161. MIÉRT NŐTTEM MEG EKKORÁRA – tálalás kérdése (1963)

A Rákóczi úton az Uránia Filmszínház közelében lévő Vasedény boltba tartottunk anyukámmal. A polcok tele voltak tányérral, fazékkal meg konyhába való ezernyi aprósággal. Sokkal kevésbé szakszerű szemmel nézegettem a tele polcokat, mint ő. Kirakodó vásár is lehetett volna felőlem, bár akkor még fogalmam nem volt róla, hogy olyan is létezik.

Elkalandozó figyelmemet anyukám meleg szava hozta vissza a jelenbe. Mutatott egy lapos- és egy mélytányért, kis bögrét, majd mindezekhez kanalat és villát is. Azután rám nézett, és kedvesen megkérdezte:

– Tetszik-e, kisfiam?

Szemügyre vettem a feltehetően nekem szánt, meseképekkel illusztrált asztali étkészletet. Babazsúr hangulat kerített hatalmába. Naná, hogy kedvemre való!

Több mint hatvan éve tömöm a gyomromat, de még ma is megvannak azok a kedves tányérok. Hosszú életük egyik alapvető oka a szépségükben rejlik: vigyáztam rájuk, nehogy eltörjenek. Varázsuk is életre szóló hatással volt rám. Mik voltak ezek?

A lapostányér aljában Jancsi és Juliska látható, amint egy-egy mézeskalácsot tartanak a kezükben, a másikkal egymás kezét szorongatják. Tőlük kissé távolabb, az öregbotra támaszkodó, élemedett korú púpos matróna. Kanyargós ívű orra felettébb visszataszító rémképpé vált elmémben, de vajon ki látott hiba nélküli embert? Romos házának kinézete nem volt bizalomgerjesztő. Macskája geometriája alapján mégis úgy véltem, lehetett a düledező kalyibában ennivaló bőven, mert egérűző macsekpajtás éppen görbít egyet, igaz, csak a hátával.

Juliska piros ruhácskája nem húzódott térde fölé, pedig sokszor fejre állítottam a tányért, hogy megpillanthassam falatnyi bugyijának színét. Mindannyiszor csalódottan álltam fel az asztaltól.

A mélytányéron tájba illő tavacska. Fürdeni tilos táblát nem láttam a parton. Lehet, hogy a beazonosíthatatlan fajtájú béka látványa utalt az intelemre. A háttérben komolyabb, vár jellegű épület látványa világlik ki a lombos fák közül. Vártam sokáig, hátha váratlanul kijön onnan valaki, és akkor kisvártatva megkérdezem: Ki vár, és mire vár odabent? A tó zsilipje rendkívüli szakértelemmel lett megtervezve és kivitelezve. Vize évszaktól függetlenül nem engedett meg egy milliméternyi eltérést sem.

Kis bögrémen madárka szétterpesztett szárnyakkal, amúgy állandóan egy helyben. Rettenetesen nagy energia kell ehhez, tudom, mert a helikopternek is, a Harriernek is és a kolibrinek is sok kell.

A rozsdamentes lapát és a vasvilla is azt a célt szolgálták, hogy szülői inspirálásra egyre nagyobb csapásszámot érjek el velük. A jutalmam az lesz a lenyelt kalóriák mellett, hogy megláthatom ama mesebeli varázslatot a kiürült tányérok aljában. Lapátoltam is, mint kanalas gém a tóparton. Meg is nőttem jó nagyra, és idővel le kellett cserélni a sok ételtől sem növő tányérokat.