11. Mosolygó arc — Thassos (2011-2017)
Az Égei-tenger legészakabbra fekvő szigete, Thassos. 100 kilométer
hosszan lehet körbeutazni. Akár menetrend szerinti busszal is, de naponta csak
egy járat közlekedik. A fővárosban kezdünk. A Limenas fölött magasodó dombtetőn
korhűen helyreállított ókori amfiteátrum. Falai között akár vissza is
képzelhetjük magunkat a múltba. Hérodotosz közlését alapul véve, időszámítás
előtt 1600-1500 közötti évekre kell koncentrálni. Sikertelen királylányrabló
hadjárat során, a föníciai Aginorasz király Thassos nevű társhadvezér fia,
bolyongásai közben rátalált erre a szigetre. A hajóépítésre alkalmas fák, és a
fellelt, kiaknázásra váró aranybányák, letelepedésre késztették a föníciaiakat.
A történelemkutatók másként gondolnak vissza a kezdetekre. Ők a Kis-Ázsiából
ideérkező kareszokat tartják az első néven nevezhető honfoglalóknak. Egyvalami
viszont megkérdőjelezhetetlen. Az ókoriak és mi Katival is, vízen érkeztünk
ide. A közelben lévő Archeológiai múzeum felkeresését mindenkinek ajánlom. Mi
is szétnéztünk odabent és ha nem is találtunk
világraszóló tárgyi emlékre a 14 évszázadot átölelő kiállításon, de a tenyérnyi
sziget lelőhelytérképét tanulmányozva, testközelbe kerültek. Kiléptünk az
utcára. Süt a hőség. A kompkikötő közelében a buszvégállomásnál üzemelő büfét
javasolnám gyors falatozásra. Sziget szerte itt a legízletesebb a gyros
pitában. Ez igaz volt mindaddig, amíg évtizedeken át a lábát húzó papa vitte a
boltot, de őt is elérte a nyugdíjas kor. Fia lépett a nyomdokába. Ezután a büfé
őstörténelmi hellyé vált azok számára, akik ismerték régi dicsfényében. Aki
jóllakottan késztetést érez a vízbegázolásra, előtte lábára húzzon vízi cipőt,
a mérges tengeri állatkák ellen. A talpba beletörő méregtüskék fájdalmasak,
orvosért kiáltanak. Aki odafigyel erre, nincs miért aggódnia. Limenashoz két
személyes élmény köt. Első ízben itt jártam Görögországban, és mediterrán
szigeten. Esti sétánk alkalmával a vendéglők teraszai zsúfolásig tele.
Kosárlabda világbajnokság csatározásai hozta lázba az asztaloknál ülőket. A
forró éjszakai levegőt csurig telítette az olíva átható illata. A másik emlék
az éjszakára kikötött hajóhoz kapcsolódik. A lágyan hullámzó víz a hajótestet
folyamatosan mozgásban tartotta. Vele együtt a partra kivezető hajóhíd is
mozgott. Eredményeként, emberi vonatkozásban, fájdalmas nyikorgás. Teljesen más
ragadta meg Kati figyelmét. Mégpedig a városi strand sziklás végében, a vízre
kitelepült egyszerű vendéglő. Kialakításával és környezetével, a mediterrán
ilyesféle idillképe lett számára. Pár lépcsőfok után ott állhattunk a 12
apostol tiszteletére felszentelt kápolna előtt, ahonnét nem csak a tengerre
lehetett rálátni, hanem a falusias városra is.
Mivel többször is megfordultunk a szigeten, nem csak
bejártuk, hanem tanúi lehettünk a folyamatos változásoknak is. Észak felől
kelet felé haladva a sokszínű természeti környezetben, a tenger menti sávban
kezdünk. 2 évtizede még az érintetlen természet részét képezte. Manapság
gőzerővel folyik a ki- és beépítése. Ennek legemblematikusabb példája a
Makryammosz beach. Ide jellemzően a tehetősebb kelet-európai vendégek érkeznek,
gyakran luxusautóval. Megtudtuk a portástól, három euróért napestig bárki
igénybe veheti a szolgáltatásokat. Belenyúltunk a zsebünkbe. A nyaralópark
autóúttal határos kerítésén belül, vele párhuzamosan átláthatatlan sűrűségű
növényzet burjánzik. A zöld lombkerítés mögött lekerített mini állatkert.
