137. NÉZŐPONT – fenéknyi hely (1999)

A nyári vakáció idejére szervezett barlangász-túratáborba meghívást kaptunk a vakvezetővel. Az Aggteleki-karszt és környezete igazi földi paradicsom a természetkedvelő fővárosi gyerekek számára. Nekem is azzá vált, a német juhászról nem is beszélve. Ám neki sajátos nézőpontjai lettek.

A magas ormon lévő Szádvár romjai láttán a különjáratú busz ablaka mögött ájuldoztak a gyerekek. Az első pár perc a friss levegővel való ismerkedésről szólt, utána következett a feketeleves. Annyira meredekké vált a hegyoldal, hogy még az edzett túravezető is négykézlábra kényszerült: Kicsi jóváhagyólag bólinthatott rá. A mászást tovább nehezítette a mélyen morzsalékos talaj. A legkeservesebb felismerés akkor ért, amikor egy jelképes bokorba megkapaszkodva az úgy jött ki a földből, mint egy szál virág a vázából. Többen is szóval irányítottak, hogy a legcélszerűbben törhessek a romok felé. Rátérve a kutyára. Ő szabadon szedte a lábát, leginkább az élen haladt, de néha-néha visszatért a hátsó fronthoz, ahol én is szuszogtam. Mellém sorolt, megszimatolt, és már inalt is előre: irigyeltem fürgeségéért. Lábam ki-kicsúszott alólam, kezemmel nem volt mibe megfogódzkodni: mászás során a térdemet nem tettem le a földre, nem akartam összepiszkítani. Erőpróba a javából. Egyszer csak hallom valakitől, hogy a négykézláb vonulás útvonala mentén ott csücsül a kutya. Talált magának egy hátsónyi egyenest a meredek hegyoldalban. Kényelmesen helyet foglalt, és szenvtelenül végignézte az előtte izzadva csörtető kétlábúakat. Mikor melléje értem – fél méter lehetett közöttünk – kissé epésen üdvözöltem, melyre még a farka végét sem mozdította. Pár méterrel feljebb lihegtem magam, ekkor a német juhász lendületesen elporolt mellettem.

A másik helyszín az általam csak kőpataknak nevezett, kiszáradt vízfolyás, ennek szélében iparkodott a társaság. Minden megkötöttség nélkül mehetett a kutya. Önhatalmúlag vált túravezetővé, olykor eszébe juthattam, ilyenkor megkeresett a sokadalomban, orrával megbökött, majd ismét az élen tündökölt. Történt ez mindaddig, mígnem a csapás derékszögű jobbkanyart nem vett. Ekkor teljesen váratlanul a kisebb pocsolyákkal tűzdelt kőpatakon keresztül a túloldalon lévő alacsonyabb dombra felkapaszkodott, és a fák sűrűje között velünk párhuzamosan előre csörtetett. Tette, mígnem megint talált egy fenéknyi egyenest, ahol nagyosan leült. Néhány gyerek a patak innenső partjáról jókedvűen üdvözölte. Tekintetével hosszasan követte a vonuló csapatot. Megvárta, amíg tőle jelentősen eltávolodunk, majd talpra pattant, uccu neki és hamarosan közöttünk termett. Számba vett minket és máris ment, elsőnek.