11. Mosolygóarc — Thassos (2011-2017)
Az Égei-tenger legészakabbra fekvő szigete, Thassos. 100 kilométer
hosszan lehet körbeutazni. Akár menetrend szerint közlekedő busszal is, de
naponta csak egy járat indul. A fővárosban kezdünk. A Limenas fölött magasodó
dombtetőn korhűen helyreállított ókori amfiteátrum. Falai között akár vissza is
képzelhetjük magunkat a múltba. Hérodotosz közlését alapul véve, időszámítás
előtt 1600-1500 közötti évekre kell koncentrálni. Sikertelen királylányrabló
hadjárat során a föníciai Aginorasz király Thassos nevű társhadvezér fia,
bolyongásai közben rátalált erre a szigetre. A hajóépítésre alkalmas fák, és a
fellelt, kiaknázásra váró aranybányák, letelepedésre késztették a föníciaiakat.
A történelemkutatók másként gondolnak vissza a kezdetekre. Ők a Kis-Ázsiából
ideérkező kareszokat tartják az első néven nevezhető honfoglalóknak. Egyvalami
viszont megkérdőjelezhetetlen. Az ókoriak és mi Katival is, vízen érkeztünk
ide. A közelben lévő Archeológiai múzeum felkeresését mindenkinek ajánlom. Mi
is szétnéztünk odabent és ha nem is találtunk
világraszóló tárgyi emlékre a tizennégy évszázadot átölelő kiállításon, de a
tenyérnyi sziget lelőhelytérképét tanulmányozva, testközelbe kerültek.
Kiléptünk az utcára. Süt a hőség. A kompkikötő közelében a buszvégállomásnál
üzemelő büfét javasolnám gyors falatozásra. Sziget szerte itt a legízletesebb a
gyros pitában. Ez igaz volt mindaddig, amíg évtizedeken át a lábát húzó papa
vitte a boltot, de őt is elérte a nyugdíjas kor. Nyomdokába fia lépett. Ezután
a büfé őstörténelmi hellyé vált azok számára, akik ismerték régi dicsfényében.
Aki jóllakottan késztetést érez a vízbegázolásra, előtte lábára húzzon vízi
cipőt, a mérges tengeri állatkák ellen. A talpba beletörő méregtüskék
fájdalmasak. Orvosért kiáltanak. Aki odafigyel erre, nincs miért aggódnia.
Limenashoz két személyes élmény köt. Első ízben itt jártam Görögországban, és
mediterrán szigeten. Esti sétánk alkalmával a tavernák teraszai zsúfolásig
tele. Kosárlabda világbajnokság csatározásai hozta lázba az asztaloknál ülőket.
A forró éjszakai levegőt csurig telítette az olíva átható illata. A másik emlék
az éjszakára kikötött hajóhoz kapcsolódik. A lágyan hullámzó víz a hajótestet
folyamatosan ringásban tartotta. Vele együtt a partra kivezető hajóhíd is
mozgott. Eredményeként, emberi vonatkozásban, fájdalmas nyikorgás. Teljesen más
ragadta meg Kati figyelmét. Mégpedig a városi strand sziklás végében, a vízre
kitelepült egyszerű vendéglő. Kialakításával és környezetével, a mediterrán
ilyesféle idillképe lett számára. Pár lépcsőfok után ott állhattunk a tizenkét
apostol tiszteletére felszentelt kápolna előtt, ahonnét nem csak a tengerre
lehetett rálátni, hanem a falusias városra is.
