Művészi — vakszerencse

A British Museum és a National Gallery is 10-17 óra között tart nyitva. A képtárba tilos folyadékot bevinni. A Britishben átlátszó adományláda az 5 fontos bankók számára, továbbá gyorsított beléptetési rendszer például a látássérültek számára. A Nemzeti Képtár régóta kinőtte magát. Társintézményei a Tate Galleryk lettek. A fővároson kívül két vidéki egységük van, egyikük Liverpoolban. Míg a Trafalgár téren lévő múzeumban gyermekcsoportokkal nem találkoztunk, addig a Britisben az óvodásoktól a középiskolásokig bezárólag minden nap tucatjaikkal. A kisiskolások csoportjai nációjukat tekintve négy egyenlő részre oszlottak: feketék, indiaiak, arabok, fehérek. Vezetőik többnyire arcukat nem eltakaró, de fejükön fejkendőt viselő fiatal arab hölgyek voltak európai öltözetben: aki akar, beilleszkedhet az angol társadalomba. Érdekes színfolt volt az egyik indiai kisfiú, akinek fején turbán: ilyen viseletű buszsofőrrel is találkoztunk. A belvárosban az építkezéseken csak fekete férfiak dolgoztak. Az amerikai gyorsétkezde lánc pultjánál a fekete hölgyek között fejkendős arab lányok is szorgoskodtak. Az egység vezetője egy harminc alatti japán nő volt,, aki fregoliként az összes munkafolyamatba besegített, ha pedig nem volt rá szükség, a külső portálüveget takarította. Az utca másik oldalán a kínai negyed. A boltíves utcabejárókon túl az utcák fölött kihúzott zsinegeken lampionerdő teremt távol-keleti hangulatot, no meg a: az étkezdék, a vendéglők, a szendvicsesek, az éttermek, a „szedd magad” kajáldák egyhangúsága. Ennél jóval többre számítottam. A belváros általunk bejárt részében jól érzékelhető a forgalomcsillapítás: jellemzően kétszer egysávosak az utak, biciklisávval kiegészítve. Bár az itt töltött hat nap alatt nem volt hidegebb 10 Celsius foknál,mégis, a hőérzetünk ennél jóval alacsonyabb volt. A British Museumban értelmetlen mértékben behűtik a tereket, és ugyanez igaz a Luton repülőtér épületére is: évszaktól függetlenül erre érdemes odafigyelni. Ezúttal a National Galleryben kezdünk:
Az Intelmek udvarhölgyeknek egy kínai selyemfestmény, amelyet eredetileg Gu Kaizhi alkotásának tulajdonítottak, de modern kori tudósok szerint ez egy ötödik-nyolcadik században készült másolat, a Gu Kaizhi Jin-dinasztia idején készített eredeti festményről. A kép egy 292-ben Csang Hua által írt vers illusztrációja. Célja Csia Nanfeng császárné dorgálása volt, illetve, hogy útmutatót adjon a császári feleségeknek és ágyasoknak, a viselkedési szokásokról. A kínai tekercsfestmények legkorábbi darabjaként tartják számon. A világ leghíresebb kínai festményeként vált ismertté. A tekercsről először a késői Szung-dinasztia idejéről vannak feljegyzések, amikor Szung Huj-cung császár (uralkodott 1100-1126 között) gyűjteményének egy darabja volt. A századok során több gyűjtő kezén ment át. Végül Csien-lung kínai császár (élt 1711–1799 között) birtokába került. 1899-ben a bokszerlázadás után a brit indiai hadsereg egy tisztje lefoglalta. A festmény nem teljes. Az eredetileg tizenkét jelenetből hiányzik az első három. A tekercsről készült egy monokróm papírmásolat a teljes tartalommal a Szung-dinasztia idején, amely jelenleg a pekingi Tiltott Városban található.

