7. MIÉRT — amilyen
az adjonisten (2018.)
A solymári
téglagyártól Dobogókőre, a kéken, a piroson, a sárgán, majd jelzetlen
útvonalon, legvégül pedig a kék kereszten tartottunk, Katival. A kora reggeli
fagyot langy váltotta fel, a száraz talajt előbb kissé saras, majd havas,
legvégül tükörjég fejelte meg. Minden tekintetben változatos arcát mutatta a
februári természet. Megelégedetten várakoztunk a buszmegállóban.
A távolsági járattal
Pomáz felé tartottunk. Útközben felszállt egy hatvanöt körüli hölgy, és a
négyes ülésen velem szemben helyet foglalt. Előbb a másik oldalon üldögélő
férfinél érdeklődött turistaútja felől, majd felém fordulva minden átmenet
nélkül megszólított:
— Szépen meg van
borotválkozva! — kezemben ott volt a fehér bot.
Majd rögvest hozzátette:
— Biztosan a
felesége borotválta meg!
Szívesen mesélek a
nem látásról, mert valóban érdekes élethelyzet, és a látók számára kissé hátborzongató
lehet. Bár arcomról nem volt leolvasható a hölgy második megszólalása után
bennem megjelenő gondolat, higgadtan megszólaltam:
— Miért, magát talán
a férje szokta borotválni?