Többször is megfordultunk a szigeten. Keresztül-kasul
bejártuk, így tanúi lehettünk a folyamatos változásoknak. Észak felől kelet
felé haladva a tenger menti sávban kezdünk. Két évtizede még az érintetlen
természet részét képezte. Manapság gőzerővel folyik a ki- és beépítése. Ennek
legemblematikusabb példája a Makryammosz beach. Ide jellemzően a tehetősebb
kelet-európai vendégek érkeznek, gyakran luxusautóval. Megtudtuk a
portaszolgálatot teljesítő férfitől, három euróért napestig bárki igénybe
veheti a szolgáltatásokat. Belenyúltunk a zsebünkbe. A nyaralópark autóúttal
határos kerítésén belül, vele párhuzamosan átláthatatlan sűrűségű növényzet
burjánzik. A zöld lombkerítés mögött lekerített mini állatkert. Rikoltó páva,
ugató őz és lapító tapsifüles a fauna látványvilága. A lakóingatlanokat magába
fogadó középső szinteket pinea fenyővel szórták tele. A minden igényt kielégítő
apartmanok egymástól tisztes távolságban épültek. Alacsony kőkerítéssel
határolt kertjeikben asztaliteniszező, tollasozó, labdázó nyaralók. A
bérlemények több teraszon lettek kialakítva, mégis egységes egészet alkotnak. A
kék-fehér színű elegáns étterem környezete hangos a kabócáktól. A parti szegély
viszont bőven hagyott kívánnivalót maga után. A park félreeső szegletében
hozták létre a nudistastrandot. A parányi köves területen hárman sütkéreztek.
Ennek éppen ellenkezője igaz a hagyományos strandra. A meredek domboldal
aljától egészen a víz széléig lettek telepítve a tucatnyi sorból álló napágyak.
A víz szélébe nyugodtan leszúrhatták volna a telt ház feliratú táblát. Az állva
fürdőzésre alkalmas sávban tengernyi nép. Nem volt se további hely, se kedvünk
a lubickoláshoz. Továbbindulás előtt lezuhanyoztuk magunkról a csöpögő
izzadtságot. Másfél autó szélességű úton bandukoltunk tovább. Szemből tűzött a
nap. Mégis jó volt a tájat járni. Szabadstrandok céljára kialakított
partszakaszok következtek. A homokot a Szaharából tengeri uszályokkal
szállították ide. Mélyen süpped bele a láb. A kis zugokat átláthatatlan növénysáv
rejti. Kőhajításnyira a Kis-márványöböl. Elő strandjai fogadják a napimádókat.
Amikor először jártunk erre, akkor a fővárostól a szilárd burkolatú út a
nyaralóparkig tartott, évekkel később egészen idáig. Az egykori szűz területet,
a víz széléig telepített napágyak erdeje foglalja el. Közelükben a régóta
bevált találmány, zenés taverna. Mindez talán a nyaralópark zsúfoltságát
hivatott enyhíteni. Ahogy szokták mondani, a fejlődés megállíthatatlan. Ez
esetben talán túlzóan erőltetve. Idővel könnyen kontra produktívvá válhat. Az
öböl jobb szélében, képeslapra való szigetkép, márványszikla alakjában. A
víztől ellentétes irányba emelkedő dombokon át, valahogyan eljuthatnánk a
fővárosból kivezető országút mellett működő márványbányához. A kitermelőmunka 20 méter mélyen
zajlik. A több atmoszféranyomású vízsugárral méretre darabolt tömböket kamionok
szállítják Limenas kikötőjébe. A zúzalékot a Kis-márványöböl partján hegyekben
felhalmozzák, majd uszállyal vagy kamionnal elszállítják. Munkaszünet idején
jártunk a bányában. A kiáltást többszörösen visszhangozta az üreg. Egy nagyon
emberi történet emléke is a Kis-Márvány öbölhöz fűződik. Éppen a parányi
márványkavicsok között neszezve visszaáramló tengervíz hangját rögzítettem.
Motorcsónak érkezett az öbölbe. Vezetője horgonyt dobott a sekély vízbe. Jól
szituált fiatal hölgy, és hozzá illő fiatalember tartózkodott benne. A lovagias
férfi kiszállt a térdig érő vízbe. Előbb egy széket vitt ki a partra, majd ölbe
kapta a leányzót. Mint kiderült, mozgáskorlátozott volt. Legvégül a hozzájuk
illő, elegáns piknikkosár került szárazra. Jó ilyesmit megtapasztalni.