A Nagykövetek ifjabb Hans Holbein festménye. A nagy méretű kettős portrét 1533-ban festette Holbein, második angliai útján. A kép készítésének idején ereje teljében volt a VIII. Henrik angol király udvarából indult politikai vihar. A király úgy döntött, hogy elválik feleségétől Aragóniai Katalintól, de VII. Kelemen pápa nem járult hozzá ehhez. Ez később a Pápai állammal való szakításhoz, és az anglikán egyház megalapításához vezetett, amelynek feje az angol uralkodó lett. A vallási és politikai szakítás a katolikus Európával, nem sokkal a protestantizmus megjelenése után, aggasztotta I. Ferenc francia királyt, aki diplomáciai küldöttséget menesztett Londonba. A kép bal oldalán álló férfi Jean de Dinteville, I. Ferenc követe, aki királyát képviselte VIII. Henrik és Boleyn Anna esküvőjén. A másik férfi Georges de Selve, Lavaur püspöke, aki szintén diplomáciai misszióra érkezett, de annak célja nem ismert. Dinteville tőrének hüvelyén, és a könyvön, amelyen de Selve könyököl, latin felirat tudatja, hogy huszonnyolc, illetve huszonnégy évesek. Dinteville nem térhetett haza a királyi házasság után, hanem meg kellett várnia Boleyn Anna koronázását, illetve gyermeke, a későbbi I. Erzsébet angol királynő 1533. szeptemberi születését, mivel utóbbinak I. Ferenc francia király volt a keresztapja. A fennmaradt beszámolók szerint Dinteville nem örült a meghosszabbított tartózkodásnak. Barátja, de Selve 1533 áprilisi érkezése viszont felvidította: barátságuknak, és közös angliai tartózkodásuknak állítottak emléket a festménnyel. A képen a két férfit egy polcszerű bútor választja el, amelyre mindketten rákönyökölnek, természetes hatást adva a kompozíciónak. A polc alkalmas arra is, hogy a piktor olyan tárgyakat helyezzen el rajta, amelyek szerinte megjelenítik a modellek érdeklődését, családi helyzetét, elfoglaltságait, vallásos hitét. A reneszánsz festészetben gyakran kerültek az ilyen képekre hangszerek, könyvek, érmék, virágok. A nagyköveteken megjelenő tárgyak feladata, hogy a két férfi intellektusán túl, tükrözzék a felkavart európai politikai-vallási élet problémáit. A kibontott anamorfózis A felső polcon mérőeszközök láthatók, amelyekkel a csillagok, és más égitestek helyzetét határozták meg, a bal szélre egy éggömböt helyezett a festő, kicsit arrébb pedig egy több oldalú napóra látható. A precíz szerkezetek szerepeltetése azt hivatott érzékeltetni, hogy a képen megjelenő férfiak értik a matematikát, és járatosak a tudományokban. Az alsó polcot elsősorban a zenének szentelte a piktor. Középpontjában egy lant áll, tokja a földön, mellette furulyák. A lant húrjainak egyike szakadt, a furulyák közül hiányzik egy, ami azt sugallja, hogy megszűnt a zenei-vallási harmónia. Látható egy matematikai könyv, valamint egy lutheránus zsoltáros könyv is, amelyben a képzőművész szándékosan két olyan éneket mutat, amelyek a hasonló kiadványokban nem egymás után következnek: a Jöjj, Szentlélek! és a Tízparancsolat a keresztény egységet fejezik ki. Az ezen a polcon álló földgömbön Polisy látható, ahol Dinteville kastélya állt, és később a kép is függött. A bal felső sarokban elrejtve feszület. A festmény Holbein különleges technikai tudásának jó példája. Dinteville rózsaszín szaténtunikájának fénye, simasága kontrasztot alkot a férfi köpenyének szegélyén futó dús hiúzprémmel, amelynek szélein Holbein szálanként festette meg a szőrszálakat, megteremtve ezzel az anyag puhaságának képzetét. A tőr hüvelyéről lógó rojtokat először barnával festette meg a művész, majd bekente egy ragadós folyadékkal, amelybe aranyfüstöt illesztett, így hozva létre a ragyogó szálakat. A török terítőn látszanak a csomók, a szélein pedig kiállnak a használattól elkopott szálak. A reneszánsz portrékon gyakran helyeztek el a festők egyfajta emlékeztetőt az élet törékeny mivoltára. A Nagykövetek legszokatlanabb eleme is egy ilyen anamorfózis, amely a kép alsó részén látható. A szemből leginkább egy elnyújtott ellipszisre emlékeztető forma a kép bal oldaláról nézve koponyává alakul.

