Nem eszik a halukat — nyáron fű télen rovar
Lehetőségünk nyílt egy falu felkeresésére. A magar
népcsoportnál vendégeskedtünk, akiknél a Buda név is szerepel valamiképpen.
Aszfaltot követve földút vezetett be a húszháznyi településre. Kis
alapterületű, emeletes ingatlanok jellemezték. A földszintről az emeletre a
belső falhoz rögzített függőleges létra vezetett fel, ha fölötte volt még egy
annál jóval kisebb zug is, akkor odáig. A földszinten konyhaszekrényféle,
valamint megrakott nagy űrtartalmú terményzsákok a földön. Az emeleti rész
szolgálhatott készletraktározásra, értékesebb tárgyak, eszközök tárolására.
Könnyen meglehet, hogy a szárnyas háziállatokat éjszakára az alsó szinten
szállásolják el — szarvasmarhát és kecskét is tartottak a faluban, máshol
sertést is láttunk. Az embereknek is meg volt a saját lócájuk. Az udvaron szabadtéri tűzön főztek az asszonyok. Anyjuk
példáját követve, a kisgyerekek is lábujjközös papucsban kerültek elénk. Másfél
kilométerre állami iskola várja őket. Télen nincs se hó, se fagy. A megismert
család
Mi történik a halottal? A válaszért a Bagmati folyó
partjára érdemes elmenni (Katmandu), mégpedig a hindu Pashupatinath
Shiva-templomhoz, ahonnét rálátás nyílik a krematórium udvarának történéseire.
A halottakat nem temetik el, hanem, vagy a belső szervek eltávolítását követően
elégetik, vagy amennyiben a közelben folyó, netán tó lenne, a hamvakat vízbe
szórják. A négy évnél nem idősebb gyerek holttestét vászonba göngyölik, majd
vízre bocsájtják. A folyók és tavak halfajban gazdagok, de a temetkezési
szokások miatt hazai halat nem fogyasztanak a nepáliak. Minden nagyobb
településnek vagy kisebb településeknek közösen, meg van a maguk kollektíz
temetkezési helye. Erre a magasba nyúló fehérre mázolt létra utal.