11. Mosolygóarc — Thassos (2011-2017)

Az Égei-tenger legészakabbra fekvő szigete, Thassos. 100 kilométer hosszan lehet körbeutazni. Akár menetrend szerint közlekedő busszal is, de naponta csak egy járat indul. A fővárosban kezdünk. A Limenas fölött magasodó dombtetőn korhűen helyreállított ókori amfiteátrum. Falai között akár vissza is képzelhetjük magunkat a múltba. Hérodotosz közlését alapul véve, időszámítás előtt 1600-1500 közötti évekre kell koncentrálni. Sikertelen királylányrabló hadjárat során a föníciai Aginorasz király Thassos nevű társhadvezér fia, bolyongásai közben rátalált erre a szigetre. A hajóépítésre alkalmas fák, és a fellelt, kiaknázásra váró aranybányák, letelepedésre késztették a föníciaiakat. A történelemkutatók másként gondolnak vissza a kezdetekre. Ők a Kis-Ázsiából ideérkező kareszokat tartják az első néven nevezhető honfoglalóknak. Egyvalami viszont megkérdőjelezhetetlen. Az ókoriak és mi Katival is, vízen érkeztünk ide. A közelben lévő Archeológiai múzeum felkeresését mindenkinek ajánlom. Mi is szétnéztünk odabent és ha nem is találtunk világraszóló tárgyi emlékre a tizennégy évszázadot átölelő kiállításon, de a tenyérnyi sziget lelőhelytérképét tanulmányozva, testközelbe kerültek. Kiléptünk az utcára. Süt a hőség. A kompkikötő közelében a buszvégállomásnál üzemelő büfét javasolnám gyors falatozásra. Sziget szerte itt a legízletesebb a gyros pitában. Ez igaz volt mindaddig, amíg évtizedeken át a lábát húzó papa vitte a boltot, de őt is elérte a nyugdíjas kor. Nyomdokába fia lépett. Ezután a büfé őstörténelmi hellyé vált azok számára, akik ismerték régi dicsfényében. Aki jóllakottan késztetést érez a vízbegázolásra, előtte lábára húzzon vízi cipőt, a mérges tengeri állatkák ellen. A talpba beletörő méregtüskék fájdalmasak. Orvosért kiáltanak. Aki odafigyel erre, nincs miért aggódnia. Limenashoz két személyes élmény köt. Első ízben itt jártam Görögországban, és mediterrán szigeten. Esti sétánk alkalmával a tavernák teraszai zsúfolásig tele. Kosárlabda világbajnokság csatározásai hozta lázba az asztaloknál ülőket. A forró éjszakai levegőt csurig telítette az olíva átható illata. A másik emlék az éjszakára kikötött hajóhoz kapcsolódik. A lágyan hullámzó víz a hajótestet folyamatosan ringásban tartotta. Vele együtt a partra kivezető hajóhíd is mozgott. Eredményeként, emberi vonatkozásban, fájdalmas nyikorgás. Teljesen más ragadta meg Kati figyelmét. Mégpedig a városi strand sziklás végében, a vízre kitelepült egyszerű vendéglő. Kialakításával és környezetével, a mediterrán ilyesféle idillképe lett számára. Pár lépcsőfok után ott állhattunk a tizenkét apostol tiszteletére felszentelt kápolna előtt, ahonnét nem csak a tengerre lehetett rálátni, hanem a falusias városra is.