Rikoltó páva, ugató őz és lapító tapsifüles a fauna látványvilága. A
lakóingatlanokat magába fogadó középső szinteket pinea fenyővel szórták tele. A
minden igényt kielégítő apartmanok egymástól tisztes távolságban épültek.
Alacsony kőkerítéssel határolt kertjeikben asztaliteniszező, tollasozó, labdázó
nyaralók. A bérlemények több teraszon lettek kialakítva, mégis egységes egészet
alkotnak. A kék-fehér színű elegáns étterem környezete egész nap hangos a
kabócáktól. A parti szegély viszont bőven hagyott kívánnivalót maga után. A
park félreeső szegletében hozták létre a nudista strandot. A parányi köves
területen hárman sütkéreztek. Ennek éppen ellenkezője igaz a hagyományos
strandra. A meredek domboldal aljától egészen a víz széléig lettek telepítve, a
tucatnyi sorból álló napágyak. A víz szélébe nyugodtan leszúrhatták volna a
telt ház feliratú táblát. Az állva fürdőzésre alkalmas sávban tengernyi nép.
Nem volt se további hely, se kedvünk a lubickoláshoz. Továbbindulás előtt
lezuhanyoztuk magunkról a csöpögő izzadtságot. Másfél autó szélességű úton
bandukoltunk tovább. Szemből tűzött a nap. Mégis jó volt a tájat járni. Szabadstrandok
céljára kialakított partszakaszok következtek. A homokot a Szaharából tengeri
uszályokkal szállították ide. Mélyen süpped bele a láb. A kis zugokat
átláthatatlan növénysáv rejti. Kőhajításnyira a Kis-márványöböl. Elő strandjai
fogadják a napimádókat. Amikor először jártunk erre, akkor a fővárostól a
szilárd burkolatú út a nyaralóparkig tartott, évekkel később egészen idáig. Az
egykori szűz területet, a víz széléig telepített napágyak erdeje foglalja el.
Közelükben a régóta bevált találmány, zenés taverna. Mindez talán a nyaralópark
zsúfoltságát hivatott enyhíteni. Ahogy szokták mondani, a fejlődés
megállíthatatlan. Ez esetben talán túlzóan erőltetve, mely idővel kontra
produktívvá válhat. Az öböl jobb szélében, képeslapra való szigetkép,
márványszikla alakjában. A víztől ellentétes irányba emelkedő dombokon át,
valahogyan eljuthatnánk a fővárosból kivezető országút mellett működő
márványbányához. A kitermelőmunka 20 méter mélyen zajlik. A több
atmoszféranyomású vízsugárral méretre darabolt tömböket kamionok szállítják
Limenas kikötőjébe. A zúzalékot a Kis-márványöböl partján hegyekben
felhalmozzák, majd uszállyal vagy kamionnal elszállítják. Munkaszünet idején
jártunk a bányánál. A kiáltást többszörösen visszhangozta az üreg. Egy nagyon
emberi történet emléke is a Kis-Márvány öbölhöz fűződik. Éppen a parányi
márványkavicsok között neszezve visszaáramló tengervíz hangját rögzítettem.
Motorcsónak érkezett az öbölbe. Vezetője horgonyt vetett a sekély vízbe. Jól
szituált fiatal hölgy, és hozzá illő fiatalember tartózkodott benne. A lovagias
férfi kiszállt a térdig érő vízbe. Előbb egy széket vitt ki a partra, majd ölbe
kapta a leányzót. Mint kiderült, mozgáskorlátozott volt. Legvégül a hozzájuk
illő, elegáns piknikkosár került szárazra. Jó ilyesmit megtapasztalni.
