112. ÖKÖRHUGYOZÁS – elültetett mag (1982)

Az élelmiszer áruházban szakmai gyakorlatukat töltő szakmunkás tanulók is okosodtak. Egyikükre rábíztam a szesz polc feltöltését. A munka végeztével a diáknak nálam kellett jelentkeznie, hogy meggyőződhessek a munka minőségéről. Újra ott álltam a polcsor előtt, mégis, mintha egy száz év előtti, neve nincs falu határában a szekérút szélében lennék. A kétdecis és a félliteres üvegek a nem létező sorban olyan girbegurbán követték egymást, mint az ökörhugyozás kacskaringóssága.

– Szerinted, hogyan néz ki ez?

A kérdezés hangsúlya semleges volt, nem akartam megalázni a tanulót. Maga elé meredve, suttogva vallott színt:

– Rondán.

Ennyiben nem hagyhattam a dolgot.

– De csak akkor, ha a trehányságodat enyhén fogalmazva ítéljük meg! – ezzel véget ért a diszkrét fejmosás.

Az ökörhugyozás egy részét egybetoltam, és címkével előre, katonás oszlopba és sorokba rendeztem. Belefogtam az italárú jelképes feltöltésébe. Három-négy sor után abbahagytam.

– Milyen? – és fejemmel az üvegek felé böktem.

– Szép – felelte halkan.

– Ide figyelj – és keresztnevén szólítottam a lányt –, láthatod, egy kis odafigyeléssel mennyivel szebb és tartalmasabb munkát lehet végezni. – Hetente többször is feltöltöm ezeket a polcokat. Sok ész nem kell hozzá. Az üvegek mindig katonás sorban állnak, címkével kifelé.

– Tudod-e, miért teszem így? – szólt a költői kérdés. – Amikor elkészülök vele, egy pillanatra végignézek rajta, és az esztétikájától elégedettség fog el. Bármilyen munkát is fogsz végezni az elkövetkezőkben, soha ne azért tedd a legjobb tudásod szerint, hogy az tetsszen a főnöknek, hanem a saját magaddal szemben megkövetelt igényesség miatt.