148. NEGRO CUKORKA — jogutód (1964.)
A fogorvosok határozottan óva intenek minket
a cukorka fogyasztásától, de a házi orvos torokkaristolás ellen, akár
gyógycukorkát is javasolhat a betegnek. Ezek után alaposan megvakarhatjuk a
fejünk búbját. De nem csak a torkot gyógyíthatja a negro.
Guszti bácsi fogalommá vált közöttünk,
óvodások között. Az akkor harminc év körüli, családos férfii egyik karját,
félig levágta a szövőgép. Jó idő esetén az ovi udvarán
játszottunk. Kellemesen telt a délelőtt. Ezen már csak Guszti bácsi közeledő
alakja lendíthetett egyet.
Közös kerítése volt a szövödének és az
ovinak. Kerek képű, barátságos kinézetével és meleg hangú beszédjével, A drótkerítés mögött szokott megjelenni. A magas portartalmú
gyári levegő ellen, vitaminráerősítést kaptak a dolgozók: tej, csipke szörp,
negro. Ha sikerült cukorkát szereznie, akkor jókedvűen odaballagott a
kerítéshez. A kéményseprő figurával díszített zacskóból egyesével
megajándékozott minket. Aközben mohón ittuk a lelkünknek szóló szeretett teljes
szavait. Csak akkor látszott gondterheltnek, ha üres volt a zsebe, és őt megpillantva,
kiabálva magunkhoz hívtuk.
— Most nincs cukorka, gyerekek! – kiáltotta
távolról, vagy súgta a kerítés mellől.
Azóta többször is eszembe jutott Guszti
bácsi. Leggyakrabban akkor, amikor a sétából hazafelé tartva a vakvezetővel, a
lakáshoz közeli általános iskola kerítése mellett haladtunk. Az udvaron kint
rohangáló nebulók kiáltva siettek hozzánk. Igaz, zsebemet a negro súlya nem
húzta, de a bal lábam mellett hosszúpórázon ott sertepertélt, a gyerekek között
méltán népszerű Kicsi. Kísértett a múlt. Jogfolytonosa lettem Guszti bácsinak.
Vajon milyen
jogutódja lett Simon Guszti bácsinak, a fehér botos Laci? A suli kerítése
mellett haladtunk. A gyerekek megkértek az utcára kikerült labda visszaadására.
Mondtam nekik, hogy ehhez a segítségükre lesz szükségem. A biztonság kedvéért,
felemeltem a fehér botot tartó jobb kezemet, és nevesítettem. Miután tisztában
lettek a távirányításhoz szükséges irányokkal, indulhatott a játék. Kórusban
kiabálták a megfelelő irányt. Néha erősen megoszlott a kiáltott irányok neve,
ilyenkor megálltam, hogy tisztázzuk a tisztázni valókat. Már kiáltották a célba
érést. Leguggoltam, kezemmel a földön keresgéltem, eközben jól érezhetően
fokozódott a feszültség. Óriási rivalgás követte a labda megtalálását.
Mosolyogva közelítettem feléjük, és a kerítésen át kinyúló egyik kis pracliba véletlenszerűen
beletettem a lasztit. Köszönethullám talált telibe, de már futottak is a
sportpálya felé.