Induljunk tovább. Újra a fák sűrűje között. 10 perc sétát követően megérkezünk
a Nagy-márványöbölhöz. A földes partra lejtős út vezet hosszasan. A víz széle
keskeny mezsgye. Fák sűrűje, és meredek domboldal övezi féloldalasan a katlant.
Egykor ide is csodát álmodhatott egy vállalkozó. A part jobb oldali végébe
szánt hotel építkezése viszont régóta félbemaradt.
Szóbeszéd szerint, régészeti lelet okkal magyarázták a hatóságok a munka
leállítását, de errefelé sem fekete-fehér minden jogi döntés háttere. A csupasz
betontorzó örök mementóként emlékeztetett a múltra. Vajon ebből is régészeti
lelet lesz? Nem lett, mert a végén csak megépült. Forduljunk a szemkápráztató
tenger felé. A sziget fő vízi turistaattrakciója, a szigetkerülő evezős túra
vagy csak simán motorcsónakkal. Népes román vízi túrázó társaság töltötte
szabadidejét a lágyan hullámzó vízben labdázva, fröcskölve vagy éppen
beszélgetve. A vacsorának való alatt ott lobogott a tűz. Ilyenképpen 7 nap
alatt körbeevezhető a kerekded sziget. A közeli településről induló
kirándulóhajó ebben az öbölben is horgonyt vet. Akár a partról a tenger, akár a
hajóról a part, valóban idilli. Egy negatív élmény is emlékeztet a helyre. Késő
délután jártunk erre, Katival. Hétvége körül lehetett, mert a katonai jellegű sátor
körül 4 görög férfi italozott keményen. Elhaladva előttük, fél szemmel rájuk
sandított Kati. Hiába a hűs árnyék, a szenzációsan szép környezet, és a meleg
tenger, beléje költözött a félsz. Mivel nem szándékoztunk itt éjszakázni, útra
keltünk. Kissé elszakadtunk a parttól, így a természet másik oldalához
kerültünk közelebb. Ezt a csapást nem véletlenül nevezik a helyiek Kecskés
útnak. Limlomból összeütött, kutyákkal őrzött kecsketanyához érkeztünk.
Görögországot jellemzi a kecsketartás. Reggel kiengedik az állatokat, napközben
legelnek amerre járnak, estére hazatérnek vagy kint
alszanak. Ez a fél ridegtartás, például a tövig lerágott aljnövényzet révén
elősegíti, a nyári tüzek keletkezését, elharapódzódását. Ezt a szigetet
máskülönben is sújtja a szándékos gyújtogatás. A piromániás férfi ismert figura
a rendőrök előtt. Ilyenkor a tengerből a tűzoltó helikopter néhány köbméter
vizet szállít a tűztenger fölé, majd rázúdítja. Hatásosnak ugyan hatásos, de a
sós tengervíz ártalmas lehet az édesvízhez szokott flórára. Idáig nem ért el az
útépítés lendülete. Hogy a talaj laza szerkezete vagy a várható aszfaltcsík
végighúzása indokolja-e, de nyomunkban matuzsálemkorú úthenger döcög. A
helyszűke miatt, alig van hova húzódni előle. Az erőteljes vibráció nyomasztóan
hatott ránk, viszont emlékezetes volt átélni. De mással másként esett meg.
Tragédia is előfordult a közelben. Erre egy út menti emléktábla hívja fel a
figyelmet. Az út szélénél kezdődő, majdnem függőleges falú, tengerben végződő
szakadékba zuhant egy fiatal orosz vagy ukrán nő. A baleset helyét korláttal
lezárták. Az akár 30
méter mélyen morajló tengerre több helyen is rálátni.
