Nyakon akarta csípni — Földre szállt Föld

Közvetlenül az indulás előtti napokban, és útközben is, több aggodalomra okot adó hír talált ránk: a Los Angeles-i Nemzetközi Repülőtér közelében, az ország legnagyobb kőolaj-finomítójában több robbanást követően tűz ütött ki; az amszterdami légikikötő hetven induló és nyolcvan érkező járatát a hurrikán miatt törölték; átszálláskor a Boeing 787-es gépen, a huszonhetedik sor után a harmincadik következett (a jegyünk a huszonkilencedikbe szólt).

Mindezek dacára megérkeztünk a nyugati part központjának számító Kaliforniába. Szállásunk a nemzetközi repülőtér és Los Angeles között elterülő nyolcvanezres El Segundo városka egyik hotele. Nem a több világhírű cég központja miatt emlékeztem meg róla, hanem mert többszörösen ismétlődő, szeletnyi pálmafás utcaképével, tökéletesen szimbolizálta Kalifornia, Arizona és Nevada államokat. Az irodaházak parkosított utcabútorokkal teleszórt idilli környezetében, a kővirágágyásokban 40 centiméter magas valósághű prérifű, melynek közepéből, rejtett hangszórókból, diszkrét hangerővel minőségi jazz szólt.

Los Angeles felvirágzása két alapelemen nyugszik. A belső területekről, a hegyeken át, sikerült édesvízhez juttatni, valamint az 1920-as években feltárt gazdag kőolajmezők. 1968-ban egy hotelben meggyilkolták Robert F. Kennedy elnököt, majd a helyén felépült, és róla elnevezett középiskolában, ma négyezer diák tanulhat. Az általános iskolásokat — jellemzően országszerte — a helyi viszonyok következtében iskolabuszokkal szállítják a tanintézményekbe. A metropolisz központjába busszal tartva élénken élt emlékezetemben, a fél évvel ezelőtt tomboló kaliforniai erdőtűz emléke. Mint megtudhattuk, otthon nagyobb volt a füstje, mint itt a lángja. Ez több mint meglepett: messziről érkező hírnek érdemes utánajárni. Jobbra fent a szegények lakta városrész, melynek szélét kissé megpörkölte a lángtenger. A 2028-as nyári olimpiai játékok rendezési jogát szerencsére nem a magyar főváros, hanem Los Angeles kapta. Pár évvel a játékok kezdete előtt, szinte az összes sport- és rendezvénycsarnok készen áll. Az egyetemi, és más kollégiumi szálláshelyek összessége lesz az olimpiai falu. Egyedül a játékok főútvonalának kiépítése várat magára. Ez pedig annyi hátralévő fáradtság a rendezők számára, mint favágónak a döntés előtti utolsó fejszecsapás. A kétszer nyolcsávos kora délelőtti zsúfolt autóút bal oldalán, igaz egymástól szellősen beépítve, de Amerikára jellemző világvárosi látkép, de telibe. Másvalamin is elámulhattunk. Irigylésre méltó zöld parkok egymásutánja, szinte már túlméretezetten széles járdák, de sehol egy fia lélek sem. Mi több, utcán parkoló autó maximum délibáb. Igazi falanszterjelenet, már ha az egészből kivonjuk a városba igyekvő vagy onnan távozó országúti cirkálók árját. A felhőkarcolókkal teleszórt üzleti negyedbe, minden nap kétszázezren tartanak munkába. A járművek helye a mélygarázsban, netán felhőkarcoló hetedik emeletéig. Onnantól akár a hatvanadik emeletig, irodák és lakások. A nálunk fellelhető legnagyobb alapterületű élelmiszerüzletbe, itt egy helyi halandó, a kis mérete miatt, be sem tenné a lábát. Gyanítom, nem egy hétre vásárolnak, hanem hetekre. Aki így tesz, sok dollárt takarít meg. A jenkik nem a tízes számrendszerben gondolkodnak, hanem a dolláréban: mi fizetődik ki legjobban. Mert ha nem is mindegyikük, de többségük mégis csak megdolgozik a fizetéséért, amely számára nem csak a jelen biztosítéka, hanem egyben jövőjének záloga is. A város központjának számító téren világosodtam meg róla — színházak, könyvtárak, városháza, irodaházak, bankok valóban Pazar gyűrűjében — hogy a levélfújó gép, amerikai találmány. Vitathatatlan, hülyeséget is kilehet találni, de ekkora baromságot világszerte eladni, na ahhoz már érteni is kell. Az Európából először idevetődő embert mindezek alaposan mellbe vágják. Mi nem ezekhez a méretekhez vagyunk szokva, és nem ehhez az életritmushoz. Nyelünk egyet, és kíváncsian várjuk a következő utcasarkon túli élményeket.

