Nyakunkatbehúzva — ahol nincs semmi sem

Távolsági járatra szálltunk. A szigetország déli végében, az Akrotiri-öböl partján várt ránk Limassol. Odáig 70 kilométer hosszan szikár táj a látványvilág. Feltűnt a nagyvárosi civilizáció első jele. Amikor a szemgyönyörködtető tengerparti sétány utolsó megállójához érkeztünk, jóhiszeműen leszállásra biztatott minket a sofőr. Okára ráérezve pár másodperc maradt vacillálásra. Végül maradtunk. A végállomás a New Porton volt. Csupán az anorexiás esőbeálló és a miniatűr járdasziget jelezte az út végét. Nyakunkat behúzva szétnéztünk. Hatalmas teherhajó kikötő, lepukkant ipari környezettel a hátában. Némi hezitálást követően úgy döntöttünk a feleségemmel, nem szállunk vissza a járatra, hanem nagy bátran felderítjük a környéket. Utána pedig gyalogosan visszasétálunk a centrumba. A teherhajó kikötő magas betonkerítésében lévő réseken át alkalomszerűen belestünk az ipari területre. Néhány embertől eltekintve néptelen térség. Az úttest másik oldalán még ennél is siralmasabb a helyzet. Az egykor fúrástól, kalapálástól és élénk beszédtől hangos telepek kapubejáróin rozsdás lakat. Mivel ilyen környezetben nem jártunk még, érdemes volt nem visszaszállni a járatra.

Túl voltunk a kikötőn és a rozsdaövezeten is. A távolból megörültünk a Lidlnek. Az ortodox húsvét napjait élve, bánatunkra zárva. A motorcsónak szaküzlet előtt elidőztünk. Ilyen árudával első ízben itt találkoztunk. Gyorsan jött a folytatás. A tengerparti sétány déli végében, a kishajókikötőben lágy hullámok ringatták a Katerina nevű luxusmotorcsónakot. A tulajdonhányada felől érdeklődtem Katitól, de ő konokul rázta a fejét.

A pazar parti sétány eleje viszonylag széles. A város felől kétszer kétsávos forgalmas főút határolja, plusz egy parkolósáv. A strandolásra kijelölt rész már kórosan keskeny. Nehezen képzelhető el, hogy nyáron erre a partszakaszra kívánkoznánk lazulni. Erre még rátesz a Lacikonyhák elképesztő ételminősége is. A turisták által hátrahagyott tányérok tele ételmaradékkal. De lett okom hurráoptimizmusra is. A csoda első alkalommal Perkupa településen talált rám. A teraszon üldögélve annyira ellazultam, hogy a fejemen kívül más testrészemet nem érzékeltem. Nos, itt Limassolban, a közép-európai ember számára egzotikus fák árnyékában megpihenve, ugyanaz a fantasztikus testen kívüli érzés kezdett hatalmába keríteni. Vajon mi lehet mögötte? – mármint a főútvonal túloldalán. Hétemeletes házak között földszintesek. Negyedik emeletig felérő pálmafa, terméstől rogyadozó citromfa. Harmadik emeletig nyújtózó kaktuszfa, amely eleinte fás szárú, majd kaktusz jellegű. Élénk színű virágtengerben pompázó hibiszkuszbokor. A járda szélében hosszasan cserepes virágsor. Óriási, zöldbe boruló park játszótérrel, rendőri biztosítással. Békebeli nyugalom, leszámítva az örökmozgó lurkókat. Rátaláltunk egy buja növényzetű, napárnyékolóval komfortosított parkocskára. Jól jött a magas házak közé betűző, áprilisi nap heve ellen. Kényelmesen elhelyezkedtünk az egyetlen árnyékos padon. Van úgy, hogy minden úgy jó, ahogy van. Közben elgondolkodtam a vonzó látványú tengerparti környezet, és az irigylésre méltó lakótelepi változat között. Amennyiben a szabadidőmet nyáron Limassolban kellene eltölteni, a főút túloldalára csak fürödni járnék át. Aki átsétál a tengerpartra, annak újdonságot jelenthet a zebra kialakítása. Nem egyenes vonalvezetésű a túloldalra, hanem középen méterekkel oldalirányba eltolva, megtörve. Ezzel is csökkentve a figyelmetlen gyalogosokra leselkedő balesetveszélyt. Egyre több turistát vár a város. Három harmincegy emeletes apartmanház áll átadás előtt. Rengeteg orosz ajkú telepedett le családostól Limassolban. Saját kolóniát alkotnak.