: MILYEN KÁR ÉRTE — így gondolom (2015.)

Legkorábbi gyermekkori emlékem: éjszaka kimásztam a kiságyból, átlégtornáztam magam a szüleim ágyába, és közéjük bebújva álomra hajtottam a fejemet. Második a sorban. Éjszaka felébredtem, hogy a körfolyosós ház földszinti udvarában világít a lámpa. A kiságyban felállva figyeltem meg. Hároméves lehettem ekkor. Örülök ezeknek az ősrégi leleteknek, de milyen remek lenne, ha már a fogantatás pillanatától kezdődően emlékezhetnénk a legkülönbözőbb magzati szakaszokra. Folyamatában nyomon követhetnénk a jóformán a semmiből valamivé válás bonyolult folyamatát.

Az egyik Ezer arc klubon az ebben a témában szakember vendég válaszából tudom, hogy a megszületés előtti időszakról nem lehetnek emlékeink. Viszont biztos vagyok benne, hogy a jövőben az emberiség képes lesz arra, hogy például egy élő ember emlékezetét (vizuális, hang, szaglás, és akár az érzelmit is) lementse, és bármikor előhívhassa. Így az bárki számára megismerhetővé válhat.

Csupán egyvalami kiált ellene: ember embernek farkasa!