159. MUNKA DIVATJA – farmer (1973)

A középiskolát végezve az első három tanévzárót követő nyáron diákmunkát vállaltam. Magasztos cél lebegett a szemem előtt, márkás farmernadrágra kell a lóvé. Ezekben az években kezdődött el az élettapasztalat gyűjtése.

Első alkalommal édesanyám munkahelyére terelődtem be, az AFIT Lehel utcai telephelyére. A műhelyben egy középkorú hölgy keze alá kerültem. Senkire nem akartam szégyent hozni lébecolással, kerestem a munkát. Más dologra is rálátásom nyílt. A műhelyben dolgozgatott egy pohos fazon is, aki afféle tréfamesterként is üzemelt. Csalafinta módon előadta közvetlenül a lottó számsorsolás után, hogy az ötös lottón úgy lett négyese, hogy az utolsónak kihúzott szám az övénél csak eggyel van mellette – a kitöltetlen szelvényen a számsorsolás alatt stikában ikszelte be a számokat – ezt valaki észrevette. Pechesnek előadott sikeréhez nyájasan gratulált a rászedett főnök is. Velem is packázott a hájpacni. Kanyarfúróért és fúrózsírért küldött át egy másik csarnokba. Az ott dolgozó fiatal szaki pipás lett, és méltóképpen viszonozta a rajtam esett sérelmet. Még egy emlék innen. A H0-s modellvasutamhoz világítás céljára hulladékanyagból, saját felbuzdulásból alumíniumvázat készített az egyik szaki. Örömmel indultam hazafelé, de a portás lekapcsolt, és kisebb balhé lett belőle.

Második alkalommal Kőbányán, a Műszaki Gumigyárban kötöttem ki. Egetverő feladatom itt sem volt, de unaloműzés miatt kerestem a fogdmeg melót. Dolgozhattam a zárt rendszerű homokfúvó gépen apukám keze alatt, annak kültéri változatához odadughattam az orromat. Innen a legpozitívabb emlékem a forró présen elkészített, celofánba csomagolt sütnivaló lángolt kolbász fenséges íze.

Harmadik alkalommal, néhány osztálytárssal együtt, a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat margitszigeti egységébe állhattam be szünidős melósnak. Ez aztán egy valóban pazar hely volt. Néhány naptól eltekintve, amikor az üzemcsarnokban az automata gépsor mellett kellett robotolni, a szabad ég alatt dolgozhattunk. Feladatunk a göngyöleggel visszaérkező teherautók rakományának görgős szerkezetre való ráhelyezése volt, melyet egy nyíláson át kézi erővel az üzemcsarnokba kellett betolni. Előfordult az egyik hétfői napon, hogy délig semmittevéssel múlattuk az időt, mert csak akkor érkezett vissza az első göngyöleggel megrakott fuvar. A délutános műszak idején a budai hegyek mögött lebukó nap hangulata egyenesen fenséges volt.

Bármennyi kólát, narancslét vagy ásványvizet megihattunk. A kitétel csupán annyi volt, hogy teli üveget csak a raktárablak előtt lévő számlálónál volt szabad levenni a szállítósorról. A kólaszirupot fémdobozokban kapta a cég. Bizton állítom, az akkor gyártott Pepsi a mainál nagyságrendekkel jobb minőségű volt.