Miként hajad, szürkülnek a napok

Anyám, emlékszel-é, kicsiny koromban

Be sokszor bújtam meg sírón öledben?

Bohó meséknek fantomrémeit

Ki tudta nálad messzeűzni jobban

És felzaklatott gyermekszívemet

Ki tudta elcsittítni, - mint te, - szebben?

Emlékszel-é, hogy remegett a testem

S a szív piciny motorja, hogy dobolt?

A térded átölelte két karom.

Így, ajkadon mohóan csüggve lestem,

Hogy szólj s szavadra nyomban messzetűnt

Az óriás sas, gonosz kobold.

Elhessegetted mind a rút meséket:

Piroska farkasát s a gonosz mostohát

És jött helyette Csipkerózsika...

Titokban azt kívántam, bárha véget

Ne érne ajkadon a sok mese

s unszoltalak nyűgösködőn: - Tovább!

Peregtek, mint a drága gyöngyszemek

De egy nap elfogyott a sok mese;

Miként hajad, - szürkültek a napok

És álmaim azóta nincsenek.

Otthontalan, sorsüldözött bohém

A tündérek szegény szerelmese.

Azóta hajh, be megtiport az élet:

Csak tüske van, ezer, - sehol a rózsa.

Kardom hiába irtja, nő a gaz,

Kemény, kegyetlen, rossz utakra tévedt

A lábam. Tüske van csak, mindig az,

A vár sehol: a gyönyörök adósa!

Anyám, miért mondtál Csipkerózsikát

Miért meséltél szép, hazug mesét

Rajongó lelkű, álmodó fiadnak?

Hiába küzdtem, bérül ó, mit ád

Az élet? És az emberek mit adnak?

Tövist csupán... A rózsa ó mi szép!

Anyám, megint, miként kicsiny koromba'

Kínzott fejem öledbe bujtatom.

Ölelj, simítsd le tépett fürtjeim

Rossz volt az élet, álnok és goromba;

A két kezem s a lábam szirtjein

Fölvéreződtek. Éget, fáj nagyon.

Anyám, csókold meg vérző homlokom

Szorítsd magadhoz csüggedt, vén fiad.

A száraz ajkam érje a kezed,

Míg könnyeim ki nem panaszkodom.

Kisírja szívem mind, mit szenvedett,

Zokogjunk együtt, míg ki nem virrad! ...