Többször is megfordultunk a szigeten. Keresztül-kasul bejártuk, így tanúi lehettünk a folyamatos változásoknak. Észak felől kelet felé haladva a tenger menti sávban kezdünk. Két évtizede még az érintetlen természet részét képezte. Manapság gőzerővel folyik a ki- és beépítése. Ennek legemblematikusabb példája a Makryammosz beach. Ide jellemzően a tehetősebb kelet-európai vendégek érkeznek, gyakran luxusautóval. Megtudtuk a portaszolgálatot teljesítő férfitől, három euróért napestig bárki igénybe veheti a szolgáltatásokat. Belenyúltunk a zsebünkbe. A nyaralópark autóúttal határos kerítésén belül, vele párhuzamosan átláthatatlan sűrűségű növényzet burjánzik. A zöld lombkerítés mögött lekerített mini állatkert. Rikoltó páva, ugató őz és lapító tapsifüles a fauna látványvilága. A lakóingatlanokat magába fogadó középső szinteket pinea fenyővel szórták tele. A minden igényt kielégítő apartmanok egymástól tisztes távolságban épültek. Alacsony kőkerítéssel határolt kertjeikben asztaliteniszező, tollasozó, labdázó nyaralók. A bérlemények több teraszon lettek kialakítva, mégis egységes egészet alkotnak. A kék-fehér színű elegáns étterem környezete hangos a kabócáktól. A parti szegély viszont bőven hagyott kívánnivalót maga után. A park félreeső szegletében hozták létre a nudistastrandot. A parányi köves területen hárman sütkéreztek. Ennek éppen ellenkezője igaz a hagyományos strandra. A meredek domboldal aljától egészen a víz széléig lettek telepítve a tucatnyi sorból álló napágyak. A víz szélébe nyugodtan leszúrhatták volna a telt ház feliratú táblát. Az állva fürdőzésre alkalmas sávban tengernyi nép. Nem volt se további hely, se kedvünk a lubickoláshoz. Továbbindulás előtt lezuhanyoztuk magunkról a csöpögő izzadtságot. Másfél autó szélességű úton bandukoltunk tovább. Szemből tűzött a nap. Mégis jó volt a tájat járni. Szabadstrandok céljára kialakított partszakaszok következtek. A homokot a Szaharából tengeri uszályokkal szállították ide. Mélyen süpped bele a láb. A kis zugokat átláthatatlan növénysáv rejti. Kőhajításnyira a Kis-márványöböl. Elő strandjai fogadják a napimádókat. Amikor először jártunk erre, akkor a fővárostól a szilárd burkolatú út a nyaralóparkig tartott, évekkel később egészen idáig. Az egykori szűz területet, a víz széléig telepített napágyak erdeje foglalja el. Közelükben a régóta bevált találmány, zenés taverna. Mindez talán a nyaralópark zsúfoltságát hivatott enyhíteni. Ahogy szokták mondani, a fejlődés megállíthatatlan. Ez esetben talán túlzóan erőltetve. Idővel könnyen kontra produktívvá válhat. Az öböl jobb szélében, képeslapra való szigetkép, márványszikla alakjában. A víztől ellentétes irányba emelkedő dombokon át, valahogyan eljuthatnánk a fővárosból kivezető országút mellett működő márványbányához. A kitermelőmunka 20 méter mélyen zajlik. A több atmoszféranyomású vízsugárral méretre darabolt tömböket kamionok szállítják Limenas kikötőjébe. A zúzalékot a Kis-márványöböl partján hegyekben felhalmozzák, majd uszállyal vagy kamionnal elszállítják. Munkaszünet idején jártunk a bányában. A kiáltást többszörösen visszhangozta az üreg. Egy nagyon emberi történet emléke is a Kis-Márvány öbölhöz fűződik. Éppen a parányi márványkavicsok között neszezve visszaáramló tengervíz hangját rögzítettem. Motorcsónak érkezett az öbölbe. Vezetője horgonyt dobott a sekély vízbe. Jól szituált fiatal hölgy, és hozzá illő fiatalember tartózkodott benne. A lovagias férfi kiszállt a térdig érő vízbe. Előbb egy széket vitt ki a partra, majd ölbe kapta a leányzót. Mint kiderült, mozgáskorlátozott volt. Legvégül a hozzájuk illő, elegáns piknikkosár került szárazra. Jó ilyesmit megtapasztalni. Induljunk tovább. Újra a fák sűrűje között. 