Los Angeles nem egy klasszikus világváros, hanem nyolcvannyolc önálló alváros összessége. Területén szigetszerűen bárhol előfordulhat pénzes vagy átlagos önálló közigazgatási egység. Erre legyen Példa a városközpontnak leírt kerület, és a vele szomszédos óváros. Fényűző Amerika helyett konszolidált európai környezet, egyben szegényebb miliő. Szélében ráutaló flórajelként megismerkedhettünk a fojtófügével. A gazdafát szép lassan körbenövi az invazív növény, és magába fojtva, feléli. Az állatvilágban ehhez hasonló eset az imádkozósáskáé. Annyit még az óvároshoz, hogy 1781-ben a spanyolok tizenegy kevert fajú család negyvennégy tagját idetelepítve, letették a város fizikai és biológiai alapját. Leghosszabb közútja 97 kilométer, melynek hitelességét elfogadtuk, az egyik utcán a házszámra felnézve: 6502. A közeli bolt bejárata előtt markát tartó hajléktalan, aki csak a kezében golfütővel megjelenő tulajdonost észlelve volt hajlandó felszívódni. Sajnos rengeteg a fiatal drogos, és korosztálytól függetlenül az utcalakó is. Többségük sátorozva tengeti életét. Legalább a mediterránon tehetik. Az úttest túloldalán, a járdában Oscar-díjasok neve. Igen, az már egy másik világ, a filmvilág csillagaié. Nem szívesen lennék a helyükben. 650-3400 négyzetméteres kertes ingatlanokat laknak. Egyikük-másikuk megérhet akár 34 milliót is. Magas kerítéssel védett luxusbörtönök. Érdekes, tanulságos és egyben elszomorító a bevásárlóutcájuk kreáltsága. Egy-egy világcég szalonjába naponta hat híresség kap meghívót belépésre. Mást nem fogadnak. Odabent tucatnyian tesznek a csillag egójáért. Megéri, egy egyedi, például Észak-Olaszországban varrt ing ára, 25000 dollár. Más erők is osztják a várost, mint például a Szent András-törésvonal. Igen, a földrengés. A hosszasan elnyúló lemezvonalak ütközési helyének környezetében, az épületek széltében és hosszában terjedelmesek, felfelé nem törekednek. Néhány éves döbbenetes emlék, hogy egy többemeletes ház alatt földrengés hiányában is megnyílt a talaj, és emberestől bútorostól együtt belezuhant. Sokan az itt játszódó filmekbe esnek bele. Nekem már Colombo felügyelő is az agyamra ment. Híres utcák, nevezetes hotelek, ikonikus rendőrkapitányságok: Beverly Hills, Sunset Boulevard, Hollywood. 2500 kilométeres buszos utazásunk során Los Angeles csak egy állomás volt a sok közül, így csak karcolni tudtuk a felszínt a feleségemmel, amely megtapasztalásnak, értelmezésnek éppen elegendőnek bizonyult. Szétnézhettünk volna az Univerzal Studios fullos kirakatvilágában, de Katival mi a város egyik szegletének magánakciós felfedezését részesítettük előnyben.

A piros metró vonala környékén lófráltunk. Emberi környezett, ismerős arcok néztek vissza ránk. Ferrarik nem suhantak el mellettünk, csak tucatautók. Egyszer csak fenemód megélénkült a feleségem. A járdán velünk szemből, egy járókelőket ügyesen kerülgető, négy keréken guruló, közepes hátizsák nagyságú „service” feliratú csoda közeledett. Gondolva rám, hogy megmutathassa nekem, amikor a jármű Kati mellé ért, nyakon akarta csípni, de fürgén kitért előle, és folytatta GPS-vezérelt útját: ez is Amerika. Miután elmúlt a hüledezésünk, eltöprengtünk rajta, mi a csoda lehetett: termékkiszállítási szolgáltatás, netán térfigyelő-kamera? A régi építésű metró mély vonalvezetésű. A szerelvény rövid, talán három kocsiból áll. Tervezik az óceánpartig kiépíteni, és remélik, ekkor már tömegek fogják használni. Sötétedés után kevesen veszik igénybe: ez is Amerika.