44. NINCS RÁ SZÓ —
kontra (2015.)
A helyszín egy
intézmény. A folyosó túlsó végéből az étel-ital automatához általános iskolás korú gyermek érkezett. Pénzecskéjét ügyetlenül
kotorta elő, mert kezéből kiesett a fém pénz, és
elgurult. Leguggolt, tenyerével keresgélte a meglógott érmét. Türelmesen tette,
bízott a szerencséjében, de minden igyekezete ellenére csalódnia kellett benne.
Feladta, és keserű szájízzel indult volna vissza a folyosóra. A távolból
figyelő hölgy utána szólt. Egymás mellett álltak már. A gyermektől a felnőtt
kérdezett valamit. Az automatától hamarosan egy boldog gyermek távozott, kezében
kedvére való falattal. Hogy mi lenne ezen felháborító? Semmi sem. A lényegi
tartalom most következik.
A lépcsőnél álló
hölgy nem csak a pórul járt gyermek sanyarúságát figyelhette meg, hanem azt is,
amint az intézmény egyik gyengén látó, évtizedek óta megbecsült alkalmazottja,
pár méterről látta a gyermek balsorsát, és ahelyett, hogy segítségére sietett
volna, sarkon fordult, és bement a hivatali szobájába. Az ajtót maga után
nesztelenül behúzta.