159. MUNKA DIVATJA —
farmer (1973.)
A középiskolát
végezve, az első három tanévzárót követő nyáron diákmunkát vállaltam. Magasztos
cél lebegett a szemem előtt, márkás farmernadrágra kell a lóvé. Ezekben az
években kezdődött el az élettapasztalat gyűjtése.
Első alkalommal
édesanyám munkahelyére terelődtem be, az AFIT Lehel utcai telephelyére. A
műhelyben egy középkorú hölgy keze alá kerültem. Senkire nem akartam szégyent
hozni lébecolással, kerestem a munkát. Más dologra is rálátásom nyílt. A
műhelyben dolgozgatott egy pohos fazon is, aki afféle tréfamesterként is
üzemelt. Csalafinta módon előadta, közvetlenül a lottó számsorsolás után, hogy
az ötös lottón úgy lett négyese, hogy az utolsónak kihúzott szám az övénél csak
eggyel van mellette — a kitöltetlen szelvényen a számsorsolás alatt stikában ikszelte
be a számokat — ezt valaki észrevette. Pechesnek előadott sikeréhez nyájasan
gratulált a rászedett főnök is. Velem is packázott a háj pacni. Kanyarfúróért
és fúrózsírért átküldött egy másik csarnokba. Az ott dolgozó fiatal szaki pipás
lett, és méltóképpen viszonozta a rajtam esett sérelmet. Még egy emlék innen. A
H0-s modellvasutamhoz hulladékanyagból világítás céljára, saját felbuzdulásból,
alumíniumvázat készített az egyik szaki. Örömmel indultam hazafelé, de a portás
lekapcsolt, és kisebb balhé lett belőle.
Második alkalommal
Kőbányán, a Műszaki Gumi gyárban kötöttem ki. Olyan egetverő feladatom itt sem
volt, de unaloműzés miatt kerestem a fogdmeg melót. Dolgozhattam a zárt
rendszerű homokfúvó gépen apukám keze alatt, annak kültéri változatához odadughattam
az orromat. Innen a legpozitívebb emlékem, a forró présen elkészített celofánba
csomagolt sütnivaló lángolt kolbász fenséges íze.
Harmadik alkalommal,
néhány osztálytárssal együtt, a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vállalat
margitszigeti egységébe állhattam be szünidős melósnak. Ez aztán egy valóban
Pazar hely volt. Néhány naptól eltekintve, amikor az üzemcsarnokban az automata
gépsor mellett kellett robotolni, a szabad ég alatt dolgozhattunk. Feladatunk a
göngyöleggel visszaérkező teherautók rakományának görgős szerkezetre való
ráhelyezése volt, melyet egy nyíláson át kézi erővel az üzemcsarnokba kellett
betolni. Előfordult az egyik hétfői napon, hogy délig semmittevéssel múlattuk
az időt, mert csak akkor érkezett vissza az első göngyöleggel megrakott fuvar.
A délutános műszak alkalmával, a budai hegyek felöl a lebukó nap hangulata
egyenesen fenséges volt. Bármennyi kólát, narancslét vagy ásványvizet
megihattunk. A kitétel csupán annyi volt, hogy a szállítósorról teli üveget
csak a raktárablak előtt lévő számláló előttről volt szabad levenni. A kóla
szirupot fémdobozokban kapta a cég. Bizton állítom, az akkor gyártott pepsi a
mainál nagyságrendekkel jobb minőségű volt.