161. MIÉRT NŐTTEM
MEG EKKORÁRA — tálalás kérdése (1963.)
A Rákóczi úton az Uránia filmszínház
közelében lévő Vasedény boltba tartottunk anyukámmal. A polcok tele voltak
tányérral, fazékkal, meg konyhába való ezernyi aprósággal. Sokkal kevésbé
szakszerű szemmel nézegettem a tele polcokat, mint ő. Kirakodó vásár is
lehetett volna felőlem, bár akkor még fogalmam nem volt róla, hogy olyan is
létezik.
Elkalandozó figyelmemet anyukám meleg szava
hozta vissza a jelenbe. Mutatott egy lapos és egy mély
tányért, kis bögrét, majd mindezekhez kanalat és villát is. Azután rám
nézett és kedvesen megkérdezte:
— Tetszik-e, kisfiam?
Szemügyre vettem a feltehetően nekem szánt,
meseképekkel illusztrált asztali étkészletet. Babazsúr hangulat kerített
hatalmába. Naná, hogy kedvemre való!
Több mint hatvan éve tömöm a gyomromat, de
még ma is megvannak azok a kedves tányérok. Hosszú életük egyik alapvető oka a
szépségükben rejlik: vigyáztam rájuk, nehogy eltörjenek. Varázsuk is életre
szóló hatással volt rám. Mik voltak ezek?
A lapos tányér aljában Jancsi és Juliska
látható, amint egy-egy mézeskalácsot tartanak a kezükben, a másikkal egymás
kezét szorongatják. Tőlük kissé távolabb, öregbotra támaszkodó, élemedett korú
púpos matróna látható. Kanyargós ívű orra felettébb visszataszító rémképpé vált
elmémben, de vajon ki látott hiba nélküli embert? Romos házának kinézete nem
volt bizalomgerjesztő. Macskája geometriája alapján mégis úgy véltem, lehetett
a düledező kalyibában ennivaló bőven, mert egérűző macsekpajtás éppen görbít
egyet, igaz, csak a hátával.
Juliska piros ruhácskája nem húzódott térde
formás kalácsa fölé, pedig sokszor fejre állítottam a tányért, hogy
megpillanthassam falatnyi bugyijának színét. Mindannyiszor csalódottan álltam
fel az asztaltól.
A lapos tányéron tájba illő tavacska. Fürdeni
tilos táblát nem láttam a parton. Lehet, hogy a beazonosíthatatlan fajtájú béka
látványa utalt az intelemre. A háttérben komolyabb, vár jellegű épület látványa
világlik ki a lombos fák közül. Vártam sokáig, hátha váratlanul kijön onnan
valaki, és akkor kisvártatva megkérdezem: Ki vár, és mire vár odabent? A tó
zsilipje rendkívüli szakértelemmel lett megtervezve és kivitelezve. Vize
évszaktól függetlenül nem engedett meg egy milliméternyi eltérést sem.
Kis bögrémen madárka szétterpesztett
szárnyakkal, amúgy állandóan egy helyben. Rettenetesen nagy energia kell ehhez,
tudom, mert: a helikopternek is, a Harriernek is és a kolibrinek is sok kell.
A rozsdamentes lapát és a vasvilla is azt a
célt szolgálták, hogy szülői inspirálásra egyre nagyobb csapásszámot érjek el
velük. A jutalmam az lesz a lenyelt kalóriák mellett, hogy megláthatom ama
mesebeli varázslatot a kiürült tányérok aljában. Lapátoltam is, mint kanalas
gém a tóparton. Meg is nőttem, jó nagyra, és idővel le kellett cserélni a sok
ételtől sem növő tányérokat.