13. Mint az anyaméhben — Lanzarote (2017)

A Kanári-szigetek legkülönlegesebb tagja, Lanzarote. A Budapestnél másfélszer nagyobb területen 300 tűzhányó szunnyad. A marsi tájat a sziget történetének legnagyobb vulkánkitörés-sorozata hozta létre, 1730-1736 között. Ekkor több mint 100 tűzhányó vált aktívvá. Utoljára 1824-ben fordult elő ilyesmi. Budapestről Lanzarote fővárosa, Arrecife közvetlen légi járattal 4 óra alatt elérhető. Olaszország és Marokkó fölött repültünk. A magasból remek rálátás nyílt a tavasszal hófödte Magas-Atlaszra.

A reptéri busz megállójából a szálloda felé igyekeztünk, Katival. A pár 10 négyzetméter alapterületű, és 2 méter magasan körbekerített fás parkban feltűnően sok madár élt saját elhatározásból. Hangos kvartyogásuk alapján nem ismertem fel őket. A közelben felügyeletet ellátó helyi erőhöz fordultunk kérdésünkkel, de nem értettük a szavát. Belőle csak egy afrikai ország nevét tudtuk kihámozni. Hazaérkezve utánanéztem. Ők voltak azok a madarak, akik a szavannán legelésző állatok hátán utaznak, cserében azok bőréből kicsipkedik az élősködőket. Közismert természetfilm epizód. Nos, ők a pásztorgémek. Másik hangzsákmányra is leltünk a közelben. A járdaszintről vékonyka rácsozattal védett mélyedésbe lehetett lelátni. Közmosdó üzemelt odalent. Az előtérben kalitkában néhány nimfapapagáj csivitelt.

Hogy az állatkertbe tartva éppen a középkorú hölgy által vezetett buszra szállhattunk fel, kész szerencse. A jegy megváltása után az első ajtónál lévő kettős ülésen foglaltunk helyet. Indult a járat. A kétszer egysávos utat középen széles, vulkanikus eredetű fekete sáv választotta ketté. Pálmafák és virágzó kaktuszok dobták fel, de nem ettől a varázslattól ámultunk el igazán. A kormányt tekergető sofőr a háta mögött ülő utashoz címezve, belekezdett monológjába. Az odakint fújó szél analógiájára, szájából a tornádó sebességével áramlott ki az összetett mondatok számba vehetetlen mennyisége. Elképzelhetetlen gyorsasággal pergett a nyelve. Megfigyeltem, egyszer sem botlott. Nyelvtanilag is helyesen fűzhette a mondatokat. Következett a soron lévő megálló, tette a dolgát, majd rátaposott a gázpedálra. A szócunamit ott folytatta, ahol abbahagyta. A mögötte ülő ismerősnek egy-két egyszerű mondatnál többre nem futotta. Negyed órán át ámulhattuk a hihetetlen valóságot, ezalatt csak azt az egy apróságot nem tudtam beazonosítani, hogy vajon mikor vett levegőt? A passzív szerepkörre kárhoztatott hölgy leszállásával véget ért az addig elképzelhetetlen csoda. Csak a menetzaj maradt utána. Miért igen, miért nem, eszünkbe jutott a következő mellékszereplő. A sofőr hazaérkezésével némaságra kárhoztatott férj. Később felidéződött emlékezetemben, hogy a latinok rendeznek beszédsebesség-versenyt is. Megadott idő áll a szájtépők rendelkezésére, a végén pedig összeszámolják az elhangzott betűk számát.