10 perc sétát követően megérkezünk a Nagy-márványöbölhöz. A földes partra lejtős út vezet hosszasan. A víz széle keskeny mezsgye. Fák sűrűje, és meredek domboldal övezi féloldalasan a katlant. Egykor ide is csodát álmodhatott egy vállalkozó. A part jobb oldali végébe szánt hotel építkezése viszont régóta félbemaradt. Szóbeszéd szerint, régészeti lelet okkal magyarázták a hatóságok a munka leállítását, de errefelé sem fekete-fehér minden jogi döntés háttere. A csupasz betontorzó örök mementóként emlékeztetett a múltra. Vajon ebből is régészeti lelet lesz? Nem lett, mert a végén csak megépült. Forduljunk a szemkápráztató tenger felé. A sziget fő vízi turistaattrakciója, a szigetkerülő evezős túra vagy csak simán motorcsónakkal. Népes román vízi túrázó társaság töltötte szabadidejét a lágyan hullámzó vízben labdázva, fröcskölve vagy éppen beszélgetve. A vacsorának való alatt ott lobogott a tűz. Ilyenképpen hét nap alatt körbeevezhető a kerekded sziget. A közeli településről induló kirándulóhajó ebben az öbölben is horgonyt vet. Akár a partról a tenger, akár a hajóról a part, valóban idilli. Egy negatív élmény is emlékeztet a helyre. Késő délután jártunk erre, Katival. Péntek lehetett, mert a katonai jellegű sátor körül 4 görög férfi italozott keményen. Elhaladva előttük, fél szemmel rájuk sandított Kati. Hiába a hűs árnyék, a szenzációsan szép környezet, és a meleg tenger, beléje költözött a félsz. Mivel nem szándékoztunk itt éjszakázni, idejekorán útra keltünk. Kissé elszakadtunk a parttól, így a természet másik oldalához kerültünk közelebb. Ezt a csapást nem véletlenül nevezik a helyiek Kecskés útnak. Limlomból összeütött kutyákkal őrzött kecsketanyához érkeztünk. Görögországot jellemzi a kecsketartás. Reggel kiengedik az állatokat, napközben legelnek amerre járnak, estére hazatérnek vagy kint alszanak. Ez a fél ridegtartás, például a tövig lerágott aljnövényzet révén elősegíti a nyári tüzek keletkezését, elharapódzódását. Ezt a szigetet máskülönben is sújtja a szándékos gyújtogatás. A piromániás férfi ismert figura a rendőrök előtt. Ilyenkor a tengerből a tűzoltó helikopter néhány köbméter vizet szállít a tűztenger fölé, majd rázúdítja. Hatásosnak ugyan hatásos, de a sós tengervíz ártalmas lehet az édesvízhez szokott flórára. Idáig az útépítés lendülete nem ért el még. Hogy a talaj laza szerkezete, vagy a várható aszfaltcsík végighúzása indokolja-e, de nyomunkban matuzsálemkorú úthenger döcög. A helyszűke miatt alig van hova húzódni előle. Az erőteljes vibráció nyomasztóan hatott ránk, viszont emlékezetes volt átélni. De mással másként esett meg. Tragédia is előfordult a közelben. Erre egy út menti emléktábla hívja fel a figyelmet. Az út szélénél kezdődő, majdnem függőleges falú, tengerben végződő szakadékba zuhant egy fiatal orosz, vagy ukrán nő. A baleset helyét korláttal lezárták. Az akár 30 méter mélyen morajló tengerre több helyen is rálátni. Jobbra, az átláthatatlan növényzetű hegyoldalban, balra pedig a lankáról, mekegés hallható. Késő délután megszólalnak a kabócák is. Karbantartott és elhanyagolt olívaültetvények követik egymást, majd magaslatok közé befészkelődő öböl a tájkép. Érdemes óvatosan leereszkedni a köves partra. Közben és azon túl is, a vendéglátás lepusztult épületmaradványai utalnak a bizakodással teli időkre. A félreeső kies hely inkább a magányra vágyók paradicsoma. De érdekes az öböl túloldalában lévő domb esete. A talán neve nincs utcácska szélétől magas földnyelv nyúlik be a tengerbe. Pár tíz évvel ezelőtt jóval hosszasabban, mint manapság. A heves és kitartó esőzések árja, mely az 1000 méter magas hegyekből vízgörgetegként zúdul alá, folyamatosan alakítja, átrendezi a tájat. A félszigetnek tekinthető dombra egykor családi házat húztak fel optimistán. Valószínűleg jóval távolabb onnan, ahol a part szakadt. Évek alatt megfigyelhettük a folyamatot, ahogyan előbb a háztól már csak 10 méter volt a széléig. Legutóbb, három. A tulajdonos a leomló oldalakat hálózással próbálta megerősíteni. A következő esős időszak életének eme szakaszára végleg pontot fog tenni. Erős aszfaltos lejtmenet után megérkeztünk a sziget legszebb, párját ritkító részéhez.

