Mint csak italra — múló pillanat

A tonkini-öböl egyik belterülete a Ha Long-öböl, Délkelet-Ázsia egyik legkiemelkedőbb természeti látnivalója. A tengervízből kimagasló, szinte függőleges oldalú, gyakran több 100 méter magas karsztos mészkősziklák százai kisebb szigeteket alkotnak, többnyire trópusi növényzet borítja. A legtöbb szirt, és sziget lakatlan. A Ha Long-öböl kiterjedése nagyjából 1500 négyzetkilométer. 334 négyzetkilométeren a mészkőszirtek fele, mintegy hétszázhetvenöt található. A legmagasabb köztük 330 méter. Eredetileg szárazföldi terület volt, de a tektonikus mozgások hatására tenger árasztotta el. Később a régió felemelkedett, és a természet, illetve az időjárás eróziójának lett kitéve. Így alakultak ki a mészkősziklaformák, melyekbe év tízmilliók véstek barlangjáratokat. Ezek közül némelyik csak apálykor látható, illetve látogatható, mert dagálykor a tengervíz teljesen elönti azokat.

A Ha Long-öböl területén két folyamatosan lakott sziget található, Tuần Châu, és Cát Bà. Az előbbit híd köti össze a szárazfölddel. Mesterséges, fehér homokos strandjai népszerűek. Vele szemben Cát Bà csöndesebb, és érintetlenebb, ahol még hiteles falvak őrzik az itt élő emberek régmúltból fakadó mindennapjait. Összesen 12 000 fő lakja. Több úszófalu is megbúvik a hatalmas sziklaszirtek védelmében. Az itt élők halászattal, és osztrigatenyésztéssel foglalkoznak. Őket a szállodahajók akadálytalan közlekedtetése érdekében, távolabbi vizekre költöztették.

Sung Sot barlang. A kaverna a Bo Hon szigeten található, közel Cát Bà-hoz. Egy kőlépcsőn lehet felgyalogolni a bejáratához. Odabent a sztalagtitokat és sztalagnitokat színes fénnyel világítják meg. Thiên Cung barlang. Az üreg a Dau Go szigeten kereshető fel, közel a népszerű Tuần Châu szigethez. A lenyűgöző cseppkövek olyan organikus formákká állnak össze, melyek megindítják a fantáziát.

Cát Bà sziget. Ide célszerű több napra tervezni. Számos település található rajta. A sziget déli oldala egy másik világ, kiépített turistacentrum. A táj lenyűgöző. Trópusi vegetáció borítja. Számos lehetőség adódik kirándulásra, és egy kicsit elmélyülni az élet nagy igazságaiban. Ti Tốp sziget. Ez az alig 100 méter átmérőjű földterület egy szép, világos homokú stranddal, valamint egy kilátóponttal várja az utazót. A fentről nyíló panorámáért meg kell küzdeni: négyszáz lépcsőfok vezet fel magasába. Jó látási viszonyok mellett a környező szigetek látványa örök emléknek megmarad. Cua Van úszó falu. A Ha Long-öböl legrégebbi ilyen települése. A házak egymáshoz rögzítve lebegnek a tenger hol türkiz zöld, hol jáde színű vizén. Közel 700 fő lakja elszórtan. Cát Bà szigetről bérelt hajókkal lehet idejutni. A látvány egyszerre lenyűgöző, és torokszorító, mivel a táj szépsége mellett, az itt élők szegénysége elszomorító. A halászemberek nehéz élete összevegyül az édenkert buja szépségével, és gazdagságával.

Miután ki-ki eldönthette, hogy a fentebb leírtak alapján érdemes-e vízre szállnia, hajózzunk be. Az ötemeletes szállodahajóhoz jelképes vízi taxival megérkeztünk. A harmadikon lévő étterem szintjére kértük a kabint, végül a negyedik emelet háromszemélyes kajütjében szállásolhattuk el magunkat. Olyan tágas a fürdője, hogy annál kisebb szobában is laktunk már. A lakóegységhez kisebb terasz is tartozik. Két oldalról nyithatók az ajtók, így a légkondicionáló bekapcsolása szóba sem jöhet. Szó mi szó, kényelmes helyünk lett. Kisebb kavart okozott, hogy ebéd után visszatérve nem találtuk a hátizsákokat, pedig mindketten élénken emlékeztünk rá, hogy ki-ki hova tette. Végül is ez is stimmelt, csak akkor éppen a hanoi szállás esete tükröződött vissza az elménkben. A riasztott magyar utaskísérő végül kezében két hátizsákkal megérkezett: a kulcsátadást követően a fogadóhelyiségben felejtettük azokat.

