163. NÉGYSZEMKÖZT —
tisztánlátás (1983.)
Régi szakembernek
számított a cégnél, ezért kaphatta meg az áruház igazgatói posztot. Az idő
távolából visszatekintve, erre a munkakörre nem rendelkezett megfelelő kvalitással.
Mindegy, ő dirigált nekünk, helyetteseknek.
Ha rájött a hoppáré, behívott minket az
irodába, és mondta, ami éppen az eszébe jutott. Én voltam a legfiatalabb
helyettes, az utánam következő kolléga nálam legalább tíz évvel idősebb volt.
Egyszer csak rám nézett, és olyan arcpirító sületlenséget vágott a fejemhez,
hogy kis híján ráborítottam az asztalt. Sosem voltam híve az erőszaknak. Erőt
vettem hirtelen támadt jogos felháborodásomon. Miután véget ért a tobzódása,
egy előző napi példára hivatkozva, hamis állítását pontról pontra megcáfoltam.
Vele nagy feltűnést keltettem a kollégák között. A nálam harminc évvel idősebb
áruház igazgató csak lesett. Zárszóként nyersen hozzáfűztem:
— Nem szeretem, ha igaztalan dolgokkal megvádolnak!
Miután véget ért a fejtágítás, leléptem. Bementem a férfi öltözőbe,
ahol felhevült arcomat hidegvízzel hűsítettem. Hamarosan érkezett a főnök:
— Bocsánatot kérek, hogy igaztalanul megvádoltalak! — nem kis tett volt
tőle.
Méltányolva a helyén való cselekedetet, csak ennyit feleltem:
— Tőlem ne kérjen bocsánatot főnök, de hamisan ne vádoljon meg! — ebben
maradtunk.