Jobbra, az átláthatatlan növényzetű hegyoldalban, balra pedig a lankáról,
mekegés hallható. Késő délután megszólalnak a kabócák is. Karbantartott és
elhanyagolt olívaültetvények követik egymást, majd magaslatok közé befészkelődő
öböl a tájkép. Érdemes óvatosan leereszkedni a köves partra. Közben és azon túl
is, a vendéglátás lepusztult épületmaradványai utalnak a bizakodással teli időkre.
A félreeső kies hely inkább a magányra vágyók paradicsoma. De érdekes az öböl
túloldalában lévő domb esete. A talán neve nincs
utcácska szélétől magas földnyelv nyúlik be a tengerbe. Pár 10 évvel ezelőtt
jóval hosszasabban, mint manapság. A heves és kitartó esőzések árja, mely az 1000 méter magas
hegyekből vízgörgetegként zúdul alá, folyamatosan alakítja, átrendezi a tájat.
A félszigetnek tekinthető dombra egykor családi házat húztak fel optimistán.
Valószínűleg jóval távolabb onnan, ahol a part szakadt. Évek alatt
megfigyelhettük a folyamatot, ahogyan előbb a háztól már csak 10 méter volt a
széléig. Legutóbb, 3. A
tulajdonos a leomló oldalakat hálózással próbálta megerősíteni. A következő
esős időszak életének eme szakaszára végleg pontot fog tenni. Erős aszfaltos
lejtmenet után megérkeztünk a sziget legszebb, párját ritkító részéhez.
A 3 kilométer hosszú homokos öbölben, az
Aranypart északi végében tartózkodunk. A kikötőben a számtalan motorcsónak
mellett éjszakára itt horgonyozzák le a Zeusz névre keresztelt kirándulóhajót
is. A szigetnéző túra nem a kikötőből indul,. Hanem az
északi mólótól. A vízbe 25 méterig lehet lelátni. A 8 órás út alatt többször is
vasmacskát eresztett a kapitány. Ilyenkor lehetett a felső szintről vízbe
ugrani, vagy a hajó oldalában létrán vízbe ereszkedni. Mivel mindig
partközelben állt meg a tengeri medve, ezért bárki könnyen partra úszhatott. A
hajó felett vijjogó sárgalábú sirályok keringenek. Nem véletlenül. A hátramaradó
utasok aktívabb tagjai a damil végéhez kötözött egyszerű horoggal próbálkoznak.
A kifogott félarasznyi halakból bőven jutott a madaraknak, de a hajókonyhában
sütésre előtisztított halmaradványokból is kaptak. Nem csak ők jártak jól. Kora
délután frissen sütött halat kínált a hajó személyzete. Hogy nem ettünk belőle
Katival, annak igazi oka, hogy egyikünk sem szereti a hullámok hátán ide-oda
billegő hajót. Megkönnyebbülve léptünk a partra. Az északi mólótól 2 órányi
távolságban a sziget régi fővárosa, Panagia. Turistajelzésen indultunk, mely
rövidesen szemétdombba torkollott. Országútra váltottunk. Üdülők, lakóházak és
a zöld természet lettek az útitársak. Na, meg a cefetül pörkölő nap. Erős
szerpentint követően célt értünk. Az olíva feldolgozón kívül, maga a városka a
látnivaló. Központjában élőzenés taverna. Itt ettem először kecskehúst — nem
ájultam el tőle. De maradjunk a megunhatatlan tenger mellett.
Az Arany-part homokos vízi paradicsom. Az északi
végében lévő kemping telepített lakókocsikkal szerelkezett fel. Közelében
melegeknek szálloda. Aki ide betér, mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Közismert
európai személyek is gyakran megfordultak falai között. Gyermekes családokat
nem fogadnak. Külön nem említem a temérdek apartmant, szállodát, pizzázót és
tavernát. Mindez Panagia külterülete. Ezt a partszakaszt kevésbé gusztusos
vízbefolyás választja el az öböl közkedvelt részétől. Egy méter és már
Skala-Potamiában vagyunk. A víz szélében néhány bérelhető miniatűr teraszos
faház. Napozóágyak rendezett, tarkabarka sora telíti a fövenyt — minden évben
egyre több. Élénk a nyüzsgés. Mivel az öböl homokos alja fokozatosan mélyül,
kedvenc terepe a kisgyermekes családoknak. A déli hullámtörő is besegít a
felhőtlen lubickolásba. Limenasból felkerekedve jócskán kigyalogoltuk magunkat.
