7. MIÉRT — amilyen az adjonisten (2018.)

A solymári téglagyártól Dobogókőre, a kéken, a piroson, a sárgán, majd jelzetlen útvonalon, legvégül pedig a kék kereszten tartottunk, Katival. A kora reggeli fagyot langy váltotta fel, a száraz talajt előbb kissé saras, majd havas, legvégül tükörjég fejelte meg. Minden tekintetben változatos arcát mutatta a februári természet. Megelégedetten várakoztunk a buszmegállóban.

A távolsági járattal Pomáz felé tartottunk. Útközben felszállt egy hatvanöt körüli hölgy, és a négyes ülésen velem szemben helyet foglalt. Előbb a másik oldalon üldögélő férfinél érdeklődött turistaútja felől, majd felém fordulva minden átmenet nélkül megszólított:

— Szépen meg van borotválkozva! — kezemben ott volt a fehér bot.

Majd rögvest hozzátette:

— Biztosan a felesége borotválta meg!

Szívesen mesélek a nem látásról, mert valóban érdekes élethelyzet, és a látók számára kissé hátborzongató lehet. Bár arcomról nem volt leolvasható a hölgy második megszólalása után bennem megjelenő gondolat, higgadtan megszólaltam:

— Miért, magát talán a férje szokta borotválni?