Induljunk tovább. Újra a fák sűrűje között. 10 perc sétát követően megérkezünk
a Nagy-márványöbölhöz. A földes partra lejtős út vezet hosszasan. A víz széle
keskeny mezsgye. Fák sűrűje, és meredek domboldal övezi féloldalasan a katlant.
Egykor ide is csodát álmodhatott egy vállalkozó. A part jobb oldali végébe
szánt hotel építkezése viszont régóta félbemaradt.
Szóbeszéd szerint, régészeti lelet okkal magyarázták a hatóságok a munka
leállítását, de errefelé sem fekete-fehér minden jogi döntés háttere. A csupasz
betontorzó örök mementóként emlékeztetett a múltra. Vajon ebből is régészeti
lelet lesz? Nem lett, mert a végén csak megépült. Forduljunk a szemkápráztató
tenger felé. A sziget fő vízi turistaattrakciója, a szigetkerülő evezős túra
vagy csak simán motorcsónakkal. Népes román vízi túrázó társaság töltötte
szabadidejét a lágyan hullámzó vízben labdázva, fröcskölve vagy éppen
beszélgetve. A vacsorának való alatt ott lobogott a tűz. Ilyenképpen hét nap
alatt körbeevezhető a kerekded sziget. A közeli településről induló
kirándulóhajó ebben az öbölben is horgonyt vet. Akár a partról a tenger, akár a
hajóról a part, valóban idilli. Egy negatív élmény is emlékeztet a helyre. Késő
délután jártunk erre, Katival. Péntek lehetett, mert a katonai jellegű sátor
körül 4 görög férfi italozott keményen. Elhaladva előttük, fél szemmel rájuk
sandított Kati. Hiába a hűs árnyék, a szenzációsan szép környezet, és a meleg
tenger, beléje költözött a félsz. Mivel nem szándékoztunk itt éjszakázni,
idejekorán útra keltünk. Kissé elszakadtunk a parttól, így a természet másik
oldalához kerültünk közelebb. Ezt a csapást nem véletlenül nevezik a helyiek
Kecskés útnak. Limlomból összeütött kutyákkal őrzött kecsketanyához érkeztünk.
Görögországot jellemzi a kecsketartás. Reggel kiengedik az állatokat, napközben
legelnek amerre járnak, estére hazatérnek vagy kint
alszanak. Ez a fél ridegtartás, például a tövig lerágott aljnövényzet révén
elősegíti a nyári tüzek keletkezését, elharapódzódását. Ezt a szigetet
máskülönben is sújtja a szándékos gyújtogatás. A piromániás férfi ismert figura
a rendőrök előtt. Ilyenkor a tengerből a tűzoltó helikopter néhány köbméter
vizet szállít a tűztenger fölé, majd rázúdítja. Hatásosnak ugyan hatásos, de a
sós tengervíz ártalmas lehet az édesvízhez szokott flórára. Idáig az útépítés
lendülete nem ért el még. Hogy a talaj laza szerkezete, vagy a várható
aszfaltcsík végighúzása indokolja-e, de nyomunkban matuzsálemkorú úthenger
döcög. A helyszűke miatt alig van hova húzódni előle. Az erőteljes vibráció
nyomasztóan hatott ránk, viszont emlékezetes volt átélni. De mással másként
esett meg. Tragédia is előfordult a közelben. Erre egy út menti emléktábla
hívja fel a figyelmet. Az út szélénél kezdődő, majdnem függőleges falú,
tengerben végződő szakadékba zuhant egy fiatal orosz, vagy ukrán nő. A baleset
helyét korláttal lezárták. Az akár 30 méter mélyen morajló tengerre több helyen is
rálátni. Jobbra, az átláthatatlan növényzetű hegyoldalban, balra pedig a
lankáról, mekegés hallható. Késő délután megszólalnak a kabócák is.
