Na ugye — Földre szállt Föld

San Diego-Calico-Las Vegas: Egész napos fenékgyötrő utazás vagy valami teljesen más következik? A hegyekből lemosott talaj feltöltött termékeny felföldet hozott létre. A sztráda mellett cégek végtelenített parkosított pálmafás telephelyei. Eleinte látványos még, aztán átmehetne unalmasba is, de mindegyik működik. És ekkor jön a dolláros kérdés: ennyi lenne belőle? — és máris van mit továbbgondolni. Világhírű a kaliforniai bor, ajánlották is a fogyasztását, de nem éltünk a vissza nem térő lehetőséggel. Errefelé kevés a csapadék. De nem is kell öntözni a szőlőt. Megterem anélkül is. A reggel és a kora délelőtt jellemzően párás, ködös. A szemeket, és a leveleket vízlepel áztatja. Késő délelőtt erőre kap a napsugár, és naplementéig érleli a bogyókat. Édenkert a szőlőnek, még inkább a gazdának. Már nem számoljuk az autópálya csíkjait. A belső sávban csak olyan járművek haladhatnak sztrádajeggyel, amelyben egynél több személy foglal helyet. Itt a maximális 90 mérföldes sebességgel lehet repeszteni. Korlátozott tempó mellett a legszélső sávok ingyenesek. Azok a népszerűek. A nagy csőrös kamionok bármelyik sávban bírják a tempót a többi járművel. Városra és nyílt terepre egyaránt igaz, hogy kifinomult technikai rendszer ellenőrzi a sofőrök szabálykövetését. Ezért senki nem kockáztat. Egy másodpercen belül érkezik a büntetés, és nincs haver, akit felhívhatna. Ha valaki maga mellé az anyósülésre embernek beöltöztetett bábút tenne átverésnek, a következő ellenőrzőpontnál lebukik, és megkönnyebbül a bankszámlája. A sztráda mellett vasúti sínek tűnnek fel. Tehervonat érkezik, és minő abszurditás: három mozdony húzza — ilyen gyengék lennének? Egy perc majd kettő és még sok, de nem akar véget érni a szerelvény. Nem csoda, 1,5 kilométernél nincs rövidebb belőle. Ezek után ki lepődne meg rajta, hogy hátulról két mozdony tolja. Arról nem is szólva, hogy az errefelé oly gyakori konténerszállító vagonok kétszintesek. Ez sem rossz, de ez még semmi. Van úgy, hogy hegynek kell tartani. Maximum 3 fokos lehet a legmeredekebb szakasz. Emiatt a magaslatokra kígyózó acélsínpár vezet fel. Gyakran előfordul, hogy az első mozdony masinisztája egyszer csak balra tekint, és 100 méterrel odébb meglátja, a szerelvényt toló utolsó mozdonyt. Aki például Európából érkezik ide, annak minden az újdonság erejével fog hatni, mert itt ugyan minden hasonló mint nálunk, de mégis teljesen más. Másak a méretek, más a felfogás, más az egész rendszer alapja. Ebből az következik logikusan, ha Európába eljön egy jenki, ő ott fog szájat tátani. De mi most ne tegyünk így annak ellenére se, hogy oda az üde zöld táj, helyette mellénk lopta magát a sárgás sós sivatag. Néhány satnya bokor tart ellene még. Ugye nem unalmas? — na ugye, hogy nem. Van hely a sivatag számára, akkor miért ne nyújtózhatna el hosszasan a tájon? Kinézünk a szélvédőüvegen, és tuti egyhangúság. Igen, ebben éppen ez a magával ragadó: a végtelen tér. Még emlékszem a Száguldás a semmibe című amerikai filmre: akkor belém ivódott a korlátlan szabadság nagyszerű érzése. De mit kezdjünk vele most?

