Vidám napot / nyuszi fül...,

A teljes anonimitás megörzése mellett teszem közzé. Néha röntgent szeműnek érezzük magunkat, sőt, tévedhetetlen emberismerőnek tartjuk fényességünket!

Az elmúlt évek során egy szaküzletbe többször is betérhettünk a párommal. A korunkbeli halk szavú férfi, mint egy nagy lapostányérnyi tejbegríz. Hangját alig-alig értettem meg, annyira halkan beszélt hozzám: kézfogása viszont teljesen rendben. Körülményesen tett-vett maga körül a boltban, kevésbé tűnt rendszeretőnek. Hajlamos volt a dolgok elfelejtésére. Többedik alkalom után egyöntetű szakvélemény alakult ki bennünk róla: ez a fickó még szűz, hacsak egy nő meg nem erőszakolta valamikor! Pár év alatt minden hőn áhított portékát sikerült beszerezni tőle: áfa kapcsán is a segítségemre sietett, bár a saját névtelenségét megőrizte.

Az egyik alkalommal megcsörrent a telefon — a felesége volt a másik oldalon — és öt gyermekének édesanyját „nyuszi fülnek” szólította. A köztünk meginduló nem szakirányú beszélgetésből kiderült a számunkra, hogy az összes csemetéje diplomás vagy még egyetemre jár. Csak kapkodtuk a fejünket a nagy álmélkodás közepette, kint az utcán pedig kissé gúnyolódva önmagunkon, egy jót nevettünk az eseten: az igazi emberismerőkhöz képest mi még csak amolyan zöld nyuszi fülek vagyunk....