Karbantartott és elhanyagolt olívaültetvények követik egymást, majd magaslatok
közé befészkelődő öböl a tájkép. Érdemes óvatosan leereszkedni a köves partra. Közben
és azon túl is, a vendéglátás lepusztult épületmaradványai utalnak a
bizakodással teli időkre. A félreeső kies hely inkább a magányra vágyók
paradicsoma. De érdekes az öböl túloldalában lévő domb esete. A talán neve nincs utcácska szélétől magas földnyelv nyúlik be a
tengerbe. Pár tíz évvel ezelőtt jóval hosszasabban, mint manapság. A heves és
kitartó esőzések árja, mely az 1000 méter magas hegyekből vízgörgetegként
zúdul alá, folyamatosan alakítja, átrendezi a tájat. A félszigetnek tekinthető
dombra egykor családi házat húztak fel optimistán. Valószínűleg jóval távolabb
onnan, ahol a part szakadt. Évek alatt megfigyelhettük a folyamatot, ahogyan
előbb a háztól már csak 10
méter volt a széléig. Legutóbb, három. A tulajdonos a
leomló oldalakat hálózással próbálta megerősíteni. A következő esős időszak
életének eme szakaszára végleg pontot fog tenni. Erős aszfaltos lejtmenet után
megérkeztünk a sziget legszebb, párját ritkító részéhez.
A 3
kilométer hosszú homokos öbölben, az Aranypart északi
végében tartózkodunk. A kikötőben a számtalan motorcsónak mellett éjszakára itt
horgonyozzák le a Zeusz névre keresztelt kirándulóhajót is. A szigetnéző túra
nem a kikötőből indul,. Hanem az északi mólótól. A
vízbe 25 méterig lehet lelátni. A nyolcórás út alatt többször is vasmacskát
eresztett a kapitány. Ilyenkor lehetett a felső szintről vízbe ugrani, vagy a
hajó oldalában létrán vízbe ereszkedni. Mivel mindig partközelben állt meg a
tengeri medve, ezért bárki könnyen partra úszhatott. A hajó felett vijjogó
sárgalábú sirályok keringenek. Nem véletlenül. A hátramaradó utasok aktívabb
tagjai a damil végéhez kötözött egyszerű horoggal próbálkoznak. A kifogott
félarasznyi halakból bőven jutott a madaraknak, de a hajókonyhában sütésre
előtisztított halmaradványokból is kaptak. Nem csak ők jártak jól. Kora délután
frissen sütött halat kínált a hajó személyzete. Hogy nem ettünk belőle Katival,
annak igazi oka, hogy egyikünk sem szereti a hullámok hátán ide-oda billegő
hajót. Megkönnyebbülve léptünk a partra. Az északi mólótól kétórányi
távolságban a sziget régi fővárosa, Panagia. Turistajelzésen indultunk.
Rövidesen szemétdombba torkollott. Országútra váltottunk. Üdülők, lakóházak és
a zöld természet lettek az útitársak. Na, meg a cefetül pörkölő nap. Erős
szerpentint követően célt értünk. Az olíva feldolgozón kívül, maga a városka a
látnivaló. Központjában élőzenés taverna. Itt ettem először kecskehúst — nem
ájultam el tőle. De maradjunk a megunhatatlan tenger mellett.
Az Arany-part homokos vízi paradicsom. Az északi végében lévő
kemping telepített lakókocsikkal szerelkezett fel. Közelében melegeknek
szálloda. Aki ide betér, mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Falai között gyakran
megfordultak Közismert európai figurák is. Gyermekes családokat nem fogadnak.
Külön nem említem a temérdek apartmant, szállodát, pizzázót és tavernát. Mindez
Panagia külterülete. Ezt a partszakaszt kevésbé gusztusos vízbefolyás választja
el az öböl közkedvelt részétől. Egy méter és már Skala-Potamiában vagyunk. A
víz szélében néhány bérelhető miniatűr teraszos faház. Napozóágyak rendezett,
tarkabarka sora telíti a fövenyt — minden évben egyre több. Élénk a nyüzsgés.
