36. Nyomkövető

Sasvári Frigyes (rendőr főtörzszászlós, szakoktató)

A nyomkövetés lényege: egy helyszínen hátrahagyott emberi szagnyomot változatos talaj és terepviszonyok mellett is tudjon követni a kutya, illetve a menekülési útvonalon a követett személy által eldobott tárgyakat is jelezze. E feladatkör még kiegészül azzal, hogy ezeket a kutyákat alkalmazzuk eltűnt gyermekek vagy más személyek felkutatására is.

Nyomkövetésre a német juhászkutyák a legalkalmasabbak. A kutyák tanítása elég változatos, úgy szoktuk mondani: minden kutya alkalmas nyomkövetésre, amelyiknek négy lába és orra van. A kutyák ez irányú adottságát kell tudatosan kihasználni és tovább finomítani. Az emberi szagnyom követése speciális feladat a kutya számára, hiszen természetes környezetében fajtársai vagy más állatok szagnyomát szokta követni, emberét nem. A tanítás hatékonyságában az élelem utáni vágy és az apportírozó kedv kielégítése rejlik. Kívánatosnak vesszük, ha a kutya azért megy az emberi nyomon, hogy a végén a kedvenc tárgyához jusson. Annak érdekében, hogy a kutya ezt folyamatosan végrehajtsa, élelmet szoktunk igénybe venni. Ez a következőképpen néz ki a gyakorlatban: a kutyának a földön lévő emberi szagmaradványt követve kell haladnia. Első alkalommal egy puha, szántott talajra megyünk ki a kutyával, majd az előzetesen lefektetett friss lábnyomokba főzőkolbász karikákat helyezünk el. A kutya ekkor a lábnyomok nagy részében még talál jutalomfalatot, a nyom végén pedig rátalál a kedvenc játékára. A képzés további részének is ez az elve, csak már váltogatott, de továbbra is természetes eredetű talajon, majd aszfalt- vagy kőborítású felületen - ésszerű határokon belül – a követési távolságot egyre jobban nyújtjuk (egy-két kilométer). A jutalomfalatok mennyisége a kutya tudásszintjének fejlődésével arányosan csökken. A megváltozott infrastruktúra miatt egyre többet dolgoztatjuk a kutyákat ilyen felületen. Ezeknek a burkolóanyagoknak rendkívül rossz a szagmegtartó képességük, ezért a kutyákat elég nehéz nyomkövetés.

Ez az a munka, ahol rengeteg variáció van a kiképzésre. Mivel a kutyáknak sem egyforma az idegrendszere, ezért, ha a kutya intenzíven apportozik, akkor vigyázni kell arra, hogy nyomkövetés közben ne legyen sokat jutalmazva kedvenc játékával, inkább a jutalomfalat kerüljön előtérbe, ellenkező esetben a kutya kapkodva fog dolgozni, légszimat alapján fog keresni, hogy mielőbb játszhasson. Egy apportot kedvelő kutya esetében járható út, ha a lefektetett nyomvonal mentén több kedvenc játékát is elrejtjük, a rátalálás öröme a nyomkövetésre fogja sarkallni őt. A gyengébb apportképességű kutyákat élelemmel lehet motiválni. Esetükben jutalomfalatokkal teli dobozkákat elrejtve helyezünk el a nyom vonalán, így a sikeres munka eredményeként hozzájut a csemegéhez. A kutyákat általában minden nap foglalkoztatjuk. Van, amelyiküknek kötelező a napi munka, mert ha kihagyna két-három napot, akkor túlságosan is feltöltődne, és elkövetkezendő munkáját viharos gyorsasággal végezné. A kutyának pedig nyugodtnak kell lenni ehhez a tevékenységhez. Ösztönös cselekvését mindvégig kordában kell tartani, máskülönben belőle jó nyomkövető nem válhat. A kiképzés során esetenként finom kényszerítéseket kell gyakorolni a kutyára de vigyázni kell arra is, nehogy túlságosan visszaszorítsuk benne az ösztöneit, mert azáltal a megfelelő és szükséges önállóságát elveszíti. Több oktató kollégámmal együtt valljuk: a kutyakiképzés koronája a nyomkövető kutya.

