Vidám napot / mi közöm hozzá...,

Gondolhattam volna, de nem úgy tettem.

A nyolcvanas évek legelejét írhattuk. Haverom szülei házuk részleges újraépítésére adták a fejüket. Az épület egyik részét teljesen lebontották, annak helyére beton és tégla építőanyagok felhasználásával egy egyemeletes részt emeltek. A régi ház nagyobbik, vályogból épült része megmaradt eredeti állapotában

Szembetegségem miatt a nehéz fizikai munkát kerülnöm kellett. Ezen az építkezésen ástam az alapot, és más fizikai munkából is alaposan kivettem a részemet. Az építkezés haladt előre. Az ominózus napon a régi házról leszedtük a cserepeket. Délutánra végeztünk a munkával. Késő tavasz vagy inkább nyár lehetett. Szépen sütött a nap. Az udvaron beszélgettünk. Már-már készülődtem a hazainduláshoz, amikor nyugat felé tekintettem. Igaz arrébb, de olyan komor fellegeket láttam arrafelé, hogy elrémültem tőle.

— Gyere — szóltam oda a havernak — a csupaszon maradt tetőt borítsuk be fóliával! Az ötlet nem nyerte el a tetszését — egyenesen rossz néven vette tőlem — mi több, a körülöttem lévőkét sem. Fogtam magam és felmásztam a tetőre. Akkurátusan nekifogtam a vályogfalú ház padlás szintjének becsomagolásához. Jó darabon végeztem vele, amikor a többiek nagy kegyesen utánam jöttek segíteni.

Talán egy hét múlva találkoztunk újra a haverral. Tőle tudom, nem sokkal azután, hogy előző héten hazaindultam tőlük, özönvíz szerű felhőszakadás zúdult a településre. A precízen lefóliázott tetőről ömlött a víz a lakásba: belül tócsákban állt a víz, a falak csurig átáztak. — Ha nem állsz neki az eső elleni védelemnek, összeomlott volna a házunk! — mondta átéléssel.

 

Keresd:

www.remlac.hu

/ Kalóriamentes csemege / ...

 

Minden jót: Lackics