Calico egy felhagyott bányaváros, ma szellemváros, San Bernardino megyében. A dél-kaliforniai Mojave-sivatag régiójában , a Calico-hegységben található. 1881-ben négy aranyásó indult a mai Barstowból egy északkeletre fekvő hegycsúcs felé. Ezüstöt fedeztek fel. Megnyitották a Silver King bányát, amely Kalifornia legnagyobb ezüsttermelője volt az 1880-as évek közepén. Az ezüsttermelés csúcspontján 1883-1885 között, Calico több mint ötszáz lelőhellyel, és ezerkétszáz lakóval izzadta mindennapjait. Végtelenségig kizsákmányolták a kétkezi embereket. Emlékezetes egy testvérpár esete. Spórolás céljából egy ágyuk volt. Amíg az egyik aludt, addig a másik robotolt, majd cseréltek. Addig húzták az igát, amíg össze nem kuporgattak annyi zöldhasút, hogy bízva a szebb jövőben, kereket nem oldottak. Óriási hiány volt nőből, ezért a legrandább fehérnép is búsásan arathatott. A kocsmaasztalon jobb híján férfiak táncoltak, és kaphatták a puszikat számolatlanul. Kínaiak lavórfürdőt üzemeltettek. Más volt az ára az első, a második és a harmadik lavór víznek: közben a víz nem cserélődött. Walter Knott az 1950-es években megvásárolta Calicót, és az öt megmaradt eredeti épület kivételével az összeset újjáépítette, hogy azok az 1880-as évekbeli eredeti kinézetükhöz hasonlóak legyenek. Aki idetart, ne várjon sokat: nyitott ajtajú börtön volt ez, a rabszolgaságra hajlamos vagy más kiutat maguk számára nem találó szerencsétlenek számára. De mégis. Aki itt időzik, és belegondol a már ismert határtalan sivatagi környezetbe, az már nem semmi. Földönfutó emberek talpukat koptatva érkeztek ide, hogy saját levüket kiizzadva holtig dolgozhassák magukat. Alig százötven év telt el azóta, és mi autóval, busszal érkezünk ide kényelmesen, jól lakva vagy éppen szendvicsbe harapva.

Célt nem tévesztve robogunk a szerencsejátékok fővárosa felé. Magunk mögött hagytuk a zordsága ellenére is oly kedves tájat. Megélénkült a környezet. Ha nem is fák, virágok és fények, de életnek jelei. Ilyenek az út mentén megjelenő egyszerű konténerházak, hátukban műanyag víztározók. Nem nehéz kitalálni, szegény emberek otthona. Itt akár parkolóban dekkoló személygépkocsiban is lehet lakni, élni. Buszunk letér egy kétszer egysávos útra, majd egyszer csak lefékez a mexikói illetőségű sofőr. Kiszállunk, szétnézünk, és a közelmúltban találjuk magunkat. A nemzetközileg is híres 66-os út 3493 kilométer hosszan, nyolc államon át halad: Kalifornia, Arizona, Új-Mexikó, Texas, Oklahoma, Kansas, Missouri, Illinois. Az út eleje Santa Monica, az út vége Chicago. Az 1930-as években kapta az első fontos szerepét. A már megépült szakaszon óriási "népvándorlás" indult meg, ugyanis Kaliforniában rendkívüli jelentőséget kapott a farmerkedés, így Oklahoma, Kansas és Texas államokból farmerek tömkelege indult nyugatnak. Őket nevezték Okiknak (John Steinbeck, Érik a gyümölcs). 1950-ben a 66-os még nagyobb szerepet kapott. Los Angelesen belül a város főútjává nyilvánították, de mindeközben az utazók egyre inkább kezdték felfedezni Arizona híresebb helyszíneit: a Painted-sivatagot, a Grand-kanyont, a Barringer-krátert (arizonai meteoritkráter). 1956-ban Eisenhower elnök megalapíttatta az amerikai kereszteződések nélküli államközi autópályákat, ezzel egy új magasabb rendű országos úthálózatot hozva létre. A 66-os ma a történelem viszontagságainak ellenére teljes szakaszában járható. A régi úttestet mindenhol felújították, így az azon autózó úgy érezheti magát, mintha a történelem elmúlt évtizedeiben furikázna. Valami van benne, de. Átsietünk a túloldalra Katival. Felújított fogadó. Hátuljában sorházként autósbeállós szállások. Igazi, de múzeum. A fogadó előtt hatvanas évekbeli autók vázai. Az egész ismerős filmjelenetekből. Emléke jól jött tiszta haszonnak. Aki pedig járt-kelt errefelé, annak kiváló lehetőség szívmelengető múltidézésre.