A kiképzés során oda kell figyelni az aktuális időjárási viszonyokra is. Kánikulában a kutyákat nem érdemes dolgoztatni, mivel a szagok melegben elvesztik erősségüket, valamint a kutyák sem bírják a hőséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nyár uborkaszezon lenne számukra. Nekik ilyenkor hajnali négy-öt órakor kezdődik a munkanap. Erős szél esetén a nyomot úgy kell lefektetni, hogy a kutya haladási irányával szembeszél ne fújjon. Ugyanis az erős légáramlás akár húsz-harminc méterről is a kutya orrába sodorná az út szélén elrejtett tárgy szagát, így orrát a nyomról felemelné és légszimat alapján azonosítaná be a keresett tárgy helyét. Idős, tapasztalt kutyával már lehet, sőt érdemes is szembeszélben gyakorolni. Egy átlagos erősségű eső elősegíti a kutya munkáját, mert a magas páratartalom felerősíti a szagokat, de egy hosszan tartó, esetleg égszakadás mennyiségű csapadék teljesen elveri a nyomot. Hótakaró esetén nem szoktunk kutyával dolgozni, hiszen a süppedő csapadékban kiválóan lehet látni a lábnyomokat. Ilyen esetben előfordult, hogy a terepen lévő kutya nem az orrával a szagnyomot, hanem szemével a lábnyomot követte és amikor talpa alól elfogyott a hó, a kutya elveszítette a nyomot. A szemmel történő nyomkövetést szigorúan ki kell iktatni a kutya repertoárjából.

A hat hónapig tartó tanfolyamot vizsgával zárjuk le. Egy két kilométer hosszú, egy személy által lefektetett nyomot kell kidolgozni a kutyának, amelyben van három derékszögű, valamint egy-egy hegyes és tompaszögű törés. A nyomvonalon három tárgy van elrejtve. Ezeket kell a kutyának kidolgozni, lehetőleg úgy, hogy a nyomot minél szorosabban kövesse. A kutyának egy víkendházakkal beépített területen egy háromszáz méter hosszan lerakott nyomot is ki kell dolgozni. Útközben két derékszögű törést próbálunk beiktatni és két tárgyat rejtünk el. A továbbiakban tárgyról-nyomra azonosítást kell végrehajtani, valamint egy nyomvég-jelzést kell tenni - például, amikor az elkövető egy idő után autóba száll (a kutyavezetőnek a nyomkövető kutyája közreműködésével kétméteres átmérőjű körön belül meg kell állapítani, hogy hol szakadt meg a nyom). A kutyáknak még végre kell hajtani fegyelmező- (póráz nélkül közlekedni, ülni, feküdni, állni, apportírozni, előreküldést végrehajtani, helyben maradni) és ügyességi gyakorlatot (létrajárás és különböző más jellegű akadályok leküzdése). Ezek mellett a nyomkövető kutyáknak még minimális őrző-védő gyakorlatnak is meg kell felelniük (a vezetőjét a rátámadó segédtől megvédeni, menekülő személyt elfogni). Véleményem szerint a kutyák képzésére rendelkezésünkre álló hat hónap nagyon kevés. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy évbe is beletelik, mire a vizsgázott nyomkövető kutyából igazi nyomkövető válik.