A 3 kilométer hosszú homokos öbölben, az Aranypart északi végében tartózkodunk. A kikötőben a számtalan motorcsónak mellett éjszakára itt horgonyozzák le a Zeusz névre keresztelt kirándulóhajót is. A szigetnéző túra nem a kikötőből indul,. Hanem az északi mólótól. A vízbe 25 méterig lehet lelátni. A nyolcórás út alatt többször is vasmacskát eresztett a kapitány. Ilyenkor lehetett a felső szintről vízbe ugrani, vagy a hajó oldalában létrán vízbe ereszkedni. Mivel mindig partközelben állt meg a tengeri medve, ezért bárki könnyen partra úszhatott. A hajó felett vijjogó sárgalábú sirályok keringenek. Nem véletlenül. A hátramaradó utasok aktívabb tagjai a damil végéhez kötözött egyszerű horoggal próbálkoznak. A kifogott félarasznyi halakból bőven jutott a madaraknak, de a hajókonyhában sütésre előtisztított halmaradványokból is kaptak. Nem csak ők jártak jól. Kora délután frissen sütött halat kínált a hajó személyzete. Hogy nem ettünk belőle Katival, annak igazi oka, hogy egyikünk sem szereti a hullámok hátán ide-oda billegő hajót. Megkönnyebbülve léptünk a partra. Az északi mólótól kétórányi távolságban a sziget régi fővárosa, Panagia. Turistajelzésen indultunk. Rövidesen szemétdombba torkollott. Országútra váltottunk. Üdülők, lakóházak és a zöld természet lettek az útitársak. Na, meg a cefetül pörkölő nap. Erős szerpentint követően célt értünk. Az olíva feldolgozón kívül, maga a városka a látnivaló. Központjában élőzenés taverna. Itt ettem először kecskehúst — nem ájultam el tőle. De maradjunk a megunhatatlan tenger mellett.

Az Arany-part homokos vízi paradicsom. Az északi végében lévő kemping telepített lakókocsikkal szerelkezett fel. Közelében melegeknek szálloda. Aki ide betér, mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Falai között gyakran megfordultak Közismert európai figurák is. Gyermekes családokat nem fogadnak. Külön nem említem a temérdek apartmant, szállodát, pizzázót és tavernát. Mindez Panagia külterülete. Ezt a partszakaszt kevésbé gusztusos vízbefolyás választja el az öböl közkedvelt részétől. Egy méter és már Skala-Potamiában vagyunk. A víz szélében néhány bérelhető miniatűr teraszos faház. Napozóágyak rendezett, tarkabarka sora telíti a fövenyt — minden évben egyre több. Élénk a nyüzsgés. Mivel az öböl homokos alja fokozatosan mélyül, kedvenc terepe a kisgyermekes családoknak. A déli hullámtörő is besegít a felhőtlen lubickolásba. Limenasból felkerekedve jócskán kigyalogoltuk magunkat. A strand kőmellvédje mögött hamisítatlan bazár éli világát. Az üdülőtelepen mindenféle egyszerűbb szállástípus között lehet választani. Emlékezetes maradt, amikor a Carrefour hálózat nagyobb, de vásárlóktól üres egységében, a pénztárnál fizetni szerettünk volna. Percekig várakoztunk, miközben közelünkben három bolti dolgozó kedélyesen beszélgetett. Köztük lehetett a pénztáros, az eladó és a főnök is. Végül az árut otthagytuk. A következő évben nyáron az üres üzlet ajtaján lakat. A közelben nyitott egy büfésor jellegű egység, amelynek egy euró árú fehér kenyere etalonná vált számunkra. Mielőtt végleg elhagynánk a sziget legközkedveltebb részét, menjünk vissza térdig a vízbe, és tekintsünk nyugati irányba. Hátunk mögött a kék víz hullámzik, velünk szemben 1200 méter magas zöld hegyóriás. Fantasztikus látvány, fantasztikus környezet.

Ne legyünk restek. A bazár szélében a meredeken ívelő aszfalton felkapaszkodunk a szigeten körbefutó országúthoz. A skala-potamiai bevált szállástól további combos szerpentin következik — erdős területre érkeztünk. Ismét egy korláttal eltorlaszolt lejáró. A balról induló, lábnyomot alig mutató dús növényzettel benőtt ösvényen, körültekintően elindultunk lefelé. A tengerig tartó út felénél elhagyatott tégla lak. Belső üresen álló teréből hallgattam a fakoronák magasában kavargó szél zúgását. Ezalatt a víz felé indult Kati. Mint visszajőve elmondta, nem veszélytelen az út legvége, mert a felcsapódó hullámoktól a vizessé váló kövek rendkívül csúszósak. Könnyen tragédiával végződhet a könnyelműség. Újra az országutat koptattuk. Mellette enyhén kiszélesedett a földsáv. Elhanyagolt külsejű szakállas férfi fenyőmézet árult. Helyesebben, inkább csak a kempingasztalra kitett méz kínálta magát, mert a torzonborz alak a közelben összeütött sufniban aludt vagy üldögélt naphosszat. A magasból időnként ráláttunk a kék vízre. Már csak a látványa is üdítő. Érdekes helyre érkeztünk. Az út mellett éltes korú fa áll, mely él és virágzik. Széles törzséből méter magasból ivóvíz csordogál ki — a korhadt fatörzsbe hátulról slagot vezettek. Az országút itt jóval szélesebb, mint a mézárusnál. A tenger felé eső oldalon a kőpárkány előtt büfé kiülővel, a másik oldalon taverna terasszal. Utóbbi buszos csoportokra rendezkedett be — ez is a változás egyik példája. Országút ide vagy oda, kimondottan hangulatos környezet. Úti cél szempontjából két lehetőség között választhatunk, mindkettőt bejárjuk. Jobbra folyamatosan emelkedő szekérút nyílik. Arra tartunk.

