Vidám napot / nyik...,

Milyen hatása van egy megfelelő időben kimondott nyik-nak?

Erős túlzás lenne részemről, amennyiben a középiskolai osztályunkat szuperlatívusz jelzővel illetném. De máris odateszem a serpenyő másik oldalára, hogy diákcsínyek vagy poénokban nem szűkölködtünk. Több egyetemista tanárjelölt dolgát is alaposan megkeserítettük, egyét pedig el is vettük — a vidám ballagáson összefutottunk vele véletlenül a Lánchíd pesti hídfőjénél, és elnézést kértünk tőle nem megfelelő viselkedésünkért. Keveredjünk vissza a suliba, mégpedig áruismeret órára. A helyettesítő fiatal nő lelkét kitéve adta le a soron következő tananyagot, ami jól hallhatóan, közülünk senkit nem érdekelt különösebben. Többször is élt a fegyelmezés szóbeli eszközével, kevés sikerrel. Addig duruzsoltunk egymás közt, míg nem felháborodva kikelt magából, és dühösen az arcunkba kiáltotta: — Aki még egyszer meg mer nyikkanni, azt kiküldöm az osztályból! — síri csend lett erre.

A túloldali padsor első sorában egy fiú ült. Egymásra néztünk, és arckifejezéssel jelezte nekem, hogy: most figyelj haver! Rákönyökölt a padra, felsőtestét feszesre kihúzta, és éles fejhangon mindössze ennyit mondott: — Nyik! — és elröhögte magát. Az addig döbbent csendben kuksoló osztálytársak elementáris erővel felröhögtek — ezt a hitelesség kedvéért muszáj volt így ide írnom. Az én szememből is patakokban folyt a könny: de másokkal is ekként eshetett meg. Percekig tartott ez a nem csituló, felfokozott állapot, míg nem, az egyik kölyök nevettében hanyatt borult a székével együtt — ez tovább tetézte a vidámságot. A pedagógus jelölt megsemmisülve állt a tanári asztal előtt. Nem tehetett mást, kényszeredetten megvárta lecsendesedésünket: utána pedig a fiút kiküldte az osztályból — de előtte elkérte tőle az ellenőrző könyvet.

Pár nappal később, a kis könyvecskét egy igazgatói figyelmeztetés bővítménnyel kapta vissza, a lelkét egy poénért eladó fiú. Mesterkélt felháborodással adta tudtunkra, hogy minő disznóság esett meg vele. Mi — fiúk — persze a pártjára álltunk, mert hát ki élt meg olyat már, hogy egy nyamvadt „nyik”-ért ilyesmi jogosan kijárna? Mindezt én tettem szóvá önként az osztályfőnöki óra legelején — elég szigorú osztályfőnökünk volt.      Meglepve hallgatta okfejtésemet a pedagógus — utána a többiek is beszálltak a szájtépésbe. A tanárnő csak nézett ránk, aztán kezébe kapta a naplót, dühösen a tanári asztalhoz csapta, és ennyit mondott: — Ilyen hülyékkel én nem tárgyalok! — és feldúlt arccal kiviharzott az osztályból.