Ez a munka komoly fizikai terheléssel jár a kutya számára. Kilométereken át lehajtott fejjel, koncentrálva kell haladnia. Természetesen a végzett munkához szükséges szellemi leterheltségről sem szabad megfeledkezni. A képzett és már munkába állt kutyáknak, ha netalán nem lenne munkájuk folyamatosan, akkor gyakorlásokat kell beiktatni. Az emberi szagnyom követése ugyanis nem ösztönük szerint való cselekedet, és míg a robbanóanyag- és kábítószer-kereső kutyáknak életük végéig az orrukban maradnak a megtanult szagok, addig a nyomkövető kutyák esetében ilyen nincs. A nyomkövető kutyák körülbelül hároméves korukra érnek be igazán. Ismerek olyan kutyát, aki jelenleg is kiválóan dolgozik, és már tizenkét éves. A kutyáknak idővel gyengül a látásuk és a hallásuk is, de szaglásuk nem, sőt, esetleg még javulhat is. Amíg fizikailag bírja magát egy kutya, addig nagy valószínűséggel munkáját elláthatja.

ÉLETKÉPEK

Schindl Róbert (rendőr törzszászlós, nyomkövető-kutyavezető)

Tizenhárom éve dolgozom kutyavezetőként, nyomkövető és szagazonosító kutyákkal. Abban a szerencsében van részem, hogy a hobbim egyben a munkám is. A nyomkövető kutyák helyzete egyre nehezebb, és viszonylag kevés az olyan helyszín, amely ideális lenne a nyomkövető munkára. Tyúk- és burgonyalopás áldozata lett egy falun élő idős asszony. Német juhász fajtájú kutyámmal forró nyomon indulhattunk el. A földúton haladva elértük a temetőt, majd követve a nyomot, haladtunk tovább. Egyszer csak észre vettem, hogy Rush nyomot tévesztett. Visszamentem vele odáig, ahol még nyomon volt. Az újraindítás után a német juhász már végig magabiztosan vezetett. A nyom egy lucernás szélében húzódott a falu másik végébe, majd a kutya nem sokára befordult egy ház udvarába – addig egy-másfél kilométert tettünk meg a tavaszi langymelegben, a nyomfelvétel óta mintegy tizenöt-húsz perc telhetett el. A jelzett helyen a velem tartó biztosító járőrrel rátaláltunk az ellopott tyúkok közül nyolcra (a többit addigra már eladták a kocsmában), egy permetező kannára és az eltulajdonított két vödör krumplira is. Az elkövető nagyon meglepődött érkezésünkkor, de nem tehetett mást, beismerte a tettét – a lopott tyúkok nyakán a tollat megtépte, nehogy véletlenül a sajátján adjon túl.

Emeletes társasházak között történt. Betörtek az egyik cég irodájába. Készpénzt és számítástechnikai eszközöket vittek el a hívatlan látogatók. Míg én helyszíni elváltozásokat próbáltam rögzíteni, a kollégám nyomról inditotta a kutyát. A nyomkövető szagot fogott és a nagyváros egyik aszfaltborítású járdáján elindult. Ment a kutya, ment, míg orra elől el nem fogyott a szag. A kialakult szituáció alapján kollégámmal arra gondoltunk: az elkövető itt autóba szállhatott és úgy ment tovább. Mint a környék lakói el is mondták nekünk, az általunk jelzett helyen valóban parkírozott egy személygépkocsi. A szemtanúk egyike emlékezett a jármű típusára, a másik pedig a jármű rendszámára vonatkozóan tudott információt adni. Ezek után már könnyű volt rátalálni a feltételezett elkövetőre. Szagmintát vettünk róla, ami megegyezett a betörés helyén rögzített, illetve konzervált szaggal. Az ügy kapcsán nemcsak a kutya vizsgázott kitűnőre nyomkövetésből és szagazonosításból, hanem a bűnügyi technikusok is, hiszen az elkövető ruházatán és annak személygépkocsijában is találtak olyan anyagmaradványokat, mint amilyeneket a cég irodájában rögzítettek.