Az út közelében Pofásabb ház. Körülötte szétszórtan gazdasági épületek. A környezetet jelentő hegyoldalak telibe zöldek. Lombos fák és pineák. A hegyen távolabb viskószerű épület. Előtte meztelenül álló szakállas férfi napozik — talán ő lehet a mézárus. Fokozatosan egyre meredekebbé vált a köves út, egészen a hegycsúcsig. 550 méter magasan megtörölhettük a homlokunkat. A fától idáig tartó szakaszt meseszépnek tartja Kati. Ezen túlmenően három dolgot érdemes megemlíteni. A tengerre nyíló panorámát, és a hangosan búgó Átjátszóállomást. Akárhányszor jártunk idefent, a légies mozgású széllel mindig találkoztunk. A hegyen át innen indul a piros turistajelzés Potámiába. Igen ám, de a sziklák takarásában olyan mély és rejtett üregek leselkednek a gyanútlan túrázóra, hogy a második vészhelyzet után késlekedés nélkül visszafordultunk. Meg volt a terv. A tetőről a járt úton visszaindultunk, majd a szekérútról balra kanyarodva a távoli falu felé tartottunk. Szemgyönyörködtető természeti látványossághoz érkeztünk: liánokkal sűrűn benőtt sziklafal, melyről széles sávban csurgott alá a víz. Ez a vidék gazdag ehető gombákban. Teknős és sikló mutatta magát. A forróságban a madarak inkább pihegtek, mintsem hallatták hangjukat. Enyhe lejtmenetbe ment át a csapás. Észrevettük azt a helyet, ahol a csúcsról induló és veszélyesnek tartott piros turistaút, bal felől becsatlakozott az ösvénybe. Az üresen álló kecskeólakon is túl jártunk már. Több egyenlő értékű út között kellett választani. Szándékosan betévedtünk a szegényes portára információért. Hamarosan üdvözölhettük a ház ajtaján kilépő, és nagy szemeket meresztő háziasszonyt. Hátraarc után rátaláltunk a Potámiába vezető, erősen lejtős, köves csapásra. A templomnál kötöttünk ki. Jólesően leültünk falatozni. Helyi kiskamasz somfordált körülöttünk. Meghívtuk magunk mellé. Mindezt a távolból látta az anyja, aki tányéron süteményt tett elénk. Témává vált a nem látás. Játékból behunyt szemmel belemerült a fehér bottal való közlekedés rejtelmeibe, a kis barátunk. Pár nappal később az Aranyparton a vízben találkoztunk vele: fülig érő mosolygóarc nézet ránk. A rövid kitérő után térjünk vissza oda, ahol a műút szélében magasodó fatörzsből édes víz tört elő.

