Vidám napot / nyúlánk, izmos test...,

Mégpedig, a javából!

Ha jól emlékszem vissza az időpontra, 2008-ban jártam először a Miskolci Vadasparkban. Feltétlenül Javára írandó a kertnek, hogy tökéletesen belesimul a bontatlan természeti környezetbe: talán nincs is szilárd burkolatú járdája. Itt kezdődött el az állathangok céltudatos rögzítése. Egy magam fajta ember szereti, és egyben keresi is, a legkülönbözőbb kihívásokat.

Szent igaz, én nem akartam egyetlen egy tigrispitonnal sem közelebbi kapcsolatba keveredni: a lehetőséget felajánlották, én meg rábólintottam.

A két és fél méter hosszú óriás kígyó egy felnőtt emberre teljesen veszélytelen: belőle egy négyméteres példány rossz óment jelenthet. Előbb a kezembe adták a közel húsz kilós izomkolosszust. Bőrének tapintása

Semmilyen rossz érzést nem váltott ki belőlem: nem volt hideg, nem volt síkos — viszont, rendkívül hatásos az érzete. Testét megszagoltam, semmi különös. A hüllőházból kimentünk vele a szabad ég alá.

Mielőtt a nyakamba akasztottam volna, lehúztam magamról a pólót: minden porcikáját a bőrömmel akartam érezni. Kezemmel a feje alatti részt nem szorítva megfogtam — biztos, ami biztos — de további mozgásában nem akadályoztam őt. Izomkötegeivel enyhén ráfogott a tarkómra, ami által — a lehetőségekhez képest — stabilizálta magát. Fejével pár centi távolságból végigkutatta az egész mellkasomat. Kimondottan élveztem ezt a szoros test közeli kontaktust. Kapcsolatunk a továbbiakban lazábbá vált.

A fűbe letett hüllő vándorútra indult. Gyönyörű látvány lehetett, és bár ezt könnyen magam elé képzelhettem volna, de konkrétabb élményre vágytam ennél. Segítséggel rátaláltam a lassú tempóban kígyózó tigrispitonra. Jobb kezemmel a következőképpen érintőlegesen ráfogtam: a hüvelyk és a kisujjam függőleges irányban helyezkedtek el, a középső három ujjam pedig vízszintesen. A tenyerem alatt éppen elfért a hüllő, akinek a kígyózó mozgását kétszázhetven fokban vette a tenyerem és az öt ujjam. Fantasztikusan átjött a kígyó összehúzódó és kieresztő izommozgása: ezzel az ismerettel sokat gazdagodtam. Mindegyikőtöknek ajánlom, ezt ilyenképpen mindenféleképpen tegyétek meg, ha adódik rá lehetőségetek.

Mivel hatósági rendelet nem tiltotta a hüllők élő állattal való etetését ekkor még — és mivel ennek épp a napja volt — ilyen tapasztalattal is felvérteződtem. A zsákmányállat nem félt a pitontól, mivel ismerete nem volt felőle. Nyugodtan tette a dolgát. Az óriás kígyó láthatatlan lassúsággal araszolt felé, de csak akkor, ha az mozgott. Előfordult, hogy a zsákmányállat a kígyó felé tett mozdulatot, amire a hüllő fél métert hátraugrott. Ám, szép lassan odaért a falathoz. Egy hirtelen mozdulattal rajta termett, és rácsavarodott. Testének méretéhez való volt a falat. Nyelés közben erős, szívó hangot hallatott: a táplálékot magához vett állatot csak kíméletesen szabad mozgatni, máskülönben az élelmet kiöklendezi.

Köztudott, az óriás kígyó az erejével szerez zsákmányt magának. Rendkívül gyorsan cselekszik ilyenkor. Ellene lehet védekezni, de ehhez elkél a szerencse is. Arra semmiképpen nincs idő, hogy az esetleg minket zsákmánynak tekintő és levadászásunkba fogott tigrispitont kőműves centivel lemérjük. Ha a testünket sikerült gyűrűbe fognia, két dolgot tehetünk. Amennyiben akad kezünk ügyében egy éles tárgy, vele minél gyorsabban és minél több helyen egymásutánban mélyen döfjünk bele. Aki pedig köteges karizomzattal felvághat, kemény marokkal fogjon rá a kígyó fej alatti részére, és karját feszesen tartsa ki. Amennyiben az óriás kígyó a kimerevítve tartott kart nem képes erejével betörni, hamarosan letekeredik a testről: a piton a végső szorító erőt csak a fej résszel való meghúzással tudja magából kihozni.

Léteznek akár tíz méter hosszúságú tigrispitonok is. Kedvelt lakókörnyezetük a trópusok. Egyszer arra járt néhány japán turista. A délben óramű pontossággal megérkező felhőszakadás elöl egyikük egy hatalmas fa tágas odvában keresett menedéket magának. A vízfüggöny elcsendesedése után keresésére indultak a társak. A fa üregében rátaláltak egy hatalmas tigrispitonra, akinek testének elülső része embervastagságú méretet öltött — a degeszre tömött hasú óriás kígyó teljesen mozgásképtelen ilyenkor...

A helyben lakók, mielőtt bemennének egy ilyen tágas odúba, előbb tüzet gyújtanak benne, hogy az üreg felső részében esetleg megbúvó óriás kígyó a füsttől felfedje jelen létét.

Szerintem, a természet egyik legnagyobb csodája a kígyó. Olyan, mint a füst: se keze, se lába, mégis felmegy a padlásra...