Vidám napot / nem plágium...,

Párhuzam.

Egy biztos: bár megközelítőleg egy időben született meg az a két alkotás, amelynek címei tartalmilag teljesen megegyezőek, de plágiumról egyik alkotó esetében sem lehet szó. A „test és lélek” mondani való nem csak engem ihletett meg egy szösszenet megírására, hanem Enyedi Ildikót is, egy film életre bábáskodására. Míg én kimondottan csak a női nemre asszociálva jelentkeztem a leírt gondolataimmal, addig az immár „Arany medve” díjas alkotó, a férfi és a nő között olykor szinte a végtelenségig bonyolultan kibontakozó kapcsolat bemutatására alapozta a kópiákat. Ha már ennyire párhuzamba állítottam az egyébként egymással semmiképpen nem összevethető alkotást, elmondom a bennem éppen most megjelent felismerést: írásom gondolatisága alapul szolgálhatna egy mértékadó mozi elkészítésére is.

Párommal megnéztük Enyedi Ildikó „Testről és lélekről” c. filmjét: előzetesen két mélyebb riportot is hallhattam vele az alkotásról. Nem látva valamennyire nyomon lehet követni a történet alakulását, de rásegítés nélkül hibázna a dolog. A tartalmas film szerencsére nem nélkülözte a humort sem, az itt-ott benne elhangzó trágárság még elfogadható volt a finnyás ízlésemnek. Az viszont mindig is zavart, ha a közönség — legyen színház vagy mozi — akkor hahotázik a leghangosabban, ha csúnya vagy obszcén szavak hangzanak el — ez önmagában is sokat mondó visszautalás. Nem csak az Oscar-díjas magyar mozi esetében figyelhettem meg a film alatt többször is ugyanannak a hangaláfestésnek a jelen létét, hanem ezúttal is. Nem értem, miért kell ennyire kicsinyesnek lenni? Ahogy annak idején ugyan csak nem értettem, hogy mit keres szex jelenet a „Vak vagányok” című moziban, ugyanígy vagyok vele a „Testről és lélekről” esetében is. A két film között könnyen kisakkozható a színvonalbeli különbség, ezért nehéz megérteni, hogy a rendező miért nem árnyaltan — vagy időben nem túlzóan — ábrázolta ezt a történet szempontjából amúgy fontos pillanatot. Mindettől függetlenül érdemes jegyet váltani rá, de a film végén a kicsengetés után nem érhet véget a gondolatiság személyes fűzére.