Vidám napot / miért nőttem meg ekkorára...,

Gyermek koromban főúri dolgom volt: meseillusztrációjú tányérból ehettem meg a nem mindig kedvemre való hamit, és hasonló pohárból ihattam meg a mindig kedvemre való fincsi kakaót.

Anyukámmal beléptünk egy Rákóczi úti szaküzletbe. A polcok tele voltak tányérral, fazékkal, meg konyhába való kacattal. Sokkal kevésbé szakszerű szemmel vizslattam a tele polcokat, mint anyukám. Kirakodó vásár is lehetett volna felőlem, bár akkor még fogalmam nem volt róla, hogy olyan is létezik.

Elkalandozó figyelmemet anyukám szavai hozták vissza a jelenbe. Anyu mutatott egy lapos és egy mély tányért, kis bögrét, majd mindezekhez kanalat és villát is. Azután rám nézett, és megkérdezte: Tetszik-e, kisfiam? Alaposan szemügyre vettem a feltehetően nekem szánt, meseképekkel illusztrált asztali étkészletet. Babazsúr hangulat kerített hatalmába. Alaposan szemügyre vettem a porcelán tányérokat, a rozsdamentes lapátot, na meg a vasvillát. Naná, hogy kedvemre való! - És már pötyögte is be a pénztáros néni a feltüntetett árakat a kasszagépbe. Azután fizethetett anyukám, mint a katonatiszt!

Több mint ötven éve tömöm a gyomromat, de még ma is megvannak azok a kedves tányérok. Hosszú életük egyik alapvető oka a szépségükben rejlik, hiszen annyira vigyáztam rájuk, nehogy eltörjenek! De varázslatos erejük is életre szóló hatással volt rám. Hogy mik voltak ezek?

A lapos tányér alján Jancsi és Juliska látható, amint éppen egy-egy mézeskalácsot szorongatnak a kezükben, a másikkal pedig egymás kezét fogják. Kissé távolabb tőlük — valószínűleg a sok munkában megfáradt — görbe hátú és hozzá stílszerűen görbe botra támaszkodó, élemedett korú matróna látható. Kanyargós ívű orra felettébb visszataszító rémképpé vált elmémben, de hiba nélküli embert ki látott? Romos házának képe korántsem volt bizalomgerjesztő a szememnek. Macskája kinézete alapján mégis úgy véltem, lehetett a düledező kalyibában ennivaló bőven, mert egérűző macsekpajtás éppen görbít egyet, igaz, csak a hátával. Juliska piros ruhája nem húzódott térde formás kalácsa fölé, pedig sokszor fejre állítottam a tányért, hogy megpillanthassam falatnyi bugyijának színét. Persze mindig a várt eredmény nélkül végződött a kísérlet!

A másik tányéromon kis tó figyelhető meg. Fürdeni tilos táblát nem láttam kitűzve a partján. Lehet, hogy a beazonosíthatatlan fajtájú béka látványa utalhatott arra az intelemre. A háttérben komolyabb, vár jellegű épület látványa világlik ki a lombos fák közül. Vártam sokáig, hátha váratlanul kijön onnan valaki, és akkor kisvártatva megkérdezem: Ki vár, és mire vár odabent? A tó zsilipelése rendkívüli szakértelemmel lett megtervezve, és kivitelezve. Vize évszaktól függetlenül egy milliméternyi eltérést nem engedett meg magának.

Kis bögrémen madárka szállt, amúgy állandóan egy helyben. Rettenetesen nagy energia kell ehhez, tudom, mert: a helikopternek is, és a Harriernek is sok kell!

A lapát és a vasvilla is azt a célt szolgálták, hogy szülői inspirálásra egyre nagyobb csapásszámot érjek el velük ebédelés közben. A jutalmam az lesz a lenyelt kalóriák mellett, hogy megláthatom ama mesebeli varázslatot a kiürült tányérok alján. Lapátoltam is, mint kanalas gém a tóparton. Meg is nőttem, jó nagyra, és idővel le kellett cserélni a sok ételtől sem növő tányérokat...