A strand kő mellvédje mögött, hamisítatlan bazár éli világát. Az üdülőtelepen
mindenféle egyszerűbb szállástípus között lehet válogatni. Emlékezetes maradt,
amikor a Carrefour hálózat nagyobb, de vásárlóktól üres egységében, a pénztárnál
fizetni szerettünk volna. Percekig várakoztunk, miközben közelünkben 3 bolti
dolgozó kedélyesen beszélgetett. Köztük lehetett a pénztáros, az eladó és a
főnök is. Végül az árut otthagytuk. A következő évben nyáron az üres üzlet
ajtaján lakat. A közelben nyitott egy büfésor jellegű egység, amelynek egy euró
árú kenyere etalonná vált számunkra. Mielőtt végleg
elhagynánk a sziget legközkedveltebb részét, menjünk vissza térdig a vízbe, és
tekintsünk nyugati irányba. Hátunk mögött a kék víz hullámzik, velünk szemben 1200 méter magas
zöld hegyóriás. Fantasztikus látvány, fantasztikus környezet.
Ne legyünk restek. A bazár szélében a meredeken ívelő
aszfalton felkapaszkodunk a szigeten körbefutó országúthoz. A skala-potamiai
bevált szállástól további combos szerpentin következik — erdős területre
érkeztünk. Ismét egy korláttal eltorlaszolt lejáró. A balról induló, lábnyomot
alig mutató dús növényzettel benőtt ösvényen, körültekintően elindultunk
lefelé. A tengerig tartó út felénél elhagyatott tégla lak. Belső üresen álló
teréből hallgattam a fakoronák magasában kavargó szél zúgását. Ezalatt a víz felé indult Kati. Mint visszajőve elmondta,
nem veszélytelen az út legvége, mert a felcsapódó hullámoktól a vizessé váló
kövek rendkívül csúszósak. Könnyen tragédiával végződhet a könnyelműség. Újra
az országutat koptattuk. Mellette enyhén kiszélesedett a földsáv. Elhanyagolt
külsejű szakállas férfi fenyőmézet árult. Helyesebben, inkább csak a
kempingasztalra kitett méz kínálta magát, mert a torzonborz alak a közelben összeütött
sufniban aludt vagy üldögélt naphosszat. A magasból időnként ráláttunk a kék
vízre. Már csak a látványa is üdítő. Érdekes helyre érkeztünk. Az út mellett
éltes korú fa áll, mely él és virágzik. Széles törzséből
méter magasból ivóvíz csordogál — a korhadt fatörzsbe hátulról slagot vezettek.
Az országút itt jóval szélesebb, mint a mézárusnál. A tenger felé eső oldalon a
kőpárkány előtt büfé kiülővel, a másik oldalon taverna terasszal. Utóbbi buszos
csoportokra rendezkedett be — ez is a változás egyik példája. Országút ide vagy
oda, kimondottan hangulatos környezet. Úti cél tekintetében 2 lehetőség között
választhatunk — mindkettőt bejárjuk. Jobbra a folyamatosan emelkedő szekérút
nyílik. Arra tartunk.
Az út közelében Pofásabb ház. Körülötte szétszórtan gazdasági
épületek. A környezetet jelentő hegyoldalak telibe zöldek. Lombos fák és
pineák. A hegyen távolabb viskószerű épület. Előtte meztelenül álló szakállas
férfi napozik — talán ő lehet a mézárus. Fokozatosan egyre meredekebbé vált a
köves út, egészen a hegycsúcsig. 550 méter magasan megtörölhettük a homlokunkat.