Az egyik éjszaka eltűnt egy idős, fogyatékos személy. A városban szolgálatban lévő nyomkövető a nyomratétel után nem sokkal szagot vesztett, és azt képtelen volt követni: a nyom hosszú volt, a kutya meg koros. Bennünket hívtak segítségnek. Rush-t az idős ember egyik hátrahagyott zoknijáról próbáltam indítani. Az idő hideg volt, egy erdős-bokros területen jártunk. A német juhászkutya “felvette a szagot” és mintegy másfél kilométeren át követte a nyomot. Ekkor légszimatot fogott és toronyiránt akart a fák sűrűjébe menni; többszöri ráhatásomra sem akarta orrát a földre szegni. Ekkor terepkutatásra indítottam. Akkoriban még ifjú és gyakorlatlan volt, ezért az idős embert nem sikerült felkutatni. Ahol a légszimatra felkapta az orrát Rush, ott elengedtük a koros nyomkövetőt, aki onnantól mintegy ötven méterre rátalált a bácsira.

Az ország egyik déli határszakaszán történt. Ananász nevű szolgálati kutyámmal nem sokkal korábban végeztünk a dunakeszi iskolán. A gépkocsikat kifelé vitték, az embereket pedig befelé hozták a csempészek azon a határszakaszon, ahová be voltunk osztva. Az országhatár közelében szolgálatot teljesítő rendőrök felfigyeltek egy Renault buszra, amely üresen tartott a határsáv felé. Követték a járművet és figyelemmel kísérték az útját. Tizenhat illegálisan érkező kínai szállt be a járműbe az éjszaka folyamán, és megindultak az ország belseje felé. A buszt nem sokára megállították a rendőrök, mire ahány kínai volt benne, annyi felé szaladtak szét. Egy használaton kívül álló Volán roncstelepre vetették be magukat, a telepre kiöregedett kutyák vigyáztak, akik békésen aludtak. A rozsdatemetőt erdő vette körül. Nekem, mint nyomozókutyásnak szóltak, hogy menjek ki a helyszínre, mert elfogás van kilátásban. Mint kiderült, a busznál csak négy kínait tudtak elfogni a rendőrök, a többi elmenekült. Idő közben lekerült a lakat a telep kapujáról és kutyámmal munkához láttunk. A nyomkövető kutyaoktatók vallják: a sok ember által hagyott szagnyomból a kutya kiválasztja magának az egyik ember szagnyomát és a későbbiekben azt fogja követni. Ahogy kutyámmal egyre beljebb haladtunk a telepen, egyszer csak, tőlünk körülbelül tizenöt méterre az egyik kínai előbújt rejtekhelyéről és megadta magát; az, hogy épp az ő nyomát követte-e a kutya, az már sosem fog kiderülni. Újabb elfogás már nem történt a telepen.

Egy füles alapján már várták a határőrök azt az illegálisan érkező, afgánokból és irakiakból álló csoportot, amelynek tagjai Magyarországon át akartak eljutni Európa nyugati részébe. Férfiak, nők, idősek és gyerekek egyaránt voltak közöttük. Hatvankilencen voltak. A két embercsempész közrefogta a csoport tagjait, úgy vezették a menekülteket, akikkel nagyon keményen, sokszor brutálisan bánnak az embercsempészek, pedig munkájukat busásan megfizetik a zöldhatáron át érkezők. A határőrök a mintegy harminc főből álló csoport tagjait megállásra szólították fel, ám azok elfutottak a határba. Az éjszaka kellős közepén érkeztünk ki a nyomozókutyával. Kerestem egy olyan szűz nyomterületet, amelyet még nem tapostak össze a határőrök (az autók reflektorfényénél erősebben világító keresőlámpáink vannak, azok három-négy kiló súlyúak). A szagnyomba néhány kolbászkarikát dobtam és már indult is a kutya. Hamarosan egy vasúti töltés közelébe értünk. Itt kissé elbizonytalanodtam, mert a nyomozókutya ilyen szituációban még nem volt. A kutya azonban mit sem törődve az új helyzettel, a laza töltéskavicson felment a töltés tetejére, majd a másik oldalon aláereszkedett. Három kilométert is megtettünk már, mikor egy felszántott földterületre értünk. Hiába lámpáztunk társaimmal, a barázdák aljába elfeküdt embereket nem láthattuk meg. A kutya végül is a nyom végére járt – az ott talált, fekvő embereket örömében képen nyalta.