Mivel az öböl homokos alja fokozatosan mélyül, kedvenc terepe a kisgyermekes
családoknak. A déli hullámtörő is besegít a felhőtlen lubickolásba. Limenasból
felkerekedve jócskán kigyalogoltuk magunkat. A strand kőmellvédje mögött
hamisítatlan bazár éli világát. Az üdülőtelepen mindenféle egyszerűbb
szállástípus között lehet választani. Emlékezetes maradt, amikor a Carrefour
hálózat nagyobb, de vásárlóktól üres egységében, a pénztárnál fizetni
szerettünk volna. Percekig várakoztunk, miközben közelünkben három bolti
dolgozó kedélyesen beszélgetett. Köztük lehetett a pénztáros, az eladó és a
főnök is. Végül az árut otthagytuk. A következő évben nyáron az üres üzlet
ajtaján lakat. A közelben nyitott egy büfésor jellegű egység, amelynek egy euró
árú fehér kenyere etalonná vált számunkra. Mielőtt
végleg elhagynánk a sziget legközkedveltebb részét, menjünk vissza térdig a
vízbe, és tekintsünk nyugati irányba. Hátunk mögött a kék víz hullámzik, velünk
szemben 1200 méter
magas zöld hegyóriás. Fantasztikus látvány, fantasztikus környezet.
Ne legyünk restek. A bazár szélében a meredeken ívelő
aszfalton felkapaszkodunk a szigeten körbefutó országúthoz. A skala-potamiai
bevált szállástól további combos szerpentin következik — erdős területre
érkeztünk. Ismét egy korláttal eltorlaszolt lejáró. A balról induló, lábnyomot
alig mutató dús növényzettel benőtt ösvényen, körültekintően elindultunk
lefelé. A tengerig tartó út felénél elhagyatott tégla lak. Belső üresen álló
teréből hallgattam a fakoronák magasában kavargó szél zúgását. Ezalatt a víz felé indult Kati. Mint visszajőve elmondta,
nem veszélytelen az út legvége, mert a felcsapódó hullámoktól a vizessé váló
kövek rendkívül csúszósak. Könnyen tragédiával végződhet a könnyelműség. Újra
az országutat koptattuk. Mellette enyhén kiszélesedett a földsáv. Elhanyagolt
külsejű szakállas férfi fenyőmézet árult. Helyesebben, inkább csak a
kempingasztalra kitett méz kínálta magát, mert a torzonborz alak a közelben
összeütött sufniban aludt vagy üldögélt naphosszat. A magasból időnként
ráláttunk a kék vízre. Már csak a látványa is üdítő. Érdekes helyre érkeztünk.
Az út mellett éltes korú fa áll, mely él és virágzik. Széles törzséből
méter magasból ivóvíz csordogál ki — a korhadt fatörzsbe hátulról slagot
vezettek. Az országút itt jóval szélesebb, mint a mézárusnál. A tenger felé eső
oldalon a kőpárkány előtt büfé kiülővel, a másik oldalon taverna terasszal.
Utóbbi buszos csoportokra rendezkedett be — ez is a változás egyik példája.
Országút ide vagy oda, kimondottan hangulatos környezet. Úti cél szempontjából
két lehetőség között választhatunk, mindkettőt bejárjuk. Jobbra folyamatosan
emelkedő szekérút nyílik. Arra tartunk.