Ezen túlmenően három dolgot érdemes megemlíteni. A tengerre nyíló panorámát és
a hangosan búgó Átjátszóállomást. Akárhányszor jártunk idefent, a légies
mozgású széllel mindig találkoztunk. A hegyen át innen indul a piros
turistajelzés Potámiába. Igen ám, de a sziklák takarásában olyan mély és
rejtett üregek leselkednek a gyanútlan túrázóra, hogy a második vészhelyzet
után késlekedés nélkül visszafordultunk. Meg volt a terv. A tetőről a járt úton
visszaindultunk, majd a szekérútról balra kanyarodva a távoli falu felé
tartottunk. Szemgyönyörködtető természeti látványossághoz érkeztünk: liánokkal
sűrűn benőtt sziklafal, melyről széles sávban csurgott alá a víz. Ez a vidék
gazdag ehető gombákban. Teknős és sikló mutatta magát. A forróságban a madarak
inkább pihegtek, mintsem hallatták hangjukat. Enyhe lejtmenetbe ment át a
csapás. Észrevettük azt a helyet, ahol a csúcsról induló és veszélyesnek
tartott piros turistaút, bal felől becsatlakozott az ösvénybe. Az üresen álló
kecskeólakon is túl jártunk már. Több egyenlő értékű
út között kellett választani. Szándékosan betévedtünk a szegényes portára
információért. Hamarosan üdvözölhettük a ház ajtaján kilépő és nagy szemeket
meresztő háziasszonyt. Hátraarc után rátaláltunk a Potámiába vezető, erősen
lejtős és köves csapásra. Levezetett a templomhoz. Jólesően leültünk falatozni.
Helyi kiskamasz somfordált körülöttünk. Meghívtuk magunk mellé. Mindezt a
távolból látta az anyja, aki tányéron süteményt tett elénk. Témává vált a nem
látás. Játékból behunyt szemmel belemerült a fehér bottal való közlekedés
rejtelmeibe, a kis barátunk. Pár nappal később az Aranyparton a vízben
találkoztunk vele: fülig érő mosolygó arc nézet ránk. A rövid kitérő után
térjünk vissza oda, ahol a műút szélében magasodó fatörzsből édes víz tört elő.
Lábgyötrő lefelé trapp után végre szétnézhettünk a rém
hosszan elterülő Kinirában. Alvó falu. A túlsó végében leltünk rá az életmentő
marketre. A behűtött Üdítő mellé került jégkrém is. Kiegyenlítettük a számlát.
Sokatmondóan intett felénk a kereskedő. A hátsó traktus végében szélesre tárta
előttünk az ajtót, és tessék: tengerre néző árnyékos teraszon foglalhattunk
helyet. Mielőtt folytatódna az egy útra felfűzött szigettel való ismerkedés, néhány
kiragadott érdekesség. Limenastól Aliki 31 kilométerre a sziget délkeleti
csücskében fekszik. Két öblét félsziget köti össze. Időszámítás előtt 7.
században lakták már. A fennmaradt emlékek a part menti épületek mögött
látogathatók. A település szélében az ókortól a bizánci korig márványbánya
üzemelt. Nem csak a parton megfigyelhető különleges márványformák és medencék
érdekesek, hanem a tengerben lévő teljesen sima felületű márványlapokon
közlekedés élménye is. Csúszós, mint a tükörjég vagy talán annál is jobban. Nem
maradhatott ki az ortodox kolostor sem. Mézet árultak donációért. Theologos
faluban a házak falai a természetből való kövek. Lapos tetejük palakőzet. A
faluban táblák jelzik a Kefalogourna vízesései és medencéi helyét. Nevét a
fejformára emlékeztető szikláról kapta, ahonnan előtör a víz. Az Agia Vassiliki
forrásából származó vizekkel együtt két vízesést hoznak létre, amelyek
zuhatagként ömlenek a természet alkotta medencébe. Távolabb lépcsőzetesen utat
törve két medencét vájt ki, amelyben a bátrak úszhatnak. A vízeséseket buja
vegetáció veszi körbe. Alig hatol át rajtuk a napsugár. Nyáron jártunk ott.
