46. MINDEN JÓ HA A VÉGE JÓ — Felismerések (1986.)
Buszos kirándulást
szerveztem a munkahelyen. Nem csak a kollégákat kerestem meg, hanem az ott
szakmai gyakorlatukat töltő középiskolásokat is. Megtelt a különjárat. Hogy
hova tartottunk, ki tudja már. Kiszállva a buszból, két diáklány került elibém.
Egyikük szerény és csendes teremtés, a másik hivalkodó és nagy
szájú. Az utóbbi lány valamit beszólt nekem. Ugyanabban a pillanatban
határozottan helyére tettem. Lett nagy csend körülöttünk. Már hazafelé tartott
a társaság. Útközben gondoltam egyet és a fiatalabb korosztály tagjait
videózásra meghívtam a lakásomra. Elgondolkodtam a velem konfliktusba került lányon,
de hamar rájöttem, neki is ott a helye. Amikor rákérdeztem, láthatóan zavarba
jött, de némi gondolkodási idő után rábólintott.
A következő tanévben
ezt a lányt egy másik üzletbe osztotta be az osztályfőnök. Amikor első
alkalommal érkezett szakmai gyakorlatra a barátnője, odajött hozzám és átadta a
személyre szóló üzenetet:
— nagyon sajnálja a
barátnőm, hogy nem találkozhat veled újra, pedig szívesen jönne ide. A régi
dologért utólag elnézést kér. Rendes srácnak tart.