21. NAGY UTAZÁS —
százforintos történet (2014.)
Felszállva a két
kocsiból álló vasúti szerelvényre, a peronon kialakított kényelmes ülőhelyen
batyuztunk le, Katival. Az egyik neve nincs megállóhelyen, pityókás
nemzetiségivel gyarapodott az utasok száma. Kajánul ránk bazsalygott.
Szimpatikusak lehettünk neki, mert rögtön elmesélte a rá váró közeljövőt.
Zsebében kerek százassal tart az innen száz kilométerre lévő Tokajba.
Rokonokhoz igyekszik, szereti a finom bort. Némi maga elé bambulás után,
elindult a zsúfolt vagon belsejébe. Belefeledkeztem a vonatkerekek zakatolásába.
Pár percig tarthatott az idill, mert a lepukkant utas kalauzzal a hátában, újra
előttünk imbolygott. Nyújtotta a szót, mint a rétes tésztát. Eközben nagyobb településre
megérkezve, szusszant egyet a vonat. Le- és felszálltak az utasok. Hangosan
füttyentett a jegyvizsgáló. Tovább döcögött a szerelvény. Ott folytatódott a
fölösleges szószaporítás a potyautas részéről, ahol az imént abbahagyta. Egyről
kettőre nem jutottak egymással. Egyikük részéről fogyott a taktikai készlet
repertoár, az ellenérdekelt félnél pedig körvonalazódott a végső kifejlet. A
következő megálló egy kies hely volt. Menetrend szerint fékezett a masiniszta.
Hangos csattanással feltárult az ajtó. A zsebében kerek százassal próbálkozó
világfi szűrét kitették a friss levegőre.
Ráfaragott az erősen
távolbalátó fickó. Gyorsan szürkült, hűlt a levegő. Közvilágítás az ablakban. A
következő vonat két óra múlva érkezik. Amennyiben nem akart megfagyni a két
ballábas kalandor, a sínek mentén kilométereket bandukolhatott vissza a
városig. Egy megállót kockázat nélkül lehet bliccelni. Öreg estére hazaérve,
bádogbögréjét lőrével teletöltve, az egészet, mint aranyszínű tokajit
kihörpintheti.