Lábgyötrő lefelé trapp után végre szétnézhettünk a rém hosszan elterülő Kinirában. Alvó falu. A túlsó végében leltünk rá az életmentő marketre. A behűtött Üdítő mellé került jégkrém is. Kiegyenlítettük a számlát. Sokatmondóan intett felénk a kereskedő. A hátsó traktus végében az ajtót szélesre tárta előttünk, és tessék: tengerre néző árnyékos teraszon foglalhattunk helyet. Mielőtt folytatódna az egy útra felfűzött szigettel való ismerkedés, néhány kiragadott érdekesség. Limenastól Aliki 31 kilométerre a sziget délkeleti csücskében fekszik. Két öblét félsziget köti össze. Időszámítás előtt VII. században lakták már. A fennmaradt emlékek a part menti épületek mögött látogathatók. A település szélében az ókortól a bizánci korig márványbánya üzemelt. Nem csak a parton megfigyelhető különleges márványformák és medencék érdekesek, hanem a tengerben lévő teljesen sima felületű márványlapokon közlekedés élménye is. Csúszós, mint a tükörjég vagy talán annál is jobban. Nem maradhatott ki az ortodox kolostor sem. Mézet árultak donációért. Theologos faluban a házak falai a természetből való kövek. Lapos tetejük palakőzet. A településen táblák jelzik a Kefalogourna vízesései és medencéi helyét. Nevét a fejformára emlékeztető szikláról kapta, ahonnan előtör a víz. Az Agia Vassiliki forrásából származó vizekkel együtt két vízesést hoznak létre, amelyek zuhatagként ömlenek a természet alkotta medencébe. Távolabb lépcsőzetesen utat törve két medencét vájt ki, amelyben a bátrak úszhatnak. A vízeséseket buja vegetáció veszi körbe. Alig hatol át rajtuk a napsugár. Nyáron jártunk ott. Vékonykán csordogált a vízesés. Térjünk vissza a félretett aszfaltcsíkhoz.

Kinirától indulunk tovább. Autó nélkül nehézkes megközelíteni a Giolát. Mi az oda úthoz igénybe vettük a napi egy szem körjáratot, melyre kora délelőtt szálltunk fel Skala-Potámiában, hogy a természet alkotta látványosságtól késő estére gyalogosan visszaérkezhessünk. A buszról leszállva semmilyen útba igazító tábla nem jelezte a helyet. A műúttól fedetlen és köves terepen fél óra alatt érhető el, a tenger által kivájt sziklamedence. 3 oldalról fal övezi. A tenger felé eső része természet alkotta kőgát, mely egyben hullámtörőként is szolgál. A sziklaperemről a bátrabbak fejest vagy talpast ugorhatnak, mások létra segítségével csobbanhatnak. Nem veszélytelen benne tartózkodni. Egyik alkalommal, a vízből frissen kimentett hölgy pihegve elmélkedett az újjászületésén. A tenger kiszámíthatatlansága minket is majdnem végveszélybe sodort, pedig a kőmedence szélében tartózkodtunk. Hangfelvételt készítettünk a sziklafalnak csapódó hullámokról. A víz tőlünk két-három méterrel lejjebb ostromolta a függőleges falat. De a semmiből érkezett egy olyan magas hullámtaraj, amely már vitte is az egyik mikrofonszivacsot. Amennyiben fél méterrel magasabb, mindkettőnket magával ragadott volna. Onnan nem lett volna visszaút.

Utazásaink során első ízben betársultunk egy bérautóba. Egy percet sem unatkoztunk a nálunk fiatalabb házaspár társaságában. Az életmód tanácsadóként dolgozó hölgy a spontán ötletgazdagság utolérhetetlen fenoménja. Férje, a minden feladatra azonnal készen álló, iróniát vastagon hintő típus. Pazar kettősüket a következőképpen fogalmaztam meg: Úgy érzem magam veletek, mintha egy „Hurrá, nyaralunk!” című feledhetetlen olasz filmvígjáték részese lehetnék veletek. Autóból ki, autóba vissza — ekként telt a nap jelentős része. Az igazsághoz hozzátartozik, piszkos meleg napot fogtunk ki. Kívánságukra, a nap utolsó felvonásaként számukra szakrális helyre gurultunk. A Waldorf iskola németországi képviselői tizenkét nagyobb követ állítottak fel mértani alakzatban a tengerparton. Tették, miután kiszámították, hogy azon a helyen, az ilyen meg olyan összetevők és együttállások alapján, az univerzumból érkező energia leghatékonyabb átadására lesznek képesek a kövek. A tettre kész házaspár mély meggyőződéssel beállt a kövek mértani középpontjába, és a kozmikus energiát sejtszintig magukba szívták. Ezalatt tőlük pár 10 méterrel távolabb, egy padon csendesen ücsörögtünk Katival. Sajátságosan, teljesen kilazulva éreztem magam, mintha rajtam kívül senki és semmi más nem lenne a nagyvilágban — erről persze nem szóltam. Közel egy óra telt el így. Szedelőzködtünk. A szállásig ránk váró 40 kilométer közben továbbra sem unatkoztunk. Nevetgélve szálltunk ki az autóból. Egymás mellett állva búcsúzkodtunk, amikor a minden pillanatban kreatív hölgy mosolyogva elcsicseregte magát:

— Olyan fáradt vagyok, hogy alig állok a lábamon!