Az út közelében Pofásabb ház. Körülötte szétszórtan
gazdasági épületek. A környezetet jelentő hegyoldalak telibe zöldek. Lombos fák
és pineák. A hegyen távolabb viskószerű épület. Előtte meztelenül álló
szakállas férfi napozik — talán ő lehet a mézárus. Fokozatosan egyre
meredekebbé vált a köves út, egészen a hegycsúcsig. 550 méter magasan
megtörölhettük a homlokunkat. A fától idáig tartó szakaszt meseszépnek tartja
Kati. Ezen túlmenően három dolgot érdemes megemlíteni. A tengerre nyíló
panorámát, és a hangosan búgó Átjátszóállomást. Akárhányszor jártunk idefent, a
légies mozgású széllel mindig találkoztunk. A hegyen át innen indul a piros
turistajelzés Potámiába. Igen ám, de a sziklák takarásában olyan mély és
rejtett üregek leselkednek a gyanútlan túrázóra, hogy a második vészhelyzet
után késlekedés nélkül visszafordultunk. Meg volt a terv. A tetőről a járt úton
visszaindultunk, majd a szekérútról balra kanyarodva a távoli falu felé
tartottunk. Szemgyönyörködtető természeti látványossághoz érkeztünk: liánokkal sűrűn
benőtt sziklafal, melyről széles sávban csurgott alá a víz. Ez a vidék gazdag
ehető gombákban. Teknős és sikló mutatta magát. A forróságban a madarak inkább
pihegtek, mintsem hallatták hangjukat. Enyhe lejtmenetbe ment át a csapás.
Észrevettük azt a helyet, ahol a csúcsról induló és veszélyesnek tartott piros
turistaút, bal felől becsatlakozott az ösvénybe. Az üresen álló kecskeólakon is
túl jártunk már. Több egyenlő értékű út között kellett
választani. Szándékosan betévedtünk a szegényes portára információért.
Hamarosan üdvözölhettük a ház ajtaján kilépő, és nagy szemeket meresztő
háziasszonyt. Hátraarc után rátaláltunk a Potámiába vezető, erősen lejtős,
köves csapásra. A templomnál kötöttünk ki. Jólesően leültünk falatozni. Helyi
kiskamasz somfordált körülöttünk. Meghívtuk magunk mellé. Mindezt a távolból
látta az anyja, aki tányéron süteményt tett elénk. Témává vált a nem látás.
Játékból behunyt szemmel belemerült a fehér bottal való közlekedés rejtelmeibe,
a kis barátunk. Pár nappal később az Aranyparton a vízben találkoztunk vele:
fülig érő mosolygóarc nézet ránk. A rövid kitérő után térjünk vissza oda, ahol
a műút szélében magasodó fatörzsből édes víz tört elő.
Lábgyötrő lefelé trapp után végre szétnézhettünk a rém
hosszan elterülő Kinirában. Alvó falu. A túlsó végében leltünk rá az életmentő
marketre. A behűtött Üdítő mellé került jégkrém is. Kiegyenlítettük a számlát.
Sokatmondóan intett felénk a kereskedő. A hátsó traktus végében az ajtót
szélesre tárta előttünk, és tessék: tengerre néző árnyékos teraszon
foglalhattunk helyet. Mielőtt folytatódna az egy útra felfűzött szigettel való
ismerkedés, néhány kiragadott érdekesség. Limenastól Aliki 31 kilométerre a
sziget délkeleti csücskében fekszik. Két öblét félsziget köti össze.
Időszámítás előtt VII. században lakták már. A fennmaradt emlékek a part menti
épületek mögött látogathatók. A település szélében az ókortól a bizánci korig
márványbánya üzemelt. Nem csak a parton megfigyelhető különleges márványformák
és medencék érdekesek, hanem a tengerben lévő teljesen sima felületű
márványlapokon közlekedés élménye is. Csúszós, mint a tükörjég vagy talán annál
is jobban. Nem maradhatott ki az ortodox kolostor sem. Mézet árultak
donációért. Theologos faluban a házak falai a természetből való kövek. Lapos
tetejük palakőzet. A településen táblák jelzik a Kefalogourna vízesései és
medencéi helyét. Nevét a fejformára emlékeztető szikláról kapta, ahonnan előtör
a víz. Az Agia Vassiliki forrásából származó vizekkel együtt két vízesést
hoznak létre, amelyek zuhatagként ömlenek a természet alkotta medencébe.