Vékonykán csordogált a vízesés. Térjünk vissza a félretett aszfaltcsíkhoz.
Kinirától indulunk tovább. Autó nélkül nehézkes megközelíteni a Giolát. Mi az
oda úthoz igénybe vettük a napi egy szem körjáratot, melyre kora délelőtt
szálltunk fel Skala-Potámiában, hogy a természet alkotta látványosságtól késő
estére gyalogosan visszaérkezhessünk. A buszról leszállva semmilyen útba
igazító tábla nem jelezte a helyet. A műúttól fedetlen és köves terepen fél óra
alatt érhető el, a tenger által kivájt sziklamedence. 3 oldalról fal övezi. A
tenger felé eső része természet alkotta kőgát, mely egyben hullámtörőként is
szolgál. A sziklaperemről a bátrabbak fejest vagy talpast ugorhatnak, mások
létra segítségével csobbanhatnak. Nem veszélytelen benne tartózkodni. Egyik
alkalommal, a vízből kimentett hölgy pihegve elmélkedett az újjászületésén. A
tenger kiszámíthatatlansága minket is majdnem végveszélybe sodort, pedig a
kőmedence szélében tartózkodtunk. Hangfelvételt készítettünk a sziklafalnak
csapódó hullámokról. A víz tőlünk 2-3 méterrel lejjebb ostromolta a függőleges
falat. De a semmiből érkezett egy olyan magas hullámtaraj, mely már vitte is az
egyik mikrofonszivacsot. Amennyiben fél méterrel magasabb, mindkettőnket
magával ragadott volna. Onnan nem lett volna visszaút.
Utazásaink során első ízben betársultunk egy
bérautóba. Egy percet sem unatkoztunk a nálunk fiatalabb házaspár társaságában.
Az életmód tanácsadóként dolgozó hölgy a spontán ötletgazdagság utolérhetetlen
fenoménja. Férje, a minden feladatra azonnal készen álló, iróniát vastagon
hintő típus. Pazar kettősüket a következőképpen fogalmaztam meg: Úgy érzem
magam veletek, mintha egy „Hurrá, nyaralunk!” című
feledhetetlen olasz filmvígjáték részese lehetnék veletek. Autóból ki, autóba
vissza — ekként telt a nap jelentős része. Az
igazsághoz hozzátartozik, piszkos meleg napot fogtunk ki. Kívánságukra, a nap
utolsó felvonásaként számukra szakrális helyre gurultunk. A Waldorf iskola
németországi képviselői 12 nagyobb követ állítottak fel mértani alakzatban a
tengerparton. Tették, miután kiszámították, hogy azon a helyen, az ilyen meg
olyan összetevők és együttállások alapján, az univerzumból érkező energia leghatékonyabb
átadására lesznek képesek a kövek. A tettre kész házaspár mély meggyőződéssel
beállt a kövek mértani középpontjába, és a kozmikus energiát sejtszintig
magukba szívták. Ezalatt tőlük pár 10 méterrel
távolabb, egy padon csendesen ücsörögtünk Katival. Sajátságosan, teljesen
kilazulva éreztem magam, mintha rajtam kívül senki és semmi más nem lenne a
nagyvilágban — erről persze nem szóltam. Közel egy óra telt el így.
Szedelőzködtünk. A szállásig ránk váró 40 kilométer
közben továbbra sem unatkoztunk. Nevetgélve szálltunk ki az autóból. Egymás
mellett állva búcsúzkodtunk, amikor a minden pillanatban kreatív hölgy
mosolyogva elcsicseregte magát:
— Olyan fáradt vagyok, hogy alig állok a lábamon!