A Rhind-papirusz egy óegyiptomi, számtannal és mértannal foglalkozó papirusztekercs, amelyet Jahmesz (Ahmesz) írnok készített i. e. 1750 táján. Ez a mű az elsőként megismert, ókori egyiptomi matematikával foglalkozó írás. 1858-ban Rhind skót régiségkereskedő Egyiptomban járt, hogy tüdőbetegségét gyógyíttassa. Luxorban megpillantott, majd megvett egy szokatlanul nagy, de sérült papirusztekercset, amelyet Thébában találtak. A hiányzó részt ötven évvel később fedezték fel egy amerikai történelmi gyűjteményben. Az írás bevezetőjében Jahmesz királyi írnok a következőket jegyezte le:

„Ezt az iratot a 33. uralkodási évben, az áradás évszak 4. hónapjában (őfelsége Felső-) és Alsó-Egyiptom királya Aauszerré (Apóphis) alatt – aki élettel legyen megáldva – másolták régi iratok alapján. Készíttetett Felső- és Alsó-Egyiptom királya Nimaatré (III. Amenemhat) alatt”.

Tehát az eredeti irat a középbirodalomban uralkodó fáraó idejében készült. Valószínűleg korábbi ismereteket foglalt össze, így keletkezését többen i. e. 2000 tájára teszik. Királyi írnokként nagy tudású gyakorlati szakember volt, aki urának parancsait teljesítve gazdasági, műszaki, szervezési és számolási feladatokat látott el. Köznapi élettel összefüggő számolási, és geometriai feladatokat írt a tekercsre. A nyolcvanöt példa számolástechnikai ismertetés, egyszerű egyenletek megoldása, terület-, és térfogatszámítási feladat volt. A „tankönyv” ismertette, hogyan lehet kiszámítani a trapéz területét, a számtani és mértani sorozatokat, elsőfokú egyismeretlenes egyenleteket. A papiruszon vannak három, négy és öt egységoldalú háromszögek, de nem lett kimondva, hogy derékszögű háromszögek. Jahmesz bizonyítás nélkül kijelentette, hogy a kilenc egységnyi átmérőjű kör területe egyenlő a nyolc egységnyi oldalú négyzet területével. Ez mai jelöléssel azt jelenti, hogy π(9/2)² = 8². Ez alapján a pí értékére körülbelül 3,16 jön ki, ami jó közelítés (3,14).

A National Gallery mögött folyik a Temze. Bal felé indultunk városnézésre Katival. Feltűnően sokan gyülekeztek kisebb-nagyobb csoportokban. A távolban Közlekedési Múzeumba való városi buszok parkoltak. Egyikük gőzt eregetett. Mint a folyó túloldalán tett látogatásból visszafelé jövet világossá vált, látványos utcai felvonulás gyülekezésébe csöppentünk bele: hazaérve kiderült, a harcokban elesett katonákra emlékeztek meg. A rendőri biztosítás mellett zajló katonazenés vonulás forgataga: lovas hagyományőrzők; kadétiskolások; cukrászok; korabeli ágyúval masírozó, korhűen öltözött katonák; díszes hintóval hajtató, a múlt évszázadokat megidéző ruhájú utasokkal — és a jó ég tudja még, hogy ki és micsodák voltak még. A Temzén át az üveghíd és a zárt vasúti híd előtti átjárón keltünk át: itt 180 méter széles volt a folyam. A túlparton egymástól tisztes távolságban, szombat délután lévén, harsogó koncertek. A Tate Modern Museumba tartottunk. Tíz emelet magas, négyszögletes toronyépületbe léptünk be: ez csak az egyik része a komplexumnak, amelynek másik szárnyában lehettek a vászonra vitt remekek. A laikus látogató számára a pénzkidobás tipikus példája ez az épület. Hatalmas belső, lényegében kihasználatlan terek. A betonfalak felülete eldolgozatlan. A közlekedőutak szélessége a látogatók számához képest több mint túlzóak. Kisebb terek az alkotások számára. Egyik ingyenesen látogatható, míg a másik fizetős. A faliképen két egymással szemben lévő vízcsepp látható: egyikben szőrös férfi has, a másikban beazonosíthatatlan valami. A vízcseppek az életre utaltak nálam, de az egész egy kakukktojás. A következő képen zöld háttér, elől kezét feltartó zöld figura. A világűrből érkező zöld emberkére asszociálva a „ megtaláltakˇ” címet adtam az alkotásnak. A függőleges betonfalsík legaljából térd alól megjelenő nadrágos, zoknis és bőrcipős férfiláb vízszintes helyzetben a járófelületen. Lehet törni a fejet rajta.