogy alig maradt meg belőle valami. Ez stimmelt is, de talán még a taorminai példánál is gyalázatosabb helyzettel találtuk szembe magunkat: széksorok, világítástechnikai eszközök, hangfalak tömkelege. Sarkon fordultunk. Versenypálya hosszasan, két-három lépcsősor magasságú lelátó. Tovaballagtunk.

A római amfiteátrumot körbevevő kerítéshez érkeztünk utolsónak. Az épületet részben a sziklás talajba vájták. A térség közepén téglalap alakú mélyedés. Ide helyezték el a díszlet gépezeteit. A romok látványa elegendő volt a képzelet számára, hogy az egykori miliőt visszaadja. Ez volt a régészeti terület fő attrakciója, nem véletlenül. Egy kilométer távolságban a Santa Lúcia Bazilika. Bizánc kori templom, amely a hagyomány szerint, 303-ban Szent Lúcia mártíromságának helyén épült. Jelenlegi külsejét a XV–XVI. században kapta. Legősibb részei épségben megmaradtak, például a kapuzat három félkör alakú apszissal. A templom alatt húzódnak Szent Lúcia katakombái. Előzetes információm szerint itt tekinthető meg Caravaggio Szent Lúcia temetése című festménye is.

A tárlatvezetővel lemehettünk a sziklába vésett katakombába. A változatos nagyságú fülkék üresek. A folyosórészek, melyeket bejártunk, szellősek. A friss levegőről légrések gondoskodtak. Caravaggio festménye viszont szőrén-szálán eltűnt. Reméljük, csak előlünk.

Szicília fő büszkesége a manapság és még sokáig aktív Etna. Ki ne szeretne a tetejébe feljutni? Mi is így voltunk ezzel meg mások is. Vajon hogyan lehet célt érni? A tuti válasz nem is olyan egyszerű. Először is, Cataniában két euróért két megbízható túrabotot vásároltunk. Mibenléte majdnem hétpecsétes titok: kínai felmosó nyél. A vasútállomás mellett lévő buszvégállomásról a negyed 9 órakor induló, legfeljebb két egymást követő járattal lehet tömegközlekedéssel célt érni. A 40 kilométerre és 1900 méter magasan lévő parkolóig tart az út. A központi buszvégállomás szélében üzemelő Cafe Dakriban a menetjegyet előre meg lehet váltani, de a járatra való feljutás az érkezés sorrendjében történik. Lehet próbálkozni még: szervezett program keretében, saját vagy bérelt gépjárművel, elektromos vagy pedálos kerékpárral, netán gyalogosan. A busz egy hosszabb megállást követően 10 órára ér oda, és 16 óra 15 perckor indul vissza. A retúrjegy ára tizenkét euró. Legkésőbb a parkolóban kell az úti cél felöl dönteni. Aki felszeretne jutni a csúcsra, annak muszáj szervezett útra befizetnie. Az 1900 méteren lévő parkolótól 2900 méter magasig terepjáró kisbusz visz fel, onnan 3400 méter fölé a nemzeti parkos túravezetővel kell haladni. A teljes út ideje 6 óra. A tömegközlekedés csontra kiszámítva. Szerintem a 2500 méteren lévő menedékháztól is lehet szervezett úttal a hegy magasába jutni – előzetesen érdemes utánanézni. Ott már vannak kráterek, forró a talaj, a földből gőzök és gázok törnek fel. A kéngőzzel könnyen meggyűlhet az ember baja. A parkolótól nem terepjáróval kétféleképpen lehet tengerszint felett 2900 méterig eljutni. Ott ér véget a jelképes autóút. Az első 2,5 kilométeren 600 méter szintet kell letudni (90 perc), utána újabb 2,5 kilométer következik 400 méter szinttel. Aki spórolni szeretne erejével, az út első felét kiválthatja a hatszemélyes kabinos felvonóval. A retúrjegy ára harminc euró, egy út húsz euró. A kabinos felvonó felső végállomásánál lévő menedékház étteremmel is várja az úton lévőket. A parkolónál és a felvonó végállomásánál is foglalható szállás. Ez jelentősen megkönnyítheti a csúcstámadás sikerességét. Ellenben még ekkor sem tuti a terv megvalósulása, mégpedig a kiszámíthatatlan időjárás miatt. A szerencse itt sem nélkülözhető. Az viszont egészen biztos, hogy aki eljut a parkolóig, két krátert is felfedezhet. Az egyik minimális erőbedobással körbejárható. A másikhoz rövid, de nagyon meredek kaptató vezet fel. Ez a két lehetőség tömegközlekedéssel gond nélkül kivitelezhető.

Vajon milyen szerencsével jártunk? Ragyogó napsütésre ébredtünk. Napközben közel 30 Celsius fokra lehetett számítani a városban. Szokásunk szerint idejekorán megérkeztünk a buszmegállóba. Félúton félórás megállót iktatott be a sofőr – vendéglő mosdóval. Az 1900 méteren lévő parkolóban szél esővel időjárás fogadott minket. Nem estünk kétségbe. A felvonóhoz már a zord időjárási viszonyokhoz igazított ruházatban indultunk. Az erős szél miatt üresen járatták a kabinokat. A jegyet váltott utasokat terepjáróval szállították fel a menedékházhoz. A kisbuszokba függőleges létrán felmászva lehetett beszállni. Odafent még a parkolóban megtapasztalt fizimiskájánál is rútabb pofáját mutatta az időjárás. Erős és viharos szél váltogatta egymást. Az eső nem hagyott alább. A levegőben meglátszódó lehelet bizonyította a 7 Celsius fok alatti hőmérsékletet. Feleségem perverziója, hogy imádja a szélsőséges időjárási viszonyokat testközelből megélni – itt aztán kiélvezhette magát. Némelyik turista lábán szandál, másokon vékony pulóver. Nem csak ők fordultak vissza hamarosan a menedékház felé, de a ruházatilag rendben lévők közül többen is követték példájukat. A látótávolság folyamatosan változott, 2-10 méter között. Lényegében felhőben igyekeztünk egyre feljebb. Többen is fel-felköhögtek, melynek oka a szél hozta kéngőz volt. Az egyik turista arról panaszkodott, hogy az ő szemét már régóta csípi a kéngőz. A táj holdbéli, mindenfelé fekete lávafolyások. Éppen olyan, mint Catania: dögunalmas vagy magával ragadó. Embere válogatja. Feleségem járt már a csúcson. Elszántak voltunk. Mindenki a jelképes autóúton haladt, mely csekélyen morzsalékos, vonalát leszúrt karók jelzik. Tempósan haladtunk, mígnem az út szélében parkoló terepjáró nemzeti parkos sofőrje kézmozdulattal jelezte, idáig és nem tovább. Véleményem szerint 2800 méteren lettünk feltartóztatva. Teljesen értelmetlen lett volna továbbmenni, meg veszélyes is. Mindig a hegy az erősebb. Lefelé menet már nem fűtött minket a hegymenet heve. Ruháinkban összébb húzódzkodtunk, de még így is vacogott Kati foga. Hőháztartás szempontjából a tűréshatár peremén ingadoztam a nyári túraing és a kapucnis, víztaszító softsell dzseki oltalma alatt. A hátizsák mélyén vésztartaléknak ultraviola-szűrős, rövid ujjú póló lapult. Szemből egyre ritkábban érkeztek. Feltűnt a feleségemnek, hogy az egyik távoli kis zugban növény zöldell. Megálltunk. Kattant a fényképező és uzsgyi tovább. A menedékház most valóban menedékül szolgált számunkra. Teljesen átfagyva huppantunk a padra.