Továbbra is a sziget déli részén maradunk. Külföldön első ízben ideterveztem állatkert látogatást. Előzetesen tájékoztató levéllel megkerestem az intézmény igazgatóját, melyben megemlítettem nem látásomat, valamint a hangalapú kulturális honlapom KépHangZoo tartalmát, a digitális állatkertet. Az ügy támogatásának fejében 2 ingyenjegyet kértem, és kaptam. Elsősorban a palackorrú delfinre voltam, voltunk kíváncsiak. A komor lávakőzettel takart sziget szépségtapasza ez a zöld oázis, mely gazdagon terített a növényvilág délszaki képviselőivel, és számtalan állatfajjal. Mesebeli parknak is nevezhetném, nem túloznék vele. Körsétánk során mindenhol találkozhattunk a csöpögtető öntözéssel. Az állatok kifutójának a látogatók felőli oldala, magas plexifal. Mivel a szigeten állandóan jelen lévő szél itt is keresztülhúzta számításomat, ezért a zárt fal miatt nem rágtam tövig a körmömet. Látványos ide-oda röptető madárbemutató megismerőjévé váltunk. A főszereplőktől olykor trükkös megoldást kívánó feladatok többször megnevettették a közönséget. A szárnyasok kétlábú mestere megtalálta élete munkáját. Mi pedig rátaláltunk a Komodói varánuszra. Az állatok szépségversenyén esélytelen lenne, de az evolúció érdekes megoldást módolt ki számára a zsákmányejtésre. Az áldozat megharapása elegendő a varánusznak, mert pár nap alatt annyira elfertőződik a sebe, hogy belepusztul. A harapás után nem marad más dolga a sárkánygyíknak, mint, hogy kövesse az áldozat szagnyomát. Rövidesen kezdődik a delfin show. A park legmagasabb pontján, a síkon hozták létre a több futballpálya nagyságú medencesorozatot. Az eléje táruló fenséges látványtól száját tátja, a látogató: kék ég fehér felhőkkel és fehér színű medence kék színű vízzel. . A központi medence előtt tribün. A program kezdete előtt 10 perccel beúszott a 2 palackorrú delfincsalád. A hangszórókból fülsértő hangerővel megszólalt a csinnadrattazene, mely alatt spanyolul tájékoztatták a nagyérdeműt. Közben viharos erővel támadt a szél. A délelőtti programon nem, de a délutáni előadáson már megpróbálkoztam a hangrögzítéssel. 2 kínai esernyő szélárnyékába húzódtam, a mikrofonokon szélvédőszivacs. Ha nem is az igazi, de mégis lett belőle valami. Ami a kétszer látott produkciót illeti. A nézőtér előtti medence partszéle lépcsőzetes kialakítású. Hogy a produkció mennyire munka vagy mennyire örömteli a főszereplők számára, aligha kinyomozható. Vélem, a játékos kihívás valamennyire serkentheti őket, de nem elhanyagolható a jutalomfalat ösztönző szerepe sem. A delfinek munkáját hangos vezényszóval és sípjellel irányította, a betanítójuk. Ugrottak fel a vízből egyesével, párosával, ha kellett beletalálták magukat a karikába. Vastaps járt érte, melyet hangosan megköszöntek. Nem is lett volna baj mindezzel, ha a műsor alatt a hangfalból nem ordított volna a kommunikáció. Nem csak az én fülemet bántotta fájóan. A produkció végén a kasszánál előre megváltott jegy ellenében lehetőség nyílt, az emlősökkel való fotózkodásra. A sorba beállt Kati is. Elérkezett a várva várt pillanat. A legjobb képű delfinfiú beúszott A medence szélénél guggoló Katihoz. Kattant a fényképező, melyen nem látszik a gyorsan nyúló kéz. Mint később elmesélte, éteri finomságú a palackorrú bőre.

A hoteltól a repülőtér kerítése mellé a tengerparti sétányon 4 kilométer után megérkeztünk. Le és felszálló járatok rögzítésére aligha fogok ennél ideálisabb helyet találni. A promenádtól mintegy 50 méterre húzódik a vele párhuzamos tájolású kifutópálya. Az erős drótkerítés belső oldalának közelében kutyás biztonságiak járőröztek. Az óceánparti sétány mindkét irányban bőven túlnyúlik a bő kilométer hosszú betoncsíkon. A mikrofon és az érkező vagy induló járatok között füves terület. A különböző landolási és startolási fázisok mindegyike megtervezett helyről ideálisan rögzíthető lehetett volna. De olyan erős és kiszámíthatatlanul váltakozó irányú szél kavargott, hogy letettem róla. Tehetetlenül és letörten álldogáltam a tucatnyi fotós között. Eközben folyamatosan jöttek-mentek a járatok, a pár főt befogadó magángépektől a 180 személy befogadására alkalmas nagyobbakig. Lassan mozdult a lábam. 100 méterenként megállva füleltem a különböző felszálló fázisok hangját. A végén mindegyikét elfújta a szél.

Aki strandolási szándékkal tervez a Kanári-szigetekre érkezni, annak érdemes tudnia, hogy a legforróbb nyári hónapokban is, 22 Celsius foknál nem melegebb az óceán hőmérséklete. A szigeten a fővárostól a repülőtér felé 5 kilométerre nyugatra található az igazi homokos strand. A főidényben 30 ezres üdülőtelepülés a sziget szeme fénye. Hogy mennyire eurokonform a strand szélében felfedezett budi jellegű mellékhelyiség, a belső falán látott több 100 csótány miatt, fölösleges ecsetelni. A strand mérete és tisztasága kifogástalan. Fél lábszárig belegázoltam a vízbe, amelyben többen is úsztak. Szétnéztünk a tip-top városban. A hotelek és apartmanházak dzsungelében az éttermek teraszán egy-két vendég fogyasztott. Ennyire tellett kora tavasszal.

