Vidám napot / Moszkva tér...,

Innen nézve is, meg onnan nézve is.

Általános iskolás korom végéig alig néhányszor keltem át a Dunán Pestről Budára. Fogalmam nem volt a Moszkva tér létezéséről addig, de mivel annak közelébe jártam középiskolába, találkozási helyül is szolgált a továbbiakban. Buliból ott lejmoltunk „bélás”-t, egy fagyira. Olyan volt a tér, amilyen. Semmilyen bajunk nem volt vele.

Már kinőttem az iskolából, amikor egy kedvezményes, három éjszakára szóló, moszkvai kiruccanásra adtuk fejünket a szüleimmel. Én sem hittem a szememnek, de az IBUSZ által kínált úton a programban nem szerepelt a Lenin mauzóleum megtekintése. Tél ellenére még a nulla fokot sem érte el a levegő hőmérséklete a Szovjetúnió fővárosában. Én pedigkíváncsi lettem a Lenin mauzóleumra, és, hogy hogyan is néz ki a nagy ember. Öltönybe, fehér ingbe és nyakkendőbe volt öltöztetve: hastól lefelé pedig egy lepellel volt letakarva. Ami kimondottan érdekes volt a számomra benne, hogy a feje olybá tűnt, mintha egy rózsaszínbe hajló, játékboltban kapható babafejet látnék. A sor lassan haladt, u-alakban kerültük meg a másodlagos ravatalt: felfegyverzett vöröskatonák álltak őrt mellette — és máshol is.

Pár évvel ez előtt idehaza kiötölték, hogy a Moszkva teret átkeresztelik Széll Kálmán térre: az általam kitalált és szervezett országjáró gyalogos túra során, anno megfordultunk Széll Kálmán falujában, és a háznál is. A változásnak nem örültem, de ez a legkevesebb. A Moszkva tér név kapcsán én soha nem asszociáltam a távoli ország fővárosára: számomra csak egy név volt. Viszont érdekes, hogy a XIII. kerületben egy sétányt ez után Moszkva-sétánynak neveztek el: ezt már a baromság csúcsának tartom — bár a Moszkva tér átnevezése is politikai meggondolású volt, de ez utóbbi is, kárpótlásul, meg visszavágásnak. Ez már kiveri nálam a biztosítékot: dobrij gyeny, veszem a kalapomat.