23. NEM MINDEN ARANY AMI FÉNYLIK — tanulópénz (1980.)
Fiatal kezdő
munkavállalóként — mit sem értve a felnőttek világából — gyakran éreztem magam
zöldfülűnek. Áruforgalmi-ügyintéző munkám révén nem csak a kiskereskedelmi
hálózatra láttam rá egyre szélesebb látószögben, hanem a vállalat központjára
is. Lettek szimpatikus és hátam közepére sem kívánt kollégák is.
Az árubeszerzési
osztályvezető ez utóbbiak közé tartozott. A cérnavékony harmincon túli hölgy
alaposan el volt telve önmaga szakmai fontosságával. Lehetséges, hogy ebben őt
— számomra észrevétlenül — táplálhatta valamilyen titokzatos erőforrás, de,
hogy nem a körülötte legyeskedő szépfiúk tömkelege, az holt biztos. Szerintem
imponálhatott neki a titulusa. Néha összefutottunk a központ folyosóján. Ilyenkor
mindig lerítt róla az „én több vagyok nálad” üzenete.
Karácsony előtt az árubeszerzési
osztály vezetője az igazgató-helyettes uszályaként átjött hozzánk a
kereskedelmi osztályra — egyfolytában vihogott. Sorra koccintott a kollégákkal,
lassacskán én következtem a díszsorfalban. Méla undorral gondoltam az
elkövetkezőkre. Oda érve hozzám kellemes ünnepeket gagyogott, mire én nagy
nehezen kipréseltem magamból egy fanyar „viszont” ellentételezést. Zavaros
szeme kimeredt, utána fennhangon és vihogva szétkürtölte, hogy én milyen
kedvesen köszöntöttem őt a szeretet ünnepe alkalmából. Valami olyasfélét gondoltam
vele kapcsolatban ekkor, hogy: kapd be — Persze, soha nem adtam volna oda.
Teltek-múltak a
hónapok. Egyszer csak mit hallok? A cégnél néhány boltvezető nagy mennyiségű
pörkölt kávé számla nélküli forgalmazása miatt lebukott. Rendőrségi ügy lett
belőle. A további fejlemények elkerülték a hallójáratomat, de a szemem élessége
a kellő pillanatban résen volt. A központ folyosóján ismét összefutottam a nagy
kedvenccel. Még az addigiaknál is véznábbnak tűnt semmilyen alakja, arca porig
romokban. Vajon hova tűnt róla a régi fénylő gőg? Mint megtudtam, a férje
vastagon benne volt a kávé bizniszben, mint a szállító nagykereskedelmi cég
egyik meghatározó vezetője. Az asszonykának kiált a rúdja. Arról nem lett
információm, hogy ő is részese lett volna-e az orgazdaságnak, de ha nem, akkor
is megtanulhatta egy életre a közismert közmondást: nem minden arany, ami
fénylik.