Szállásunktól a központi buszvégállomásig gyalogosan szerettünk volna eljutni. Hogy ennek sikerességét mennyire húzta keresztbe a sok útfelbontás, és az utcatáblák hiánya, utólag kideríthetetlen. A buszvégállomáson jóval túl, egy autómosó után végre rátaláltunk a kiszemelt járat valahányadik megállójára. A sziget csendesebb déli oldaláról a viharosnak számító északi partra tartottunk, Orzolába. Útközben 4 helyen is érdemes lett volna leszállni, de majd a visszafelé úton. A csupasz bazalttájban padlógázzal repesztett a sofőr, a szörfösök paradicsoma felé. A végállomáson behúzta a féket. Leszálltunk, és a kikötőben találtuk magunkat.

Öregecske motoros ingázott a part és a szigetek között. Az errefelé megszokottnak tekinthető fodros tajték láttán, és a vízi jármű kinézetét alapul véve, kalandszámba mehet az átkelés. Hátat fordítottunk az amúgy sem betervezett izgalomnak, másra összpontosítottunk. A sziklás, köves parton megbúvó településen nem lehetett száznál több ingatlan. Többségüket nyaralónak tartottuk. Életvitelszerűen kevesen lakhatják a világvége helyet. Váratlanul ért, hogy a viharosnak lefestett északi parton kegyeibe fogadott minket a megjuhászodott szél. Az úttestet a hullámoktól védő zárt kőkerítés tetejére felkerült a mikrofonállvány. Néhány felvételt készítettem, majd továbbálltunk. Beléptünk a marketba, ahol a helyiek ráérősen lökték a szót. Mivel ebben megfelelő képesség híján nem vehettünk részt, vásároltunk 2 jégkrémet. Igazi szellemtelepülés. Már emiatt a különcsége okán is érdemes volt felkeresni. Újabb színfolt a palettán. A visszaútra előzetesen beharangozott látványosságok az aktuális buszmegállótól: 10 kilométer után aszfaltúton megérkezhetünk a sziget keleti csücskében lévő kilátóhoz; a pár lépésre lévő szemgyönyörködtető kaktuszpark (700-nál több faj, 10 ezer példány); Cesar Manrique buborékháza; Jameos de Agua. A buborékház nem más, mint lávakőzetbe vájt zegzugos kortárs lakóház. A Föld gyomra felé aláereszkedve, a többemeletes üreg kiváló lehetőség az önmegvalósításra és a hasonló témában utazó személyek bevonzására, valamint feltűnésre, reklámra. Egyikünk fejében sem fordult meg a lakásváltás ötlete. Kilépve a napvilágra, a dimbes-dombos táj tálcán kínálta a kisebb sétát. A tufatenger környezetet csupán pár ház tarkította. Belegyalogoltunk a tájba. Teljesen mindegy volt az irány. Jameos de Agua. A felülről nyitott vulkanikus eredetű katlanba girbegurba lépcsősoron jutottunk le, melyet kétoldalt színpompás virágzuhatag követett. Odalent a sötét tónusú lávafalakon kreatív viráginstallációk precízen megtervezett összképe. A vízzel teli kicsinyke medence partján üldögélve, a végtelen nyugalom hatása alá kerültem. Ehhez hozzájárult, a hangszórókból hosszabb megszakításokkal kiszüremlő, mesterien megkomponált hárfadallam, melynek megálmodója és hangokká formálója, méltán lehetett elégedett szellemi alkotásával, mert megvalósította a tökéletest. Itt engem valami nagyon mélyen megérintett, amit nehéz szavakkal visszaadni. Később egyik ismerősömnek ekként meséltem róla: a fogantatás, a vizes burokban a magzati fejlődés és a megszületés hármasát éltem át ott. A szürke magmafalak a rajtuk elhelyezett színes növénykompozíciókkal, az élet és az elmúlás keretét adták hozzá. A végtelen nyugalom és békesség lebilincselő, magával ragadó érzése, a felszínre visszaérkezést követően fokozatosan kihunyt belőlem. A világra bábáskodott élet a felsíráson túl, hamarosan átcsap a játékok tarkabarka, kreatív világába. Kinek így folytatódik utána, kinek meg úgy. A játékkal felhagyás nem tesz felnőttebbé senkit sem. Telnek-múlnak az évtizedek, szerencsés esetben ránk köszönt a második gyermekkor is. A főváros egyik zsúfolt ivójába betérve, tucatnyi asztalnál is folyt a mediterránon kedvelt táblajáték.