Távolabb lépcsőzetesen utat törve két medencét vájt ki, amelyben a bátrak
úszhatnak. A vízeséseket buja vegetáció veszi körbe. Alig hatol át rajtuk a
napsugár. Nyáron jártunk ott. Vékonykán csordogált a vízesés. Térjünk vissza a
félretett aszfaltcsíkhoz.
Kinirától indulunk tovább. Autó nélkül nehézkes
megközelíteni a Giolát. Mi az oda úthoz igénybe vettük a napi egy szem
körjáratot, melyre kora délelőtt szálltunk fel Skala-Potámiában, hogy a
természet alkotta látványosságtól késő estére gyalogosan visszaérkezhessünk. A
buszról leszállva semmilyen útba igazító tábla nem jelezte a helyet. A műúttól
fedetlen és köves terepen fél óra alatt érhető el, a tenger által kivájt
sziklamedence. 3 oldalról fal övezi. A tenger felé eső része természet alkotta
kőgát, mely egyben hullámtörőként is szolgál. A sziklaperemről a bátrabbak
fejest vagy talpast ugorhatnak, mások létra segítségével csobbanhatnak. Nem
veszélytelen benne tartózkodni. Egyik alkalommal, a vízből frissen kimentett
hölgy pihegve elmélkedett az újjászületésén. A tenger kiszámíthatatlansága
minket is majdnem végveszélybe sodort, pedig a kőmedence szélében
tartózkodtunk. Hangfelvételt készítettünk a sziklafalnak csapódó hullámokról. A
víz tőlünk két-három méterrel lejjebb ostromolta a függőleges falat. De a
semmiből érkezett egy olyan magas hullámtaraj, amely már vitte is az egyik
mikrofonszivacsot. Amennyiben fél méterrel magasabb, mindkettőnket magával
ragadott volna. Onnan nem lett volna visszaút.
Utazásaink során első ízben betársultunk egy bérautóba. Egy
percet sem unatkoztunk a nálunk fiatalabb házaspár társaságában. Az életmód
tanácsadóként dolgozó hölgy a spontán ötletgazdagság utolérhetetlen fenoménja.
Férje, a minden feladatra azonnal készen álló, iróniát vastagon hintő típus.
Pazar kettősüket a következőképpen fogalmaztam meg: Úgy érzem magam veletek,
mintha egy „Hurrá, nyaralunk!” című feledhetetlen
olasz filmvígjáték részese lehetnék veletek. Autóból ki, autóba vissza — ekként
telt a nap jelentős része. Az igazsághoz
hozzátartozik, piszkos meleg napot fogtunk ki. Kívánságukra, a nap utolsó
felvonásaként számukra szakrális helyre gurultunk. A Waldorf iskola
németországi képviselői tizenkét nagyobb követ állítottak fel mértani
alakzatban a tengerparton. Tették, miután kiszámították, hogy azon a helyen, az
ilyen meg olyan összetevők és együttállások alapján, az univerzumból érkező
energia leghatékonyabb átadására lesznek képesek a kövek. A tettre kész
házaspár mély meggyőződéssel beállt a kövek mértani középpontjába, és a
kozmikus energiát sejtszintig magukba szívták. Ezalatt
tőlük pár 10 méterrel távolabb, egy padon csendesen ücsörögtünk Katival.
Sajátságosan, teljesen kilazulva éreztem magam, mintha rajtam kívül senki és
semmi más nem lenne a nagyvilágban — erről persze nem szóltam. Közel egy óra
telt el így. Szedelőzködtünk. A szállásig ránk váró 40 kilométer
közben továbbra sem unatkoztunk. Nevetgélve szálltunk ki az autóból. Egymás
mellett állva búcsúzkodtunk, amikor a minden pillanatban kreatív hölgy
mosolyogva elcsicseregte magát:
— Olyan fáradt vagyok, hogy alig állok a lábamon!