Vietnámra, és a további három délkelet-ázsiai országra is igaz, hogy kifogástalanul terítik meg az étkezőasztalokat, valamint mesterfokon és látványosan elkészített hétfogásos menüvel állnak elő. A tavaszi tekercstől a kagylón át a rákig mindent elénk tálaltak. Részemről egytől egyig ehetőnek bizonyult mindegyik adag. Aki mást is szeretett volna harapni vagy akart volna inni valamit, annak — régies hasonlattal élve — mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. A vacsorát a negyedik emeleti fedélzeten szolgálták fel. A hajón ünnepelte meg szülinapját a harmincas indiai pár hölgytagja: mindenkit megkínáltak egy-egy szelet csupa hab tortaszelettel. A szállodahajó megérkezésünktől naplementéig a sziklaszirtek között lavírozott, mintegy további ötven szállodahajóval együtt. Éjszakára ugyanott lehorgonyzott, ahol déltájban fedélzetére léptünk. Mivel Kati egyértelműen a hegyek szerelmese, és a vízre mint csak italra szokott gondolni, ezért ráhivatkozva állíthatom, hogy a hajóról megfigyelt látványvilág alól senki nem képes kivonni magát: „azért szép” —felelte kérdésemre nagy sokára. Előzetesen tartottunk a hullámveréstől, de szélmentes időt fogtunk ki. Másnap reggel barlangtúrára indulhattak a vállalkozó kedvű, korán kelő jelentkezők. Én maradtam a hajón, hadd mehessen egyedül Kati.

Đầu Gỗ barlang. Ez a Ha Long-öböl legnagyobb vájata. Kilencven lépcsőfok vezet fel a tetejébe. Megmászása nem kis fáradtság a fülledt trópusi melegben. Az üregnek három belső terme van, melyek közül az utolsóban egy édesvizű tó rejtőzik. A járat fecskék tanyája is. Visszatérve mindezekhez hozzáfűzte a feleségem, hogy az amerikai-vietnámi háború idején ide is elbújtak a vietkongok, és a betonmedencében összegyűlt esővizet itták. A legfőbb érdekességnek mégis azt tartotta, hogy a földön elhelyezett egyik világítótest mellett a talajból páfrány nőtt ki. Cseppkőre hasonlító kőképződmények jellemezték a kilométer hosszú barlangot. Az üreg és a kikötő közötti negyedórányi távolság alkalmat adott a sziget kutyafuttában való megismerésére. A trópusi környezetben a busz ablakán át az egyik völgyben néhány lakóházból álló kolóniát pillantott meg a feleségem. A házak között akadt egy nyílt oldalfalú, talán hánccsal fedett közösségi tér is. A lakóházak mellett veteményeskertek zöldelltek. Az már csak hab volt a torta tetején, hogy néhány férfi betonkeverőt gördített a falucska utcáján. A Ha Long-öböl program fürdési lehetőséget is kínált, mégpedig erősen kifogásolhatót. Történt, hogy a kishajó egy deszkákból összeütött mesterséges szigetre szállította el a csoportot. A vízbe csak létra használatával lehetett beleereszkedni vagy talpast kellett ugrani, netán fejest. Az öböl vize 20 foknál aligha volt melegebb, nyár derekán sem sokkal több: száraz ruhában szálltunk vissza a hajóra. Viszont érdekességként meg kell említenem, hogy a közeli sziget keskeny vízparti szélében egymás mellett két még befejezetlen, de már berendezett lakóház állt. Akár a mesterséges sziget vállalkozóié is lehettek (vízi eszközöket kölcsönöztek).

Meglepő, és egyben tanulságos példaként említem meg, hogy a szállodahajó mellé több magánkereskedő időszakosan csatlakozott útközben. Egyszerű motorcsónakjuk kisbolt áruválasztékát kínálták eladásra. A megvásárolt portékát merítőhálójukba téve, annak nyelének magasba tartásával, felnyújtották a fedélzetre. Ebben az volt a meglepő számomra, hogy a szállodahajó kapitánya ezt a tevékenységet nem tiltotta el.