Vidám napot / nagy paraszt...,

A búzatáblában egy lovon ülve egy harcos parasztvezérnek festette meg őt valaki, a rendszerváltás hajnala után.

Szerintem, tévesen. Nem parasztvezér volt ő, hanem egy sipka nélküli bohóc, az ország szégyene. Hogy ezzel az erős jelzővel ki ért egyet vagy nem, az teljesen mindegy. Ekkor sokan kényükre-kedvükre ringatták a hazai demokrácia frissében összeütött bölcsőjét — ma már jóval kevesebben tehetik, de sokkalta képmutatóbban teszik. Annyi hozzá értő szakember lett egyszeriben, mint a csoda.

Csoda-e ezek után, hogy a hazai médiák — ma már médiumok — naponta hívták mikrofon és képernyő elé az újpesti ügyvédből lett nagy parasztot, hogy inkább sekélyesen mulattassák vele a nagyérdeműt, mint sem az ország jobbításáról beszélgessenek vele. Szégyenletesnek tartottam a hírműsorokat ugyanúgy, mint a bohóc pojácát.

A miniszteri rangig vivő kótyomfitty fiát több milliós lenyúlásban tetten érték. A hatalmon lévő párt első számú vezetője mosolyogva megzsarolta a miniszterét, és se perc alatt őt kisöpörte a politika köpedelmes világából. Utána évekig tengődhetett az ő szájtáti Mariskájával a Pazar budai villában, amiért nem, hogy nem dolgozott meg, hanem még kárára is volt az országnak: leginkább a földből élő kisembereknek. Ennyi maradt meg bennem belőle.