Nem lesz győztes — Kicsivel könnyebb...

Ismét meghirdették az éjszakai gyorsasági versenyt. Délelőtt ismét bejártuk az útvonalat a Borház-tetőig és egy másik úton vissza. Odafönt minden gyerek elrejtette a magával hozott tárgyat — azokat kell majd éjszaka lehozniuk. Ez este nekünk sem kellett otthon maradnunk, Gáborral ültünk az erdőszéli ellenőrző ponton. Alig nyúltam el a fűben, máris lebukott a vöröslő nap. Vigadni kezdtek a tücsöknép aktívabb egyedei — engem meg az álom kerülgetett. Villódzó lámpafényekre figyelt fel táborvezetőnk.

— Jönnek! — súgta gazdám fülébe.

Beljebb húzódtak a bokrok mögé: mentem utánuk én is. A gyerekek sehogy sem találták a helyes utat. Összevissza bolyongtak a gazosban. Tisztán hallottam kiabálásukat — hát igen, a vaksötétben nem könnyű, még zseblámpával sem… Végül találtak egy helyesnek vélt ösvényt, és továbbindultak. A többiek viszont már hozzánk sem értek el — és egyre jobban gyanítottuk, hogy nem is fognak. A hírt, hogy ennek a túrának egyáltalán nem lesz győztese, Ubul hozta az erdő másik széléről: odáig már egy gyerek se jutott el. Elindultunk, hogy felkutassuk a csemetéket. Egy félreeső csapáson hamarosan rábukkantunk egy kisebb társaságra — előbb a hangjuk, majd a zseblámpák pásztázó fénye vezetett. A többieknek azonban se híre, se hamva — pedig kutattunk alaposan.

Eltelt egy óra. Mintha fénypontokat vettünk volna észre a szomszéd dombon — alig látszottak az erdő takarásában. Gazdám nagyokat kurjantott, ők meg visszaordítottak: a mi eltévedt táborozóink voltak. Alig hallatszott a hangjuk: igencsak hegyeznem kellett a fülemet. Mély, bozóttal sűrűn benőtt völgy húzódott közöttünk: félő volt, hogy arra indulnak el. Nagy kiabálással a felnőttek valahogy megértették velük, hogy kerülniük kell. Hazaballagtunk: ki-ki a maga útján. Az elveszett légió vagy két órával a tervezett után érkezett meg. Izgatottan, nagy hangon meséltek kálváriájukról. Fogalmuk sem volt róla, hol keveredtek el. Ráfutottak egy olyan lejtőre, ami még az ő fiatalságuknak is hajmeresztően meredek volt. Csak akkor értették meg, hogy azon a völgyön nem szabad átvágni, amikor rájuk bukkantunk. Látták, hogy merre indulunk a tábor felé, de hatalmasat kellett kerülniük. Már megint nem tudták, hol is vannak éppen, de egy négylábú portás éjfél utáni ugatása végül elvezette őket a falu felé, amíg meg nem látták a fényeket. Csak úgy dagadt a mellük a büszkeségtől, amint sorra, nagy tettük minden apró rezzenéséről beszámoltak.